Ferencváros, 1991 (2. évfolyam, 1. szám, 1. évfolyam, 1-5. szám)
1991. október / 3. szám
Ha szerda, akkor Benko Club Vadnyugatot idéző bendzsózene, dobpergés, virtuóz klarinétszóló. Szerda este 7 óra van; egyre gyorsabb ütemben érkeznek a dixieland-zene kedvelői a Kosztolányi Dezső Művelődési Házba. Szeptember 11-én kezdte meg újabb klubidényét Közép- Európa egyik legrégibb és legpatinásabb jazzklubja, a Benko Dixieland Band Club. A büfé előtt lassan megfogyatkozik a sor, mindenki a terembe igyekszik, hogy egyetlen hangot se szalasszon el a zenekar játékából. A ház vezetősége különféle ülőalkalmatosságokat igyekszik beszerezni, hogy a későn jövők is helyet tudjanak foglalni az időközben zsúfolásig megtelt nézőtéren. A nagy tolongásban egy pillanatnyi szünetet kihasználva megpróbálom szóra bírni a klub vezetőjét, Sentényi Barnát, aki kérésemre a kezdetektől máig felvázolja a klub életének alakulását. — 1968 októberében indult be a Benko Dixieland Band Club, s ezidőtől, tehát immár harminchárom éve, minden szerdán itt játszik az azóta világhírűvé vált zenekar. Az indulás roppant sikeres volt, hiszen akkor még nem létezett ilyen jellegű klub Magyarországon. Ám, szerencsére, a mai napig sem csökkent az érdeklődés, így időről időre minden szerdán telt házakat vonz a Benko Dixiland Band zenéje. A közönség egy része törzsvendég — majd mindegyikük 1968 óta jár el ide —, de mindig vannak a fiatalabbak között olyanok, akik kedvelik a dixieland muzsikát, s ők is szívesen ellátogatnak hozzánk. A zenekarnak is felüdülést jelentenek egy-egy nagyobb szabású fellépés után ezek a könnyedebb, játékosabb szerdai esték. — Ha jól tudom, nem csupán a Benko Dixieland játszott ezen a parányi színpadon.- Számos olyan külföldi együttest láttunk már vendégül, melyek szerte a világban több tízezer ember előtt, sokkalta nagyobb dobogókon lépnek fel. Többek között ezeknek a zenekaroknak a lemezei és videofelvételei hallhatók, illetve láthatók a koncertek előtti órákban. Záróra után — 21.30-tói — pedig a klub mellett lévő Berlini Sörkatakomba várja törzsvendégeinket különteremmel és — természetesen — dixizenével. Szerettem volna még tovább kérdezősködni, de Sentényi Barnát várta a színpad, ugyanis néhanap ő is „besegít” Benkoéknak egy kis éneklés erejéig. Miután felhangzik a dixikoncer- tek nélkülözhetetlen slágere, a Szentek bevonulása, én kivonulok, hogy beírjam a nevem és a címem abba a vendégkönyvbe, melynek alapján a Művelődési Ház vezetősége minden látogatót értesít egy-egy nagyobb Benkó Dixieland buliról. A koncert befejeztével néhány vidám dallamfoszlánnyal a fülemben, a dixieland pattogó ritmusára indulok el hazafelé. Blaha Márta Szárnyalnak—e a zöld sasok? A kérdés kétségkívül költői. A Ferencváros labdarúgócsapatának szereplése megjósolhatatlan. Komoly bizonytalansági tényezőt jelentenek a szakosztály vezetésében és a játékosállományban történt változások, nem szólva a futball őrök kiszámíthatatlanságáról. Maradjunk tehát a rideg tényéknél. A nyáron lemondott Magyar Zoltán szakosztályigazgató, helyére Havasi Mihályt nevezték ki technikai vezetőnek, míg Albert Flórián alelnökként gyakorol felügyeletet valamennyi edző fölött. A klub társadalmi elnöke lett dr. Hárshegyi Frigyes, az MNB elnökhelyettese. Szponzori szerződés köttetett a Holsten céggel, melynek emblémáját mezükön viselik a játékosok. A csapattal kapcsolatban Furulyáé János szakosztályelnök adott prognózist: „ Világéletemben optimista voltam, éppen ezért dobogóra várom ezt a valóban most még csak lelkes, ám egységes fiatal gárdát”. Az optimizmusra szükség is lesz, még ha ezt a játékoskeret nem is támasztja alá kellőképpen. Első ránézésre ugyanis gyengült az együttes. A válogatott játékosok - Pintér, Limperger, Keresztúri, Fischer - mellett távozott