Ferencváros, 1989 (1. évfolyam, 1-7. szám)
1989. szeptember / 5. szám
Ferencváros • Ferencváros • Ferencváros Akit az úszópápa kiátkozott A csúcsokra vágyom Nyilatkozik dr. Soós Csaba Az életpályának csúcsára jutott emberek, a nagy sikerek kovácsai, a művészvilág és a sport egyéniségei sokszor kerülhetnek reflektorfénybe. A magyar, és a nemzetközi úszóvilág egyik legnagyobb mágusává lett Széchy Tamással hosszú cikksorozat jelent meg a Népsport hasábjain. Keményen és még a mai viszonyok között is szokatlanul kritikusan nyilatkozott emberekről és teljesítményekről. Nem úszta meg egykönnyen valamikori tanítványa dr. Sós Csaba sem, akit azért kerestünk fel, hogy megkérdezzük, mi a véleménye a mester szavairól. Széchy rajtunk tanulta a szakmát — Széchy szerint nem nagyon strapa- lód magad. Saját megítélésed szerint is keveset dolgozol? — Én nem tudom, hogy kik súgtak Széchynek, de az biztos, hogy nem voltak jók az információi. H'a el akarok számolni magammal, nem kell pironkodnom, mert átlag napi 8 órát kifejezetten edzésvezetéssel töltök el, elmélettel, tervezéssel, elemzéssel legalább négy órát foglalkozom és legalább egy-másfél óra a kötelező adminisztrációrn is. — Akkor ez csak egy rosszindulatú oldalba szúrás? — Nem tudom, én a jó szándékot keresem mindenfajta kritikában, így ebben is. Például arra gondolok, hogy a tanr folyamvezetés, amit most éppen átmenetileg nem csinálok, olyan munka, amit. a legmenőbb edzőknek is kell csinálni. Olyan ez, mint egy zongoraművésznek az ujjgyakorlatok. Gyakorlottabb edzők könnyen abba a hibába esnek, hogy feleslegesnek tartják, pedig ez nagyon sokat ad, segíti az alapokat, segíti az önkontrolt. — Akkor mi baja van veled Széchynek? — Azt hiszem az, hogy nemigen keresem meg őt tanácsokért. De hát én aktív koromban már rengeteget tanultam tőle, és moft már a saját utamat •akarom járni. 26 évvel vagyok fiatalabb nála, van még bőven időm produkálni. Ebben a szakmában jelentős eredményekhez sok-sok idő, türelem és persze rengeteg munka kell. Így volt ez az ő idejében is, hiszen ő is rajtunk, a mi testünkön keresztül tanulta meg a szakmát. Hihetetlen mennyi időt töltöttünk együtt. Pályafutásom alatt többet voltam vele, mint a szüleimmel. Ezalatt sok dolgot el lehetett tanulni tőle, olyanokat például, hogy mire kell figyelni a medence partján, hogyan kell fogni a stoppert stb., stb. Ezek olyan dolgok, mint hogy egy orvosnak, hogy kell injekciózni, vagy fogni a szikét. Ezt mind a gyakorlat mutatja meg, nem tanítják ... — Nincs itt valami hiúsági, vagy szakmai kérdésről szó? — Az objektív tény, hogy szakmai képzettség szempontjából rajta kívül én vagyok a legkvalifikáltabb szakember az országban, és az is igaz, hogy hűvös közöttünk a kapcsolat. Ez persze már messzebbre vezethető vissza. Akkor, amikor edzői pályafutásom legnagyobb sikerét értem el, amikor két versenyzőm is ifjúsági Európa-bajnok lett és Széchy elismerő szavai számomra mindennél többet jelentettek volna, neki kételyei támadtak abban, hogy az elé:, eredményt valós körülmények kc:;öu produkáltuk. Pedig én tisztességesen, becsületesen és szakszerűen készítettem fel őket. Széchy ezeket az állításait nyilvánosan hangoztatta, ezért az eset kettőnk kapcsolatát mind a mai napig beárnyékolja. A szakosztályban rendkívül komoly munka folyik, tudatosan és sokat dolgozom. Most egy olyan kísérletezési korszakban vagyunk, aminek az eredményei még nem jöttek be, ezért aztán én nem is lepődtem meg a nyilatkozaton, főleg annak ismeretében, hogy másokról mit mondott. — Ügy tudom, nemcsak a Fradiban dolgozol? — Valóban, a Testnevelési Főiskolán élettani gyakorlatot vezetek. Időben ez igazán nem túl sok, de szakmailag úgy érzem, van .jelentősége. Kiválasztani a tehetséget — Nem a pénzért csinálod? — Nincs komoly anyagi vonzata. Egész évben bruttó hatezer forintot jelent. De engem amúgvsem az anyagiak motiválnak leginkább. Nem mondom, ha akkora eredményeim lesznek, mint a Mesternek, biztos, hogy nagyobb igényeim lennének, de a jelenlegi helyzetben nem panaszkodhatom. 