Ferencváros, 1993 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1993. január / 1. szám
Félidőben az önkormányzati munka FRAKCIÓVÉLEMÉNYEK Kedves Olvasó! (folytatás az 1. oldalról) Ahogy a nagy angol hadvezér, Oliver Cromwell mondta: "Bízzunk Istenben, de tartsuk szárazon a puskaport!". Összeállítottunk egy "nulladik változatú" költségvetést, vagyis egy olyat, melyben szigorú takarékoskodás mellett mégis valamivel több jut az oktatásra, egészségügyre, nőnek a lakásfelújítási kiadások,ám jelentősebb fejlesztésre nincs pénz. De ez, reméljük, csak a kiinduló állapot: néhány ingatlan megfontolt, nem áron aluli értékesítésével meg kívánjuk teremteni az 1991-92-ben megvalósított mértékű felújítások fedezetét, és ezáltal a ciklus végén elmondhatjuk: a négy év során egy valóban európai színvonalon felszerelt oktatást és egészségügyet teremtettünk meg. Egy rövid cikk keretében sok fontos dologra - pédául lakáskérdés, szociális kérdés - nem tudtam kitérni. Ennek oka az is, hogy mindkét probléma érezhető mérséklése Önkormányzatunk erejét lényegesen meghaladó súlyú kérdés. Mindkét területen a közeljövőben fogadja el az Országgyűlés a viszonyokat alapvetően módosító törvényeket, amiket elképzeléseink kialakításakor figyelembe kell vennünk. 1993 nem lesz könnyű év, de ősz- szefogással jelentősen csökkenthetjük gondjainkat. Dr. Gegesy Ferenc polgármester Pozicióromlás Közel kéttucatnyi ellenzéki és kormánypárti parlamenti képviselő fogadta el a fővárosi polgármesterek meghívását arra az eszmecserére, amelyen megpróbálták meggyőzni a honatyákat, hogy az 1993. évi költségvetési javaslat tragikus következményekkel járhat az önkormányzatok számára. Demszky Gábor főpolgármester, elismerve, hogy meglehetősen későn került sor erre a találkozóra, felhívta a figyelmet, hogy a személyi jövedelem- adó 70:30 arányú megosztása az állam és az önkormányzatok között 8 milliárd forintos pozíció romlást jelent a fővárosnak. Ez pedig lehetetlenné teszi a már beindított nagyberuházások folytatását, köztük azokat is, amelyek a várost készítenék fel az 1996-os expó látogatóinak fogadására. Az önkormányzat megalakulásának, a szabadon választott, alkotmányos helyhatósági rendszer felállásának kétéves évfordulójához érkeztünk. Ugyanakkor nekünk, képviselőknek, a választáson szerzett jogosítványunk négyéves tartamában felezőt jelent ez a dátum. Eredményeink tekintetében számvetésre keli hát vállalkoznunk. Ennek kapcsán először talán az önkormányzati rendszerről, Illetve Budapest önkormányzatairól néhány szót. Különösen nagy változást hozott az új önkormányzati rendszer Budapest életében. A város történetében először kaptak teljes önállóságot a kerületek és kétségtelenül, eddig ismeretlen mértékben háttérbe szorult a Fővárosi Közgyűlés és a főpolgármester szerepe. Ez a rendszer megfelel annak a változásnak, ami a város életében végbement az elmúlt 40 év alatt, amikor egy torz politikai szemlélet eredményeként Budapest szerepének túlsúlyra jutása és növekedése a normálisnál sokkal nagyobb mértékben ment végbe. A város lakosságának megszaporodása és a kerületek közötti különbségek elmélyülése miatt kétségtelenül szükség volt az önkormányzati rendszernek is követni ezt a változást. A főváros, mint egység, már az elmúlt évtizedek alatt sem tudott működni, az egyes feladatok és a csatolt anyagi eszközök kerületi szinten lettek felosztva, a főváros, mint egy mandarin, hatalmi eszközökkel irányította a kerületeket. Szerepének jelenlegi háttérbe szorulásában közrejátszott az az ellenszenv is, ami a korábbi irányítás módszereit kisérte. Most, amikor a kerületek megkapták az önállóságukat, mind erőteljesebben felmerül a 'hogyan tovább?