Ferencváros, 1989 (1. évfolyam, 1-7. szám)

1989. szeptember / 5. szám

Ferencváros • Ferencváros • Ferencváros Politika—alulnézetből A Budapesti Vegyiművek I. féléves eredménye meghaladja a 3 milliárd forint termelési értéket. A mintegy 1000 főt foglalkoztató fővárosi gyáregységben, diffe­renciáltan átlag 12-15 % bárfejlesztést kaptak a dolgozók. „Vigyázat robbanásveszély! A gyár egész területén tilos a dohányzás!” — fi­gyelmeztet a tábla a Budapesti Vegyi­művek Illatos úti gyártelepén. Szabó Já­nos, a pártbizottság fiatal titkára nem dohányzik, így ez a tiltás nem zavarja, de azért gondja van bőven. Az Ipari Minisztérium bélyegzőjével ellátott borítékban éppen most kapta meg a „marxista platform” felhívását. — Ügy látszik a postázásra még tellik a minisztérium költségvetéséből — mondja. — Mindenesetre én lefénymá­soltatom ezt a felhívást és a Népszabad­ságban megjelent refomköri platform szövegét is, megkapja mind a 150 párt­tagunk. Tájékozódjanak és döntsenek: melyik a reálisabb. Nekem a reformkoré. — A kerületi pártértekezletet megelő­ző taggyűlések tapasztalatai szerint — legalább is szavakban — a Vegyiművek kommunistáinak többsége a következe­tes reformok mellett van — folytatja a párttitkár, (aki még mielőtt kötelező lett volna), lemondott függetlenítettségéről és év eleje óta társadalmi munkában látja el pártfunkcióját. Szavaiból meg­tudom, hogy az ideológiai, eszmei zavar és bizonytalanság az itt működő hat alapszervezetben is erősödik. A politikai és erkölcsi válsággal szemben erősen kritikus a tagság. Az alapszervezetek nem tudnak mit kezdeni az úgynevezett „önálósággal”. Az elmúlt évtizedekben megszokott fölülről irányítottság gyakor­latát, nem könnyű egyik napról a má­sikra önállóan váltani. — Zavart okoz párttagjaink körében, hogy az elmúlt 30 év gyakorlata nem tükrözte az elméletet, így absztrakt ké­pük alakult ki a szocializmusról — mondja Szabó János. Most olyan gya­korlatot kell kialakítanunk, amely némi­leg mentes az ideológiától, de gazdasági, politikai konszolidációt teremt. Ennek a célnak lehet eszköze a párt. — Szerencsére a pártonbelüli vita, a kormányra jellemző kapkodás a termelő munkában nem érződik — teszi hozzá miközben a sósavgáztól fanyar szagú, elektrolízis üzem felé tartunk, hogy né­hány párttaggal beszélgessünk. — Most már a „névrokon” Szabó István mérnök-üzemvezető válaszol, aki szintén az MSZMP tagja. — Túl sok a pletykaszintű politika, a legfontosabb kérdésekkel, a gazdasággal azonban keveset foglalkoznak. Üzemünk fizikai dolgozóinak többségét nem a po­litika, hanem a mindennapi megélhetési gondok foglalkoztatják. A délelőttös műszakban lévő kom­munisták közül Kováth Bélával, Csordás Józseffel, Németh Istvánnal és Kásmán Lajossal találkozunk az úgynevezett cel­lateremben, ahol a sósav, a marónátron készül. Mindannyian nem érnek rá „du­málni”, így szóvivőt választanak Kás­mán Lajos cellabontó személyében, aki a rangidős — már 1959 óta dolgozik a vállalatnál. ___ Lenin helyett Gediminó Engedelmesen követtük a barátságta­lan szovjet tisztet a csopi éjszakában. Ekkor már csak abban reménykedtünk, hogy csinos tolmácsnőnknek, Széles Zsu­zsannának — a Lobogó utcai általános iskola tanárnőjének — sikerül meghat­nia a határ'határtalan hatalmával bíró őreit. Történt ugyanis, hogy miután a kerü­let kisiskoláiból verbuválódott 25 fős csoportunk útleveleit rendben találták, valamiféle meghívólevelet kerestek raj­tunk. Ilyen levelünk azonban nem volt, másféle tapasztalatokat szerzett a bará­ti határszakaszon. Közben a Tisza expressz kerekeit ki­cserélték és a szélesebb sínen robogtunk Lvov felé. A városba délelőtt érkeztünk meg, vagonunkat lekapcsolták és több mint 6 órás várakozás után folytathat­tuk utunkat a leningrádi vonalon Vil- niusba. Az időt az egykori Lembergben városnézésével töltöttük el. Zsúfolt, piszkos város, szép belső ke­rülettel, így értékeltük tömören a lá­tottakat. Az 1256-ban