32 éves vagyok, sikeres versenyzői pályafutás után a jövőre készülök, úgy is mondhatom, nekem van időm, ezért tanulok, kísérletezem, az abszolút csúcsokra vágyom. De ez nem pozíciót, hanem olimpiai és világcsúcsokat jelent. — Kikből lesznek a csúcsdöntögetök? — Óriási gyerek-anyaggal kell dolgoznunk ahhoz, hogy reménytkeltő utánpótlásunk lehessen. Évente körülbelül 1200 gyereket tanítunk meg úszni, többek között azért, hogy három-négy igazán tehetségeset találjunk. — Amikor a szakosztály felajánlotta, hogy a kerület általános iskolája összes első osztályos gyerekét megtanítjátok ingyen úszni, mégsem tolongtak a gyerekek az uszoda kapujában. Volt olyan hang is. nem érdemes idehordani a gyerekeket, mert az ügyetleneket gyorsan kiteszik. — Pedig nincs így. Három hónapig járnak ide az alaptanfolyamra a srácok ás ez alatt megfelelő vízbiztonságot szereznek. Legalább a 40 százalékuk pedig azután is itt marad és úszik tovább. Állíthatom. nem csak a tehetség-gondozás folyik. Az ingyenességnek pedig nyilvánvalóan az az oka, hogy a tehetségeseket felismerhessük, és velük hosszabb távú terveink vannak. A fanyalgás igazi oka inkább az, hogy az uszodát nem lehet az iskolához vinni, a gyerekeket kell idehozni és ez biztos, hogy kényelmet- lenséaet okoz a pedagógusoknak. Azt is hozzá kell tennem, és ebben a Vajda Péter utcai iskola igazgatója is megerősített, hogy a szakosztály edzői szakmailag kitűnőek, gyermekcentrikusak. — Azt is mondták rólad, hogy a Fradiba csábítottad a Vasas két úszó szakosztályát. — Ez inkább fordítva igaz. Lőrincz Lászlóné mesteredző keresett meg írünket, és két másik edzőtársával, valamint több mint 40 fiatal úszójával ők igazoltak át hozzánk. Nekünk szükségünk volt egy jó edzőre, bolond lettem volna nemet mondani a többieknek is. De a tényékhez az is hozzátartozik, hogy egy edzővel harminc másik gyerek a Spartacusba ment. Nem tudom miért kellett volna őket kirekeszteni, vagy azt mondanom, hogy menjenek máshova. Az sem mellékes, hogy a mi saját nevelésű „legöregebb"' korcsoportunk 9—10 évesekből állt, akik jöttek 10—14 évesek. Magyarán , az újak nálunk, egy hiányzó korosztályt képviseltek. Tudni kell, hogy az úszásban 7—8 év mire valakit a csúcsra lehet közelíteni. És ebből hat év nem mutat eredményeket. A korosztályos bajnokság is elég csalóka, nem sokat bizonyít. — Akkor mi a biztosíték, hogy a versenyző, akibe hét, nyolc épet belefektettek valóban fog hozni jelentős eredményt? — Ha a személyemre gondolsz, azt kell mondanom, már fel tudok mutatni eredményeket, hiszen Magyarországon nem tudsz mutatni olyan úszóedzőt, akinek 30 éves korára már két ifjúsági Európa-bajnoki versenyzője is volt. — És mit vársz a mostani ifjúsági Európa-bajnokoktól? — Azt, hogy felnőtt szinten világklasz- szisok legyenek. Ismerve őket és ismerve magamat, tudom, hogy oda is fogunk jutni, legyen ez akár három, vagy tíz év múlva. És, ha odaérek a csúcsokra, garantálom, ott is fogok maradni. •• Önbizalomból nincs hiány — Mire alapozod ezt a ragy önbizalmat? — Aki nem ismeri belülről ezt a sportágat, nem is sejti, hogy milyen jelentősége lehet az egyéni módszereknek, a trükköknek, az ötleteknek. Az úszás állandóan és dinamikusan fejlődő sportág, ahol ráadásul még pontosan mérhetők az eredmények. Széchy is állandóan fejlődik, mindig újjal kísérletezik. Nekem megvan az a nagy lehetőségem, hogy az ország legnagyobb egyesületi uszodájával