“ kérdése. Mi lehet modell és fogódzó a továbblépéshez? A közgyűlés semmiképpen. A főváros mára, mint egy férfiasságától megfosztott Don Juan, már csak próbálkozik. Óriási költségvetéssel, minimális hatáskörrel tét és kockázat híján, teljes érdektelenségben. Sokáig a parlament szolgált az önkormányzatok számára a demokratikus működés modelljéül. Erősítette ezt a szemléletet az az azonos mód, ahogyan a választások után az önkormányzati testület felállt, koalíciós alkudozások eredményeképpen osztották fel a tisztségeket és a polgármester személyének kijelölése a győztes párt privilégiuma lett. A két döntéshozó hatalmi szervezet jellegének és működési módjának különbségei azonban egyre nyilvánvalóbbá váltak. A parlamentben a társadalmi érdekek megtestesítői mindig a pártok voltak és lesznek, míg az önkormányzatokban a pártok szerepe egyre inkább háttérbe szorul, a személyes szimpátia, az érdekösszefonódások, lobbik háttérbe szorítják a pártpolitikát, olyannyira, hogy a pártközi megegyezések által elosztott tisztségek hatalmi kereteit sorra szétfeszítik az újfajta erőviszonyok. Ezért az önkormányzatok háza tája botrányoktól hangos, polgármesterek és jegyzők hullanak el sorra a csatamezőn, megnehezítve, sőt, lehetetlenné téve a közigazgatás működését. Ráadásul az önkormánzati törvény a polgármester leváltását nem teszi lehetővé, a poszton való személycsere csak lemondás útján érhető el, így az ellenérdekű csoportok nem válogatnak az eszközökben a lemondás kikényszerítéséhez, tettlegességig menő harcokról szólnak a tudósítások. A probléma leegyszerűsítését jelenti, ha ezt a jelenséget elintézzük annyival, hogy a demokrácia "fejlettségi foka' nem teszi lehetővé a konfliktusok parlamentáris eszközökkel való kezelését, ahelyett, hogy meglátnánk azt az ellentmondást, amely a pártviszonyok és a helyi élet konkrét viszonyai között fennállnak. A probléma megoldását az fogja jelenteni, ha a helyi közélet érdekképviseletei és intézményei megerősödnek és szervezeti formát öltenek, kiszorítva a helyi politikából a pártokat. A választások során kialakított FIDESZ-SZDSZ koalíció már minden kerületben romokban hever, helyébe léptek újfajta erők koalíciói, amelyek immár nem pártok szerint oszlanak meg. Nincs tehát • válságban az önkormányzati rendszer, csak születése normális vajúdását szenvedi. Rendelkezésemre álló adatok és tapasztalatok birtokában nyugodtan elmondhatom, a Ferencváros képviselőtestülete egyedüli a budapesti kerületek között, amely békésen élte meg ezt az átalakulást. Fia őszinte akarok lenni, csak azt mondhatom, nem tudom, hogy minek köszönhető ez. Több tényező szerencsés találkozása, több ember személyes érdeme. Az SZDSZ a polgármester személyének kiválasztásakor nem hagyatkozott a kézenfekvő lehetőségre, hanem olyan embert keresett, akit a koalíciós partner és az ellenzék is el tudott fogadni. A polgármester soha nem folytatott az önkormányzatban pártpolitikát, ezért meg tudta teremteni a pártok közti egyensúlyt. Az SZDSZ ugyan döntő többséggel van jelen a képviselőtestületben, mégsem igyekezett felfalni minden pozíciót, az MDF-nek létszáma feletti részvételt biztosított. Az önkormányzat legfőbb egyeztető fóruma a Flázbizottság. Ez a pártok frakcióvezetőiből álló bizottság, ahol a 15 fős SZDSZ-nek ugyanakkora szavazata van, mint az egy fős MSZP-nek, és senkinek nem jutott eszébe az, hogy ennek jogosságát elvitassa. Az MDF ellenzéki politikája a szélsőséges és bomlasztó megnyilvánulások nyesegetését szolgálta, kivetve a testületi életből, ami nem oda való. de mindig a megnyilvánulásokat, és soha nem az embert. A FIDESZ ezt az adogatást kritikusan, de alapvetően jóindulatú kivülálló2
