Ferencváros, 1992 (2. évfolyam, 2-12. szám)
1992. augusztus / 8. szám
MÁV-lakások végnapjai Augusztusra feloszlik a ”Gerle-klub" A Soroksári út nem nyújt valami vigasztaló látványt. Korábban sem tartozott Budapest látványosságai közé, mára viszont lepusztult iparunknak akár szimbóluma is lehetne feketedó gyárépületeivel, kormos házfalaival. A 13-17. számú ház homlokzata sem valami bizalomgerjesztő, elhanyagolt vasúti irodaházat sejtet. Holott negyvenkét család lakja. Hosszan elnyúló, portól szürke kőkerítést szakítanak meg a lépcsőházi bejáratok. A ház két végében szinte észrevétlen keskeny bejárók. Találomra lépek be az egyiken. Egy fa alatt két pádon kisebb társaság beszélget, az asszonyok vannak többségben. Úgy fogadnak, mint a felmentő sereget. - Végre valaki kíváncsi ránk, - üdvözölnek. Hangjukban szorongás és aggodalom, van aki dühös, de egyvalamiben hajthatatlanok: nem hagyják magukat. A "Gerle-klub" összetart. A galambok társasága miatt nevezték el így gyülekező- helyüket, a kispadokat. Irénke viszi a szót. Legelőször a MÁV-tól értesültünk róla, hogy végleg megszűnik itt a pályaudvar és a lakások is. Május közepén tájékoztatták őket, hogy augusztus közepéig ki kell üríteni a területet a világkiállítás miatt. Mondják, akkor ígértek nekik fűt-fát, megoldják a szét- illetve összeköltözők dolgát is, mehetnek más kerületbe, azonos alapterületű, de kicsit drágább lakbérű lakások lakbérkülönbözetét öt évig fedezik, a MÁV segít a költözködésben. Leginkább a vasúiban bíznak, mert már bizonyított: egy korábbi rendelet értelmében ugyanis a nem forgalomban dolgozott nyugdíjas vasutasok jóhiszemű jogcímnélküli lakónak minősülnek, és így egy komfortfokozattal alacsonyabb lakással kellene beérniük. A MÁV azonban nem élt ezzel a jogával, a világkiállítási programiroda valamennyiüket egységesen bérlőként "veszi át". A MÁV összekötője egyébként is rajtuk tartja a szemét, nem úgy, mint az expósok. Azokat szinte betuszkolták lakásaikba, nézzék már meg, hogy a rozzant külső mögött milyen otthonok vannak. A legidősebb asszony körbemutat. - Hol talál ilyen kilátást? Előttünk a Duna, szemben a Gellért-hegy. Vonat rég nem jár erre, régi vasutasok vagyunk, negyevenegy évet dolgoztam nekik. Most nyolcezerötszáz forintból élek. Még álmomban is hiányzik a tolatás zaja. Ezt a néhány HÉV-et meg se halljuk. Van pince, padlás, többeknek garázsuk, telefonjuk. - Azt mondták, ezekről ne is álmodjunk. Csak lakásról gondoskodnak. A garázsok zömét már lebontották tulajdonosaik. Nyolcán Lőrincen vettek lakást, de még közülük se tudott mindenki beköltözni. Még két családról tudnak, akik elfogadták, amit ajánlottak nekik, de lakáskiutalást még nem kaptak. A többiek becsomagolva sorsukra várnak.- Dobozok közt élünk három gyerekkel - gesztikulál fáradt indulattal egy középkorú férfi. Nem merem kivenni a szabadságomat, nem tudom melyik óvodába, iskolába kerülnek a gyerekek, de be kellene íratni őket, befizetni a napközit. Hogy tehetik ezt családokkal? Egyre többen érkeznek, már nincs hely a padokon. Van aki műtétét halogatja, másokat a felkínált lakások mérete, minősége háborít fel. Azt már szinte csak sóhajtják, mennyire szeretnének együtt maradni, egy közös lépcsőházban. Itt mindenki figyel a másikra, gyerekekre, betegekre, rászorultakra. Mi lesz velünk egymás nélkül? A kérdés megáll a levegőben. Fiatalasszony érkezik, mindnyájan felé fordulnak. Ó a beavatott, a döntéshozók közelében dolgozik. Jó hírekkel jött. Három kerületben újabb