rendelkezhetem. — Ma a sport általában anyagi gondokkal küzd. a Fradi problémái is közismertek. Mi a helyzet az úszószakosztálynál? — A mi költségvetésünkből is közel kilencszázezer forint hiányzik. Elképzeléseink vannak a pótlására. Pénzes tanfolyamokkal, nyári táborok szervezésével éves költségeink 40 százalékát megkeressük, 25 százalékát kapjuk az egyesülettől, a többit szponzoroktól kell megszerezni. Sajnos az úszás nem igazán reklámhordozó, ezért aztán személyes kapcsolatokon múlik minden. Nekünk nincs bázis vállalatunk, talán hihetetlennek tűnik, de bérköltséggel, külföldi utakkal mindennel együtt az egész költségvetésünk alig négymillió forint. Kevesebb, mint egy ötös a lottón. Hogy más szakosztályok kevésbé hatékonyan és mennyit használhatnak föl, abba inkább hadd ne menjek bele. Már az is egy hallatlan nagy dolog, hogy az FTC Létesítmények Vállalat fenntartja a bázist és ezért a szakosztálynak nem kell külön bérleti díjat fizetni. Mert azt aztán nem tudnánk miből állni. Lehetne azért több reklámpánzhez is jutni, de sajnos az úszás nemzetközi vezérkara ebben a kérdésben eddig nagyon konzervatív felfogású volt. — Hadd folytassam a kényes kérdések sorát. Olyan pletykát is hallottam hogy az úszók állandóan ellenséges viszonyban vannak a vízilabdázókkal. — Ez nem igaz. Az a véleményem, hogy a ráfordított pénzzel nem arányos az a teljesítmény, amit ők hozni képesek, szerintem mi hozzájuk képest alulmenedzseltek vagyunk. De mondhattam 'volna azt is. mibe kerül hozzánk képest egy kézilabdacsapat fenntartása és ezzel szemben mit tudnak felmutatni? Személy szerint a vízilabdázókkal semmi bajunk, sőt Szívós doktorral nagyon jó a viszony, - megértjük egymást. Egy fedél alatt, egy egyesületben vagyunk, eddig és ezután is ki fogunk jönni egymással, ha nem is mindenben értünk egyet. — Milyen a viszony a klubvezetéssel? — Álmomban sem gondoltam, hogy ekkora szakmai függetlenségben, ilyen önállóan hagynak dolgozni. Szakosztály- elnökünk is pontosan annyit foglalkozik velünk, amennyit kell. — Elmondásod szerint, nem sok szabadidőd lehet. Van azért valami magánéleted is? — Azért van idő arra is. Élettársammal színházba, moziba rendszeresen eljárunk, edzőtársaimmal és családjukkal a munkán túl is közösséget alkotunk. Sűrűn összejövünk egy jó lecsófőzésre, dumapartira. Juhász Gabi, az egyik edzőnk kiválóan főz, az olasz konyha specialistája. Ha jól tudom, könyvet is ír erről. Amikor pedig abszolút kikapcsolódásra vágyom, kifejezetten nehéz fajsúlyú filozófiai, vagy orvosi, pszichológiai könyveket szoktam olvasni. — A nehéz emberek körül pezseg a víz, könnyen felforr a levegő. Nem zavarnak a kritikák? — Nem, mert a véleményemet én sem titkolom. Amit mondok, az mindig célirányos és igyekszem annak tekinteni a nekem mondottakat is. Azt persze nem szeretem, ha hülyének néznek. Végül is visszatérve Széchy Tamáshoz: én hely- lyel-közzel megértem őt és nem érzem bántónak, vagy rossz indulatúnak a nyilatkozatát, inkább megszívlelendőnek. Abban bízom, hogy az idő segít és igazolja majd elképzeléseimet. — szolr — Kézilabda-sirató A Fradi kézilabdaszakosztálya 1950 óta működik és négy év kivételével az együttes NB I-es színvonalon játszik. Volt amikor nem is akárhogyan, hiszen volt bajnok is, háromszor ezüst és kétszer bronzérmes. A csapat nemzetközi szereplése is sikeres, számos nemzetközi tornát nyertek meg és a világ jó néhány ismert klubcsapatának skalpját is begyűjtötték. A nemzeti válogatottnak számtalan játékost adott a szakosztály, volt aki több mint 200-szoros nemzeti és 3 világválogatottságot tud maga mögött. Fodor János, aki ma egy svájci klubcsapatban játszik, Szöulban még az FTC-nek szerzett olimpiai pontot. A tavasszal záruló bajnokság