Ferencváros, 1993 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1993. február / 2. szám
Idős embereket nem lehet a kilátástalanság felé orientálni A lakásszövetkezetekről A „Ferencváros” cfmű lap legutóbbi példányát olvasva éreztem Indítékot, hogy közöljem gondolataim. Gegesy polgármester úr nem merítette ki az 1993. évi költségvetés IX. kerületet sújtó hatásainak Ismertetését. Az önkormánya az előző évivel azonos öszszegből, 15%-os áremelkedés mellett takarékossággal, Ingatlan eladásokkal áthidalhatónak látja a helyzetet. Nem így áll a helyzet nálunk a lakásszövetkezeteknél. A mai nehezebbé vált körülmények között létfontosságúnak tartjuk a lakásszövetkezetek érdekképviseletének és érdekvédelmének nagyon érdemi - szakszerű szervezetét. E tekintetben nem sok bizalommal figyelhetjük a napjainkban a budapesti és országos lakásszövetkezeti szerveknél végbemenő átalakítást. Egyáltalán nem a lakásszövetkezetek képviselőinek kezdeményezéséből építkeznek, hanem egyesületként a lakásszövetkezetekre telepedni kívánnak. Felső szervük zavaros-kongresszus, választmány, közgyűlés, elnökség, melyek közül alapvető szerepet csak az elnökségnek szánnak. Az elnökség szabja meg, hogy mely szövetkezet léphet be, léphet ki, milyen összegű hozzájárulást kötelesek a tagszövetkezetek fizetni. Az évente egyszer tartott közgyűlés lényegében csak a beszámoló jóváhagyására hivatott. Követni kívánják az eddigi gyakorlatot, ahol a szövetkezeti képviselők által felvetett véleményeket - javaslatokat nem munkájuk indítékaként tekintik, hanem megmagyarázandó dolognak, mint amely valamiféle tudatlanságból, nem kellő szakértelemből ered. Vitán felül áll részünkről, hogy a piacgazdaság elveire épülő szervezetek kialakítása szükséges. A lakásszövetkezeteknek is ebbe az irányba kell haladniok. Nem tartható azonban, hogy a szövetkezetek körén belül ne legyenek megkülönböztető szabályok a lakásszövetkezetekre. Ezt a múlt évben érvénybe lépett szövetkezeti törvény egyáltalán nem fejezi ki. Az nagyon hanyagul tartalmaz előírásokat a lakásszövetkezetekre. Működésükre-fejlesztósükre lényegében alkalmatlan. A lakásszövetkezetekre nézve ugyanis nem lehet meghatározónak tekinteni a nyereséghozam elvet. A törvényből ez a megkülönböztetés hiányzik. Márpedig a lakásszövetkezetek működésének nem lehet vezérlő elve a haszonnövelés vagy a kereslet-kínálat viszonyaihoz való igazodás. Kizárólagos hivatásuk, hogy a tulajdonosok hozzájárulásából, a tulajdon kihasználásából oldják meg a lakóházfenntartás közös költségeinek fedezését, illetve a házak elévüléséből adódó olyan felújítások fedezését, melyek pótlást, a korábbi állapotok helyreállítását jelentik. Ebből a forrásból senki nem juthat - sem egyénileg, sem csoportosan - kizárólagosan elsajátítható többletjövedelemhez, egyáltalán bármiféle jövedelemhez. Az érdekképviselet hatása szükséges azirányba, hogy segítse elő a lakásszövetkezetekre, mint „nonprofit” szervezetekre az ennek megfelelő működési szabályozó elvek kialakítását és törvénybe iktatása kiváltását. Ebből az alapállásból kiindulva döntő követelmény, hogy a lakásszövetkezetek adóztatása lényegesen különbözzön a gazdálkodó szervezetekétől. A lakásszövetkezetek közös költségeinek fedezésére hivatott pénzeszközök nem azonosíthatók a vállalkozó szervezetek pénzforrásaival. Nem nye- reséghozarn-növelést, hanem objektíve