Ferencváros, 1991 (2. évfolyam, 1. szám, 1. évfolyam, 1-5. szám)
1991. október / 3. szám
Új típusú iskola a Toronyház utcában Mi az az „újreál”? Első hallásra bizarrnak tűnhet: az épületben háromféle iskolatípus működik. Egy „hagyományos” általános iskola, egy gimnázium, szeptember óta pedig egy majdani hat évfolyamos középiskolának első osztályai. — Hogyan alakult ki ez a helyzet? — kérdeztük Bódy Gézáné igazgatónőt.- 1982-ben, amikor idekerültem, még hatszáz gyerekünk volt, a létszám lassan fogyott, az utóbbi időben nem egyszer az a helyzet állt elő, hogy a szomszéd iskolával tudtunk csak egy első osztályt indítani. Fogyatkoztak a hatévesek, ugyanakkor a végzős nyolcadikosok korosztályában tetőzött egy demográfiai hullám. Hogy a középiskolába bejuthassanak végzős növendékeink, a legegyszerűbb megoldást gondoltuk ki, mi indítottunk gimnáziumi osztályokat, rögtön hármat. A szürkeséget, a középszert igencsak nem szeretem, ezért azonnal azt kezdtem kutatni, hogy mivel tudnám a számos középiskola közül a mienket kiemelni, mivel tudnám megkülönböztetni, hogyan lehetne egyedi arculattal bíró iskolát teremteni? A szerencse a szükség segítségére sietett, az Oktatáskutató Intézet egyik munkatársa, dr. Ördögh Erzsébet megkeresett az új, hatosztályos gimnázium bevezetésének koncepciójával. A terv nagyon megtetszett, ugyanakkor a Polgármesteri Hivatal Humánszolgáltató Iroda vezetőjének Tóth Antalnak személyében értő partnerra leltem. Hozzáteszem rögtön, ne higgye bárki, hogy ez pusztán az ő személyes szimpátiájának vagy szakmai elkötelezettségének köszönhető. A 6+6-os iskolatípus bevezetését a Minisztérium ahhoz köti: az Ön- kormányzat pénzzel járuljon hozzá az anyagi háttér megteremtéséhez. Meg kell mondanom, az Önkormányzat a legtermészetesebb módon, a legmesszebb menő segítséget adott. Amire szükségünk volt, mindent megkaptunk. Úgy látom, hogy ez az Önkormányzat lényegesen fontosabbnak tartja az oktatás ügyét, mint bármelyik elődje. A 6+6-os oktatási forma szakmai és pedagógiai részleteiről Szabó Mária igazgatóhelyettest kérdeztük. — Ezt az oktatási formát mi „újre- ál”-nak nevezzük, az Oktatáskutatóban Ördögh Erzsébet dolgozta ki a koncepciót, könyvet is jelentetünk meg. Én is az Oktatáskutatóban dolgoztam, két éve kerültem ebe az iskolába, azzal a feladattal, hogy kidolgozzam az új forma bevezetésének a feltételeit és megindítsuk az első évfolyamot. Elképzelésünk oktatáspolitikai korlátokat és tabukat feszeget, igyekeztünk a rossz gyakorlat és a spekulatív változtatások helyett a valós igényeket kielégíteni, a jelenlegi követelményeket figelembe venni. A jelenlegi nyolc általános iskola a gyakorlatban bizonyította, rossz a tartalmi munkája, a hatásfoka alacsony. Mi két hatéves szakaszra bontottuk a képzési időt. Az első hat év után — teljességgel önkéntes választás alapján — lehetőséget adunk arra, hogy ha a tanuló ógy látja, az iskola és a szülők támogatása mellett, a második hat év középiskolájában tanuljon tovább. Az „újreáT-ból azután, az érettségivel, egyetemekre, főiskolákba mehet. Az igazi különbség az eddigiekhez képest a képzés tartalmában és módszerében van. Az iskola az érettségi mellett valamilyen szakmai szakirányú képzést is nyújt. Az első két évben jobbára készségfejlesztő tárgyakat, témákat tanulnak. A harmadik évtől lép be — a kötelező középiskolás alapismereteken túl — a szakképzés. Nem akarunk egy bizonyos, előre elhatározott profilra beállni, inkább egy szolgáltató képző-szerv szeretnék lenni, amelyben a szülők, a gyerekek és a „használók” - tehát a majdani foglalkoztatók, akik a munkahelyet adják, ők határozzák meg az igényelt szakmát. Most két évünk van arra, hogy felmérjük az igényeket. Van elképzelésünk, például a varrógépműszerész szakma, hozzátapadva a szabás-varrás oktatásához. Számítógépes oktatásra rendkívül nagy igényt tapasztaltunk. a gimnáziumban már tartottunk virágkötészeti tanfolyamokat, óriási érdeklődést tapasztaltunk. Másik ajánlatunk volt a fotózás. Felmerült az idegenvezetés oktatásának terve is. Újdonság az „újreál”-ban, hogy a gyerekek terhelését jelentősen csökkentjük. Kevesebb óraszámmal tanulnak, és — önkéntes alapon — a délutáni foglalkozásokat részesítjük előnyben. Itt vetődhet fel, hogy a tanárok óraszáma növekedhet. Nagyon ügyeltünk arra, hogy ez ne következzék be, minden tanárnak változatlan maradt a kötelező óraszáma, a túlórákat is a minimumra szorítottuk. A délutáni foglalkozásokat, ahol lehetett, külsős, meghívott előadókkal oldjuk meg. Még arra is gondoltunk, hogy a kihaló alsó tagozat tanítónőit bevonjuk a délutáni foglalkozások vezetésébe, többen nyelvvizsgával rendelkeznek, de van közöttük egy, aki színésznő volt és a színészmesterségbe kóstoltathatnának bele a gyerekeket. De lehet szó menedzserek alkalmazásáról, a pénzügyi élet titkaiba belepillanthatnánk, és így tovább... Végül a legilletékesebbek, a gyerekek nevében Reményi Antalné, az elsős „újreálosok” osztályfőnöke veszi át a szót. — Az induló két osztályban 53 tanulóvan. Az évet egy tihanyi kirándulással kezdtük, nagyon ügyesen ösz- szerázódott a társaság. Úgy látom a gyerekek egészen másképpen állnak az iskolához. Ez eredhet abból, hogy önkéntesek kerültek az „újreáléba, és abból is, hogy átérzik: ők egy teljesen új iskolarendszerben fognak tanulni. Ez egyben a nehézségek szülője is, például nincsen ismétlődő heti órarendjük, mert a foglalkozásokban intenzív szakaszok vannak, egy-eg szakaszban egy tantárgyat tanulnak. Mi, pedagógusok sem vagyunk biztosak, nem felejtik-e el a következő szakaszig a tanultakat. Észrevehetően csökkent az óraszámuk, csökkent a szorongás. Lényegesen nőtt a választható foglalkozások száma. Nőtt a tanulási kedv, és ami talán a leginkább szembetűnő változás: szinte nincs magatartásbeli probléma. Az egész iskolában csendes, nyugodt derű uralkodik. Reméljük, a későbbiekben is így lesz. Horváth F. Miklós 7
