Ferencváros, 1992 (2. évfolyam, 2-12. szám)
1992. október / 10. szám
Nemzeti Torna Egylet adtak randevút egymásnak és a szereknek. Bármiféle alakuló egyesületet akkortájt is úgymond be kellett jegyeztetni, s mivel ez teljességgel szokatlannak számított, egy év kellett ahhoz, hogy felsőbb helyeken is elfogadják az NTE-t, mint egyesületet. A Nemzeti Torna Egyletnek kezdetben csak tornaszakosztálya működött. 1870-re felépült tornacsarnokuk, mely szintén az első volt Magyarországon, és fűrészporos talaja lehetővé tette, hogy télen is lehessen benne atletizálni. Idővel aztán fokozatosan nőtt a szakosztályok száma, a háborúig pontosan 11-re duzzadt. Gyönyörű vízisporttelepük, mi több, strandjuk volt a Déli összekötő vasúti hídnál, s kiváló teniszpályáik a Népligetben. A Szentkirályi utca 26-ban másfél év alatt (1942-44) három egymás feletti tornatermet építettek. December tájékán rendszeressé váltak a nagyszabású téli tornák, melyeket számos előkelőség tisztelt meg jelenlétével. Ezeken a népünnepélyeken mindenki részt vehetett, korra, nemre, vallásra, pártállásra való tekintet nélkül, úgy háromtól nyolcvan éves korig. Az NTE-sek elsősorban hazafias szellemben nevelt emberek voltak. Ma azt mondanánk, igazi tömegsport volt az övék, az, hogy kinőtt belőle egy eredményes verseny- sport, már csak hab a tortán: a mindenkor baráti szellemben folyó "munka" és a kivételes tehetségek nagyszerű egymásratalálása. Figyelemre méltó lehet a mai kor eredménycentrikus sportja számára, hogy míg manapság a tehetségeket rászorítják egy adott sportágra, abszolút minimálisra csökkentve ezzel a fizikai intelligenciát, addig a sportolók akkoriban egyszerre több szakosztályban tevékenykedtek, óriási testedzési lehetőséget biztosítva maguknak. Sokkalta univerzálisabbak voltak tehát a század eleji versenyzők, emellett - ami tán még fontosabb - családcentrikusabbak. A szülők elmentek az edzésekre, versenyekre megnézni gyermekeiket, és viszont, a srácok is megjelentek, ha a papa vagy a mama rótta a köröket a pályán, vagy épp a gólokat dobálta. Akinek nem akadt dolga, annak is mindig volt mivel foglalkoznia, szurkolás közben nagy gondolatok cseréltek gazdát, barátságok, szerelmek szövődtek, mindenki ismert mindenkit - tényleg úgy éltek, mint egy nagy család. Ezért tudtak a mai napig együtt maradni s 40 év után újra találkozni és örülni egymásnak, amit csak az tud megérteni, akinek már volt része ilyesmiben. Mostanság is kirándulásokat, társas vacsorákat szerveznek, s ezeken ott vannak a gyermekek és az unokák, akik továbbviszik majd e nagyszerű szellemet, hogy aztán később ők adják át gyermekeiknek és unokáiknak. Ez a szellemiség pedig nem másban gyökerezik, mint az egymás iránt érzett mély szeretetben, ami akkoron a sport lényege volt, de mindenkor az élet lényege kell legyen, hogy lelki teher nélkül, felszabadult örömmel tehessük dolgainkat, akár a sportban, akár másutt. Talán vissza lehetne lopni ezt a régi szellemet... Már látom is magam előtt a képet: egy klubot - nevezzük most így, amit régen nemzeti sport- kaszinónak hívtak -, ahova együtt járnak le a családok, gyermekestül, rendszeresen, és örömmel jönnek, hisz mindenki megtalálja a neki megfelelőt; amíg az asszony a teremben a jóleső izzadásig tornázza magát, addig én remek kis kártyapartit vívok a bárban a haverokkal, hogy legközelebb egy kispályás fociderbin adjunk revansot egymásnak, miközben a feleségek kedvükre traccsolhatnak a délutáni tea, esetleg egy habos kávé mellett. A gyerkőcök? Velük semmi gond, elhancúrozgatnak ők rendesen a többivel... Ez mind szép és jó, csakhogy nem ez a valóság. A hagyományait őrizni, sőt továbbvinni kívánó Nemzeti Torna Egylet mostanság azért folytat energiáit fölöslegesen emésztő harcokat, hogy havonta egyszer tartandó klubnapjaihoz helyiséget találjon - valahol a IX. kerületben. Nem tagadják, segítség kellene, ha más nem, egy hely, ahol rendszeresen összejöhetnének. Jómagam némi anyagi támogatást is el tudnék képzelni, bár ezzel kapcsolatban kissé bizonytalan vagyok, ugyanis manapság nem teremnek minden bokorban olyanok, akik felismerik a régi értékek erejét s nem próbálják asztal alá söpörni őket. A Nemzeti Torna Egylet szelleme él, és legalábbis erkölcsi kötelességünk segíteni abban, hogy a magyar sport bölcsője még sok-sok utódot nevelhessen. Érsek Tibor Tereptriatlon ’92 A Nemzeti Torna Egylet - amelynek sporttevékenysége ma jobbára a túristáskodásban merül ki - sikeresen kapcsolódott be a magyar sport vérkeringésébe, a nyári visegrádi tereptriatlon verseny megrendezésével. Eleddig Európában sem került sor ilyen megmérettetésre, úgyhogy a kezdeményezés meglehetősen újszerű volt. S mint Zsembery Jenőné főrendező elmondta, olyannyira sikeres, hogy jövőre szeretnék nemzetközivé tenni a versenyt. Az idei július 11-én, a visegrádi palotajátékok keretében zajlott, pompás időben, remek hangulatban. A résztvevőknek a következő erőpróbákon kellett bizonyítaniuk: 800 m dunai úszás, 10 km hegyi kerékpározás, 5 km terepfutás. A nők és a férfiak egyaránt felnőtt és senior kategóriákban indulhattak. A teljes NTE-s tagság részt vett a szervezésben, és fontosnak tartják megemlíteni, mennyire hálásak azért, hogy mindenki, akinek csak pici köze is volt a versenyhez, rendkívül segítőkésznek bizonyult, hozzájárulva ahhoz, hogy a rendezés a szakértőkből is nagy elismerést váltson ki. E.T. 15