bemérhető és behatárolható kiadások fedezetének kell megfeleljenek. Etikailag sértőnek, logikailag megmagyarázhatatlannak tarható az, hogy a tulajdonosok által már adózott munkajövedelemből, nyugdíjból képződő pénzalapot újra adók sújtsák fel- használásukkor, illetve hogy a már adózott szövetkezeti pénzalap egy tekintélyes részét adózással tovább kurtítsák az állam javára. Szövetkezetünk - számításunk szerint - a már adózott pénzalapjának mintegy egyharmadát veszti el, tehát a rendelkezésre álló összegnek csak mintegy kétharmada használható fel a lakóház fenntartására, felújítására. Ha pénzt házfelügyelő, könyvelő díjazására fordítunk, akkor az ösz- szegnél közel 50%-kal többet kell kifizetni adóra, társadalombiztosításra. Ha takarításra, elromlott szerkezetekre vásárolunk anyagokat, tényleges kiadásunkon felül 25%-kal többet költünk adóra. Ezt az adórészt érthetetlen okból nem téríti vissza részünkre az adóztató. Nem hihető ugyanis, hogy állami érdek fűződne ahhoz, hogy az elmúlt évtizedek állami bérlakásaihoz hasonló helyzetbe jussanak a szövetkezeti lakások, vagyis pénzelvonásokkal elhanyagolódjon a karbantartás, felújítás. Ebben tisztességes ember szerepet sem vállalhat. Az elvont pénz szűkíti a lakóházak helyzetét. Ilyen esetben természetes következmény, ha a szövetkezet vezetősége lemond, magára hagyja ezt az áldatlan folyamatot. Messzemenően fals az a felfogás, hogy a lakásszövetkezetek közös pénzalapjának adóztatása növeli az állami költségvetés bevételeit. Ez a bevétel károk fokozódását jelenti, amellyel végső soron felhalmozódó állapotban az államnak kell számolni. Az nem kivezető út, hogy a tulajdonosok viseljenek több terhet, illetve ha nem bírják, adják át helyüket teherviselőbb tulajdonosoknak. A terhelhetőségnek van elviselhető határa. Ezt figyelembe kell venni valahol. Elsőként talán az érdekképviseletnél, ha felismerné ezirányú tennivalóját. A mi lakásszövetkezetünknél a tulajdonosok 60%-on felüli arányt képviselnek. Ki lehetne számolni, hogy meddig lehet tőlük pénzelvonást eszközölni ahhoz, hogy létük ne váljon kérdésessé. Elfogadhatatlan az olyan válasz, hogy aki nem tudja a közös költséget fizetni az ilyen lakásokért, az költözzön alacsonyabb használati értékű lakásba. Akik ezt állítják, felelőtlenül nyilatkoznak. Idős embereket nem lehet kilátástalanság felé orientálni. Másrészt a meglévőt helyettesíteni képes olcsóbb értékű lakások nem is állnak rendelkezésre. Ilyen kínálat nincs, belátható időn belül nem is lesz. Ez „merev" rugalmasságú tényező. Ezt tudomásul kell venni, ettől eltekintve nem szabad szabályozókat alkotni. Dr. Terbócs László Haller téri I. sz. Lakásszövetkezet elnöke Kitekintő KÉTÉVES FEJLESZTÉSI PROGRAM A FŐVÁROSBAN A főpolgármesteri hivatal tájékoztatása szerint a budapesti ön- kormányzatok polgármestereinek túlnyomó többsége támogatja a főváros fejlesztési programját. A program megvalósulása esetén a fővárosi önkormányzat eleget tehet azoknak a kötelezettségeinek, amelyek a város alapszolgáltatásainak működtetésében a fővárosi polgármesterek szerint elengedhetetlenül szükséges, hogy a fejlesztési program finanszírozásához a központi költségvetés pótlólag járuljon hozzá, illetve hogy az önkormányzatoknak jog szerint járó források mértékét növeljék. A főváros hitelfelvétellel, kötvénykibocsátással fedezhetné a legszükségesebb fejlesztéseket. 's 11