lakásokat fognak felajánlani, lehet válogatni. Holnap újabb megbeszélés lesz a "hontalanokkal" (így titulálják magukat), biztos találnak megfelelő címet. Kétkedve ingatják a fejüket, majd meglátjuk, mondják. - De maga feltétlenül jöjjön el, kellhet a sajtó segítsége. Már azt is fontolgatjuk, hogy ügyvédet fogadunk. Elvégre nem mi akartunk költözni, fizessék meg tiszteséggel a kiadásainkat. Hangjuk kevéssé harcias, inkább magukat bíztatják. A bizonytalanság felőrölte ellenállásukat. Lakásaikba invitálnak, kézről kézre adnak, mindenütt restell- kednek a rendetlenség miatt. Pedig példás a rend, csak dobozhalmok, összegöngyölt szőnyegek jelzik, közel a költözés. A jó százéves épület lépcsőháza nem takargatja korát. A lakások viszont meglepően szépek és tágasak, s főként ápoltak. Az 1956-ban kigyulladt épületet egy év múlva átépítették, a három lépcsőházban szinte nincs két egyforma lakás. Az egyszobásakból is bőven telt egy félszoba leválasztására, mindenütt gázfűtés, a földszinten radiátorok. Az ablakokban virágerdő, a Dunán tükröződik a lemenő nap.- így élünk - mutatnak kifelé, és elfordulnak a látványtól. Minek fájdítsák a szívüket. A rozsdádosodó sínpárokat, az elhagyott rámpákat, veszteglő vasútikocsikat, mocskos raktárépületeket nem látják. Nem néznek arra. Pedig apró kertes házak is megbújnak ott, az egyik kerítése mögött idős férfi alszik nyugágyban elnyúlva... A jelzett megbeszélésre zsúfolásig megtelik a tanterem. Az Expo-irodától két férfi sorolja az újabb fejleményeket. A MÁV vállalja a karnisok, csillárok és egyéb szükséges szerelések elvégzését. (Rendes tőlük - súgják egymásnak.) A Kormány Világkiállítási Programirodája megállapodott a FŐSPED-del, hogy mindazoknak, akik augusztus 3-áig átadják a lakásukat, fedezik a fuvardíját és két rakodómunkás egynapi munkadíját. írásban kötelezettséget vállalnak arra, hogy mindenkinek cserelakást biztosítanak. Ha az ajánlatot elfogadják, a fővárostól megkapják a kiutalót. Előkerül a cserelakások listája, mindenki feszülten figyel, papír, toll a kézben. A ül., XL, XIV. kerületi címek látható érdeklődést keltenek. Zuglóban nyolc lakás van egymás mellett, lehet hát egymás közelébe kerülni... Nem könnyű a választás. Akkor sem, ha az ajánlatok egy része a diplomáciai testületeket ellátó irodától érkezett. Nem mindegy, mennyi a lakbér, milyen fűtés van, hányadik emelet. Pedig ez még nem a döntés ideje, csupán annyi a tét, ki melyik címre (akár többre is) megy ki körülnézni. Szorongás és megkönnyebbülés egyszerre lászik az arcokon. Többen a címlistát ismertető jogászt faggatják a részletek felől, mások a pulpituson ülő s láthatólag az egész procedúrát vezénylő dr. Bálint Tibort veszik körül. Egy idős asszony épp arra emlékezteti, hogy megígérték: fedezik a lakbér- különbözetüket. Bálint úr visszakérdez: Mikor ígértek ilyet? Maguk vettek fel mindent magnóra, mutassák meg! Az asszony halkan mondja: olyan kicsi a nyugdíjam, itt lakbérkedvezményt kaptunk a zaj miatt. - Hát akkor keressen magának ugyanilyen bérű lakást! - hangzik a vállvonogató válasz. A lánya segíti ki az asszonyt, csendes, de határozott. A hivatalnok rákérdez, mennyi is az a nyugdíj, s nem kap-e kiegészítést, segélyt. Amikor meghallja, hogy férje üldöztetése miatt néhány száz forint illeti meg havonta, hangot vált... Mielőtt elmegyek, még bemutajkozom. Nyomatékosan megköszönöm kimerítő tájékoztatását. Őt kerestem hiába napokon át. - Végül is idetalált, nem? - feleli. Udvariasan elköszönök. K.K 7
