Ferencváros, 1993 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1993. július / 7. szám

Szegény gazdagok és gazdag gazdagok

A felületes szemléletet - többek között - az a kényszer szüli, hogy nehéz, sokszor emberpróbálóan nehéz a Biblia egyes kijelentéseit egymással összeegyeztetni úgy, hogy egyik üzenetét se kelljen a másiknak alárendelni, esetleg félretenni, elhallgatni.

A Biblia ó- és újszövetségi részei egymással szétvá- laszthatatlan egységben vannak, olyannyira, hogy az Újszövetség - bár sokszor önállóan kezelik - az Ószövetség nélkül légüres térbe kerül, alapját veszti. És éppen itt van a bökkenő, mert az Ószövetség gondolatmenete, látásmódja alapjában véve evilági, míg az Újszövetség a földi léten túlmutatva tár perspektívát az ember elé. És a legkülönösebb az egészben az, hogy az aszkézisba hajló, önmegtagadást igénylő hegyi beszéd (prédikátor: Jézus) teljes személyiségével igazolja az Ószövetség Istentől valóságát és annak mondanivalóját.

Erről így szól maga a Máté evangéliuma 5. részében: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy azokat érvénytelenné tegyem, hanem hogy be- töltsem. Mert bizony mondom néktek, hogy amíg az ég és föld el nem múlik, egy ióta vagy vessző sem vész el a törvényből, míg be nem teljesedik." (17., 18. vers)

E hosszas bevezetést az teszi szükségessé, hogy megkíséreljem feloldani a vagyon és a gazdagság kérdésében mutatkozó azon szemléletbeni különbséget, amely az Ó- és Újszövetség eszmerendszerében feltűnni látszik.

A különbségtétel azonban alaptalan. Mert igaz ugyan, hogy a jólét, a gazdagság, a gyarapodás az ószövetségi iratok szerint Isten áldását jelentik. De már ott is feltűnik az arany középutat jelentő azon bölcsesség, amit a Példabeszédek könyvében a szegénység-gazdagság kettőséről a következők szerint olvashatunk:

„Se szegénységet, se gazdagságot ne adj nekem! Adj annyi eledelt, amennyi szükséges, hogy jóllakva meg ne tagadjalak, és ne mondjam: „Kicsoda az Úr?" El se szegényedjek,hogy ne lopjak, és ne gyalázzam Isten nevét.” (Póld. 30, 8-9)

E néhány sorból kitűnik, hogy miért tanít Jézus a „Mi- atyánk”-ban a mindennapi kenyérért imádkozni, és miért óv a túlzott anyagiasságtól.

Az ószövetségi írások Isten áldásaként említik a vagyont, annak gyarapodását, ami mindig az Istenhez hű, engedelmes pátriárkák megjutalmazásaként jelenik meg előttünk.

Maga Jézus is elismeréssel utal Salamon király legendás gazdagságára, amikor egyik példázatában így szól: „Nézzétek a liliomokat: nem fonnak, nem is szőnek, de mondom nektek, hogy Salamon teljes díszében sem öltözött úgy, mint ezek közül bármelyik." (Luk. 12, 27 és lásd még Mt. 6, 29 is).

Jézus gyakorta használta fel példázatában a munkásokat foglalkoztató szőlősgazda alakját (Mt. 21, 33-41, Mk. 12,1-2, Lk. 20, 9-16) vagy a talentumokat (minákat) szolgáira bízó uraságot (Mt. 25, 14-30 és Lk. 19, 11-27). Beszélt az ura ellen szegülő gonosz szolgáról (Lk. 12, 41-48), de sohasem olyan értelemben, hogy önmagában a társadalmi alá- és fölérendeltség ellen szólt volna, sőt arra alapozott eme példázatainál, hogy maga és tanítványai is elfogadták a társadalmilag kialakult és a közfelfogás szerint helyesnek ítélt termelésigazdasági kapcsolatrendszereket, normákat, viszonyokat.

Mégis, és az előbbiek alapján talán ellentmondásosnak tűnőén, mélyen megvetette Jézus a pénzt, a gazdagság, a vagyon szeretetót. Mert amíg Jézus együttórzett a tíz drachmájából egyet elvesztő asszony afeletti örömével, amikor az hosszas söprögetés és keresgélés után megtalálta azt (Lk. 15, 8-10), addig a gazdag emberekhez szólva semmi jóval nem kecsegteti őket.

