Ferencváros, 1993 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1993. június / 6. szám
József Attila Napok a Ferencvárosban A József Attila Napokon erdélyi, újvidéki és szlovákiai magyar gyerekek látogatták meg iskolánkat Én is vendégül láttam három napra egy tordaszentlászlói kislányt. Érkezése előtt néhány nappal már nagyon vártam, olyan kiváncsi voltam, hogy ki ő, mi a neve, mit szeret csinálni, azért is izgultam, hogy megértsük egymást. Mikor megérkezett, rögtön ösz- szebarátkoztunk, bár ő egy kicsit félénk volt, és anyuéknak mindig úgy kellett bíztatgatniuk, hogy fogadja el a csokit, a fagyit. Klassz három napot töltöttünk együtt. Megnéztük a várost, brin- góztunk a Szigeten, és kiderült, hogy az érdeklődésünk is megegyezik. Ő is a virágokat és az állatokat szereti. Robák Anikó 7. c osztály ❖ ❖ ❖ Számomra egyik legnagyobb emlékem a József Attila Napokból az, amikor megvendégeltek minket az ebédlőben hamburgerrel, és kaptunk fagyit is. Jól belaktunk. Lantos Csaba 8. c. osztály ❖ ♦♦♦ ❖ A Ferencvárosi Művelődési Központban rendezett gálaműsoron én Örkény István Fűre lépni tilos c. egypercesét adtam elő Nemes Péterrel. Azóta a szünetekben így köszönnek a gyerekek:- Tilos, tilos, szia! Martinecz Ferenc 7. c. osztály ❖ ❖ ❖ Legnagyobb élményem a József Attila Napokon a tanár-diák focimeccs volt. Nagy örömünkre az erősebb csapat, tehát a diákok nyertek. A végeredmény 6:2 lett. Sok esést láttunk, mint ilyenkor általában. Ennek az eredménynek azért is örültünk, mert diáktársaink második alkalommal nyertek. Leidenbach Viktória 8. c. osztály ❖ ❖ ❖ Mikor Göncz Árpád köztársasági elnök autója megállt, éreztem, hogy nagy nap ez a mai. A tanárok kimutatva foguk fehérjét rohan- gásztak le-föl a lépcsőházban. Sokszor lenéztünk, látjuk-e már a vakuk villogását. Egyszer csak csönd támadt az egész épületben. Akkor már lehetett hallani az újságírók fényképezőgépeinek csattogását. Az elnököt meglátva fölmerült bennem a kérdés: biztos, hogy ő az, akit én a tévében szoktam látni? Amikor előttem elment, végig engem nézett. Ez nagyon jó érzés volt. Utána a tanári szobából nyíló igazgatóiba kellett mennem, mert én is a díjazottak között voltam. Sajnos nem sokat láttam, mert a kamerások mindig előttem kóvályogták. Egyszercsak meghallottam a nevemet. Engem szólítottak. Egy kézszorítás után megkaptam a díjat. Visszamentem a helyemre, s kinyitottam a könyvet. Az első lapon az elnök aláírását láttam. Ezt még unokáim is látni fogják, gondoltam, és boldogan mentem haza. Szabó András 7. c. osztály 22
