Ferencváros, 1992 (2. évfolyam, 2-12. szám)
1992. április / 4. szám
A Közgáz sportja f Nem haszontalan, ha kíváncsi szemünket nagyritkán az élsportról az egyetemi sportra vetjük. Különösen indokolt ez akkor, ha az adott felsőoktatási intézménynek élvonalbeli csapatai vannak. Jó példa erre a Közgazdasági Egyetem, amelynek sportéletébe Tóth Andorné Testnevelési Tanszékvezető segítségével pillanthatunk be.- Kezdjük a kosárlabdával - vág a dolgok közepébe -, már csak azért is, mert a diákok közül ezt a sportágat űzik nálunk a legtöbben. A lányok az NB I-ben szerepelnek, célunk a bentmara- dás. A csapatban nincs külföldi játékos, szemben a vetélytárs klubokkal, ez jócskán megnehezíti a dolgunkat. Amire támaszkodhatunk, az az utánpótlás, e téren viszont nem állunk rosszul. A legkisebbektől (8-9 évesek) kezdve renge- teg gyereknek biztosítunk edzéslehetőséget, 15 leánycsapatunk van, közülük a kadettek a másodosztályban játszanak. A férfiak is NB II-esek, s a feljutás határán állnak. Van öt tartalékgárdánk, - az itt végzett egykori hallgatókból tevődnek össze. A röplabdás lányok évek óta tartják helyüket az élvonal középmezőnyében, a budapesti első osztályban szereplő fiúkról pedig fontosnak tartom megemlíteni, hogy mindnyájan egyetemista korúak, kollégisták, és kiváló szellemű csapatot alkotnak. Cselgáncscsapatunk másodosztályú és - a múlthoz hasonlóan - Horváth István keze alatt jelenleg is nagyszerű versenyzők nevelődnek. Női asztalitenisz csapatunk az NB II. élvonalában a feljutásért hadakozik, míg a fiúk a budapesti és a kerületi bajnokságokban szerepelnek. A teniszt jobbára tanárok űzik, harmad- és negyedosztályú szinten, gond, hogy nincs pályánk, ahol rendszeresen készülhetnének.- A többi sportág számára adottak a feltételek?- Három tornateremmel rendelkezünk, ezen kívül két kisebb helyiség közül az egyiket kondicionáló teremmé alakítottuk, a másikba pedig két pingpongasztalt állítottunk fel. Örömmel mondhatom, hogy a termeket maximálisan kihasználjuk, az egyikből például elektromos függönnyel leválasztottunk egy részt a cselgáncsozók számára. De hogy az élet nem fenékig tejfel, arra bizonyíték, hogy - miután felújítottuk a tornatermeket - a Műegyetem bejelentette igényét Kinizsi utcai épületünkre, ami régen az övék volt. Jelenleg is nagy harcban állunk velük.- Nézzük a kellemesebb oldalt! Már hallottunk az igazolt sportolókat versenyeztető szakosztályokról, de mi a helyzet az „amatőrökkel”?- 1987-től működik Diák Sport Körünk, melynek átlagban 400 hallgató tagja. Bajnokságok tömegén veszünk részt, külföldre járunk és magunk is szervezünk tornákat. Kosárlabdában, röplabdában, sakkban és kispályás fociban folyamatosak a versenyek, de kézilabdában is indulunk tornaszerű rendezvényeken, ezen kívül vannak tájfutóink, természetjáróink, és népszerűek a téli sítáborok is. A DSK rendezi az Afrika Bajnokságot, melynek küzdelmei éjjel (!) zajlanak a tornatermekben, többnyire fociban és kosárlabdában. Kezdetben hajnali ötkor még dübörögtek a labdák, most már azért három óra körül befejezik a srácok. Megjegyzem, hogy nemcsak ők, hanem az igazolt játékosok is úgy mond szerelemből játszanak, a Magyar Távközlési Vállalat csupán az utánpótlást támogatja. Ám így is óriási a segítség, amit tőlük kapunk. Tán mondanom sem kell, hogy rengeteg pénzünk elfolyik a játékvezetői és orvosi díjakra, az utazásokra, szerelésekre - egyszóval méregdrága a versenyeztetés. Női kosárlabda csapatunkat két évig a Masped támogatta, de ennek most vége lesz, mert nagyon magasak a cég elvárásai. Azt már én jegyzem meg, hogy az egyetemisták példája is ékesen bizonyítja: szerelemből is lehet sportolni. Még az sem elképzelhetetlen, hogy így lehet igazán. Napnál is világosabb Február és március fordulója, a tavasz kezdete. Vasárnap délelőtt, kint ragyogó napsütés, bent a csarnokban mégis tömeg. Rengetegen kíváncsiak a jégkorongbajnokság döntőjére, és a hoki szerelmeseinek nem is kell csalatkozniuk. Az első meccsen vereséget szenvedett UTE állva hagyja a Fradit, jöhet a hosszabbítás. Magyar pályán ritkán látható iram, igazi arénahangulat. Az orosz Oreskin pazar szóló végén döfi „hirtelen halálra’ ’ a lilákat - hab a tortán. Mert a jeges hétvége csemege volt az ínyenceknek is. Három napig a kicsiktől a legnagyobbakig minden korosztály beköltözött a BS-be, és a mérkőzések újfent igazolták, hogy korai temetni a magyar hokit, csupán hasonló feltételeket kell teremteni működéséhez. Arról nem is beszélve, hogy a felnőttek összecsapásain többen voltak, mint manapság egy-egy labdarugó-mérkőzésen. Az oly sokat szidott közönség „balhémentesen” szurkolta végig a találkozókat, mintegy alátámasztva a tényt: európai körülmények között ők is „európaibbak”. Szerény véleményem szerint a napnál is világosabb, hogy egy rendezvényt, amely három napon belül kétszer is kicsalogat ötezer embert a lelátókra, fokozottan meg kell becsülni. Legyen az sport, zene, vagy bármi más. A tavaszelőn ilyen rendezvény volt a jégkorongbajnokság döntője. Bebizonyosodott, hogy az embereknek kell a hoki, mégpedig a közönség nagy úr. Ezért példamutató módon kell kiszolgálni, ahogy azt a jégkorong tette. Érsek Tibor 15