befejeztével mégiscsak hajszál híján sikerült elkerülni a kiesést az élvonalból. A szakosztály fennállása óta a legkritikusabb helyzetben van, kérdésessé vált további működése. A klub anyagi forrásainak folyamatos csökkenése, a szilárd bázisháttér hiánya mellett a vezetési hibák és az edzőválság is közrejátszott a nehézségek kialakulásában. Nem sikerült megtartani a legjobb játékosokat. A 80-as években gyakorlatilag valamennyi válogatott szintű játékos elhagyta a csapatot. Van aki egzisztenciális okokból — főleg lakásproblémák miatt — van, aki külföldre szerződött, ami a pályafutása delelőin túljutott játékosok esetében természetes gyakorlat. Sajnos évek óta nem sikerült meggátolni, hogy a sorkatonai szolgálatra bevonult fiatal tehetségeket direkt módszerekkel átigazolják a Budapesti Honvédba, s csak ennek következményeként az elmúlt évtizedben mintegy két tucat NB I-es szintű játékost vesztettek el. A szakosztálynak ezt a folyamatos és rendszeres veszteséget még az igen magas szintű — talán az ország egyik legjobb — utánpótlás-nevelő munkájával sem sikerült ellensúlyozni. Pedig a különböző ifi és serdülő csapatok rendre dobogós helyeken végeznek a korosztá;. lyos bajnokságokban, többtucat váloga tottat adnak. A felnőttcsapat viszont az elmúlt másfél évben öt edzőt fogyasztott és vért izzadva, csak Fortuna szekerébe kapaszkodva ragadt bent az első osztályban. Kiáltó ellentétek, amelynek okai nem egyik napról a másikra jelentkeztek. A klub és szakosztály vezetői azt mái 1985-ben is tudták, hogy három kulcs- játékos külföldön szeretné folytatni pályafutását. Határozat is született arról, hogy pótlásukra hasonló tudású játékosokat kell igazolni, de minden tervezés és menedzselés ellenére sem sikerült, sőt, további játékosok távoztak, jobb anyagiak reményében. Még az is tetézte a bajt, hogy a nemzetközi jogi és szerződéskötési ismeretek hiányosságai miatt csak egyikük, Fodor János .külföldre szerződéséért sikerült némi ellenszolgáltatásra szert tenni. A romló gazdasági helyzet, ezen belül az élelmiszeripari válság a fő szponzori szerepet játszó — lényegében a játékosok többségét fizető — Budapesti Húsipari Vállalatot is elérte és gyakorlatilag az idén, január 1-én a szakosztály szerződtetett játékosainak munkaviszonyát február 1-i határidővel felmondták. Az is nyilvánosságra került, hogy az elnökség (S szakosztály megszüntetését tervezi. Az utánpótlás korosztály szülői értekezletének felháborodása és petíciója a társadalmi elnöknek, a tömegkommunikáció nyomása, na meg az a tény, hogy a felnőtt csapat 11 játékosának 1990. június végéig „fizető" szerződése van az egyesülettel, a döntés megváltoztatását eredményezte. Az elnökség viszont feltételül szabta, hogy a szakosztálynak önfenntartóvá kell válni a fennmaradás feltételeként. Ennek a célnak az érdekében újjáalakult a szakosztály vezetése is. Vezetője Sarlós György, a klub munkatársa, elnöke Keleti Emil a MÉM főtanácsosa. Megalakult az utánpótlás mellett működő szülői munkaközösség is, aminek eredményeként máris 625 ezer Ft bevétel mutatkozik, biztos alapot nyújtva az utánpótlás-neveléshez. Van talán remény a feltámadásra. A kézilabda — mint sportág — nincs válságban. A kulcsszó az önállóság. A kérdés: tudnak-e élni vele. Igaz, a kilátások cseppet sem rózsásak, a klub és a szakosztály hírnevének öregbítése nagy erőfeszítéseket kíván és a sikert biztosra megjósolni nem lehet. A bizonyítani akaró vezetés és az első vonalba kerülő fiatalok mindenesetre optimisták. Az 1989—90’ évi bajnokság majd választ ad arra az alapkérdésre: az önállóság jegyében előrelépni vagy elbukni ieher-e az ú.i koncepció alapján .. Szobosz.av A IX. KERÜLET LÁPJA • A IX. KERÜLET LAPJA • A IX. KERÜLET LAPJA 11