Jézus nem lázit a gazdagok ellen, hanem lelkiismeretükhöz fordul. Jellemző példa erre a következő eset:

„Ekkor így szólt hozzá valaki a sokaságból: 'Mester, mondd meg a testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!' De ő így válaszolt: 'Ember, ki tett engem bíróvá, vagy osztóvá közietek?' Azután azt mondta nekik: 'Vigyázzatok és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert ha bőségben él is valaki, életét akkor sem a vagyona tartja meg.’ Azután ilyen példázatot mondott nekik: 'Egy gazdag embernek bőven termett a földje, ezért így gondolkozott magában: 'Mit tegyek, nincs hova betakarítanom a termésemet.' Majd így szólt: 'Ezt fogom tenni: lebontom a csűrjeimet, nagyobbakat építek, odagyűjtöm az egész termést és minden vagyonomat, és ezt mondom a lelkemnek: Én lelkem, sok javad van sok évre éltévé, pihenj, egyél, igyál, vigadozzál! Az Isten azonban azt mondta neki: Bolond, az éjjel elkérik tőled a lelkedet, kié lesz akkor mindaz, amit felhalmoztál? így jár az, aki magának gyűjt, és nem Isten szerint gazdag.” (Lk. 12, 13-21.)

Jézus, aki az ember szívébe lát, tudja, hogy a földi javak öröme és gondja, az azok megszerzésével való érzelmi kötöttség, azok gyarapítása, őrzése mind, mind elvonják figyelmét az Isten dolgaitól. Ezért mondja Jézus: .Adjátok el vagyonotokat, és adjátok alamizsnául, szerezzetek magatoknak erszényeket, amelyek nem avulnak el, elfogyhatat- lan kincset a mennyben, ahol a tolvaj nem jut a közelébe, a moly sem emészti meg. Mert ahol a ti kincsetek van, ott lesz a ti szívetek is.” (Lk. 12, 33-34).

Mert nem az a baj, hogy valaki nem lát szűkösséget, hanem az a baj, hogy a pénz szeretete súlyos béklyókat tesz az ember szívére, amelyek fogva tartják, rabbá teszik.

így járt a Jézust felkereső gazdag ifjú is. „Odament hozzá valaki, és ezt kérdezte: 'Mester, mi jót tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?' Jézus így szólt hozzá: 'Ha tökéletes akarsz lenni, menj el, add el vagyonodat, oszd el a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben, aztán jöjj és kövess engem.’ Amikor meghallotta az ifjú ezt a beszédet, elszomorodva távozott, mert nagy vagyona volt. Jézus pedig ezt mondta tanítványainak: 'Bizony mondom néktek, hogy azdag ember nehezen megy be a mennyek országába, őt azt is mondom néktek: Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni.' Amikor meghallották ezt a tanítványok, nagyon megdöbbentek, és így szóltak: 'Akkor ki üdvözülhet?' Jézus rájuk tekintett, és ezt mondta nekik: 'Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges.’ (Mt. 19,16-26)

Jézus egyik testvére, Jakab kezdetben nem értette meg bátyja tanítását, de hallptta és magába is szívta az általa hirdetett igét. ő írta az Újszövetség egyik, számomra legkedvesebb könyvét, a Jakab levelét. Ennek első, második és ötödik fejezetéből idézek néhány gondolatot az elmondottak summázatakónt, Jézus hiteles visszhangjaként: „Vajon nem Isten választotta-e ki azokat, akik a világ szemében szegények, hogy hitben gazdagok legyenek és örököljék azt az országot, amelyet Isten az őt szeretőknek ígért?" A szegénysorsú testvér dicsekedjék a méltóságával, a gazdag pedig megalázott voltával, mert elmúlik, mint a mező virága. Mert felkel a nap nagy hőséggel, és elszárítja a füvet, úgyhogy virága elhull és szépsége elvész: így sorvad el vállalkozásaiban a gazdag is.” „Tehát, ti gazdagok, sírjatok és jajgassatok bekövetkező nyomorúságaitok miatt! Gazdagságotok megrothadt, ruháitokat megrágta a moly, aranyotok és ezüstötök megrozsdásodott, és rozsdája ellenetek tanúskodik, és megemészti testeteket, mint a tűz. Kincseket gyűjtöttetek még az utolsó napokban is. íme, a földjeiteket learató munkások bére, amelyet visszatartottatok, égre kiált, és az aratók panasza eljutott a Seregek Urának a fülébe.”

Nehéz és talán fölösleges is kommentálni, hogy a gazdagság milyen típusa az, amely az ember vesztét hozza.

Azt azonban, aki tehetségét a közösség javára kamatoztatja, aki az Istentől nyert talentumát a többiek érdekében forgatja, mint „jókedvű adakozót szereti az Isten.” (2Kor. 9, 7)

Pikó Adrienne

16