Józsa, Topor, Nacer, Béder, Dzurják és Dukon is. A helyükre érkezettekről (Horváth, Koch, Schneider, Balogh Gábor, Deszatnik) pedig egyelőre nem tudni, mennyire tudják pótolni őket. Föltétien erősítés Kuznyecov, no és az lehet az egészséges Rácz László. A bajnokság elején mindenesetre Nyilasi Tibor vezető edző roppant őszintén beszélt a gondokról, ugyanakkor hangsúlyozta bizakodását és reális célként emlegette a dobogós helyezést. A gárda közben megkezdte őszi menetelését. Az eltelt mérkőzésekből hiba lenne bármiféle következtetést levonni. Tény, hogy csak egy részükön szerepelt a csapat az edző elvárásainak megfelelelő- en. Azokon viszont a közönség igényeit is kielégítette. A Fradiban mindig kulcsfigurák voltak a támadók. Ez most sincs másképp. A középcsatár posztjára több jelölt van, de ez, sajnos, nem a bőség zavara. „Megbízható" gólszerző kerestetik! Schneidernek és Deszat- niknak hasonlóan fontos a szerepe, tőlük is kevés, ha csak minden harmadik-negyedik mérkőzésen nyújtják igazi tudásukat. Már-már lerágott csont az irányító kérdése. Egy biztos: egy csapatnak a szervezett — védekezni csukott szemmel is tudó - kőzéppályássor mellett szüksége van váratlan megoldásokat is nyújtó karmesterre. Nélküle könnyen kiismerhetóvé válik játéka, és jóval kevesebb veszélyt jelent az ellenfelek kapujára. Az ifjú Albert, ha jó napja van, minden tekintetben megfelel erre a posztra. A védelem az együttes legmegbízhatóbb része, soraiban a magyar klasszissá érett Telekkel és Lipcseivel. Az idő most a Fradinak dolgozik. A rajt még a repülni tanuló fiókák verdesését idézte. Ám a csapat egyre biztatóbb játéka táplálja a reményt, mely szerint újra magasan szárnyalnak majd a zöld sasok. Érsek Tibor Mit ér a futball, ha női? Mint minden más, ez is nézőpont kérdése. Nézelődjünk először a közönség szemével. Mit látunk? A focipályákon derék amazonok vívnak ádáz csatákat. Világszerte egyre nagyobb számban, növekvő színvonalon, többezer szúrkoló előtt. Becsületükre legyen mondva, mindezt a férfiak árnyékában teszik. De a másod- hegedűs szerepe cseppet sem zavarja őket, lelkesedésük pedig példaértékű lehet. A gyanútlan polgárnak - aki csöppnyi izgalomra vágyva a stadionba téved — nem kell kétségbe esnie, ha nőket látfocizni a fiúk helyett. Csupán arra ajánlatos vigyáznia, nehogy szenvedélyévé váljanak a hölgyek. A futballisták. Akik rohannak, ütköznek, becsúsznak, ama természetes egyszerűséggel, amire csak ók képesek. Átemelések, hosszú indítások, bombagólok. A jámbor férfiember máris fennhangon tüntet az emancipáció mellett S akik nekünk ezeket az élményeket szerzik, nekik vajon mitér a futball? Sietek közölni: forintban semmit. Tudom, földi halandónak ez nem ok a csodálkozásra. Ám bizonnyal meglepődik azon, amit két idegenlégiósunk kűldöldön tapasztalt. Antonné, Lovász Gyöngyi és Agócs Annamária a német Brauweiler csatárerősségei. Minketten többszörös magyar válogatottak, itthon a ferencvárosi László Kórház csapatában játszottak. Számukra a nyugati szerződés mégsem a Kánaán. Mint kiderült,I pénzt ott sem kapnak a fociért. Nyilván az sem vigasz, hogy a német lányok is — hozzájuk hasonlóan — civil munkájukkal keresik kenyerüket. Gyöngyi délelőttönként takarít, Anna gyerekekre vigyáz. Az edzések intenzívebbek az itthoniaknál, más a játékstílus, rengeteg a futás, a sprint Lányaink állják a sarat. A nemzeti tizenegyért nem haboznak áldozatot hozni. A meccsek idejére többnyire fizetetten szabadságot kell kivenniük, ha egyáltalán elengedik őket. Aztán azt sem biztos, hogy az MLSZ fedezni tudja az útiköltséget. Gond tehát akad bőven. Ám a játék szeretete eddig felülmúlta azokat. Elismerésünk jeléül illő lenne térdig meghajolni, de ez helyzetükön mit sem könnyítene. Elégedjünk meg egyszerű fejbólintással és kívánjunk sok sikert nekik. Megérdemlik.-é. t8