alapított Lvov vi­Litván parasztház mivel a vilniusi komszomollal kötött, több mint egy esztendős szerződés alap­ján nem először utazott a ferencvárosi gyerekek csoportja a litvániai úttörőtá­borba. A határőrtiszt közölte: ha nincs „piszmó”, nincs kegyelem sem, fordul­hatunk vissza. Mondanom sem kell, nem lelkesedtünk az ötletért. Szerencsénkre a csopi határállomás magasabb rangú tisztje barátságosabb és megértőbb is volt. Így feszültséggel teli i némi várakozás után zöld utat kaptunk , Litvánia felé, ahová tavaly még külön • vízum kellett az utazónak. Lehet, hogy j a jövő nyáron utazó csapaton már a j meghívólevelet sem keresik? Igaz vala- i mikor azt is ígérték, hogy napjainkban [ a szocialista országok között szabadon j utazhatnak majd az emberek, és a 80-as ! évek gyermekei múzeumokban ismer- j kedhetnek majd az útlevél fogalmával. ; Sajnos a velünk utazó 25 gyerek még haros történelmében Galíciával együtt tartozott Ausztriához, majd 1919-ben Lengyelországhoz. 1939-ben csatolták az Ukrán SZSZK-hoz. Ez az 50 évvel ez­előtti dátum nyomasztóan kísért végig minket a Baltikumban töltött napok alatt is. Miközben önfeledten csodáltuk a műemlékeket Lvovban és később Vil­niusban is, észre kellett vennünk a til­takozó csoportokat. Aláírásokat gyűjtöt­tek szerte a városban a Ribbentopp— Molotov paktum elítélésére. Másnap hajnalban érkeztünk Vilnius- ba. A gyerekek bámulatosan jól bírták a „gyűrődést”, pedig a két éjszakát fel­ölelő utazás a felnőtteket is kimerítette. Vendéglátóink autóbusszal vártak ben­nünket a vasútállomáson és a reggelit már a litván fővárostól mintegy 30 kilo­méterre levő festői Trakaiban levő út­törőtáborban fogyasztottuk el. A gyönyörű tó partján, fekvő tábor — Régóta együtt dolgozunk, ismerjük egymás gondolatát is — mondják. — Nem szokták mostanában „cikizni” magukat a kollegák, hogy tagjai az MSZMP-nek? — Nézze, akikkel mi itt 3 műszakban együtt dolgozunk, jól tudják, ki mennyit ér. Minket nem tartanak felelősnek a párt, a kormány által elkövetett hibá­kért. — Mi az üzemben nem hibázhatunk, vagy ha mégis előfordul valami gubanc, azonnal ki kell javítanunk, mielőtt még nagy kár lesz belőle. — Tudja a nagypolitikáról is az a vé­leményünk, hogy évtizedekkel előbb kel­lett volna javítani, módosítani, mert most már nagyon összejött minden. A kapkodás, az idegeskedés, az irányítatlan- ság pedig sehol nem vezet jóra. — Mi itt a főbb kérdésekben egy platformon vagyunk, de mindig is vitat­koztunk, nem csak most amikor „divat” az ellentmondás. Most is jobban örül­nénk, ha a politikusok többet törődné­nek az ország gazdaságával és keveseb­bet az egymással való vitával. Ez a mi véleményünk. — A kerületi pártértekezleten négy értelmiségi képviselte a vállalatot. Jó ez így? — Értelmiségi vagy munkás, egyre megy, ha megfelelően képvisel bennün­ket. A küldötteink, akiket megválasztot­tunk olyan emberek, akik ismerik a vé­leményünket és tudjuk, hogy tolmácsol­ták is azt. — Mi az, amit hiányol? — Kerületünkben nagyon sok a szo­ciális probléma. Kevés a megfelelő ott­hon, sokan pincelakásokban élnek. Rossz a nagycsaládosok helyzete, a Ferencváros lakosainak nagy részét kitevő nyugdíja­sokról nem is szólva. Ezekkel a gondok­kal is foglalkoznia kell a pártbizottság új programjának, azért is, mert ez nö­velhetné az MSZMP esélyeit a választá­sokon.-bence­PÁRTOMAT EGY SZAKADÁSÉRT Közismert: az MSZMP-ben legalább három­féle irányzat létezik. Egyrészt ott vannak a fundamentalisták, akiket a köznyelv egyszerű­en csak sztálinistáknak nevez, másrészt a re­formisták, harmadrészt pedig a centrum. Egyes vélemények szerint a Münnich Ferenc Társa­ság, a Marxista Egységplatform és Kádár volt titkára, Ribánszky nevével jelzett szélsőbalol­dali, mások szerint szélsőjobb csoportosulás és a Nyers Rezső és Pozsgay Imre neve alatt tömörülő szociáldemokrata értékeket valló re­formszárny között nagyobb az ellentét, mint az utóbbiak, s jó néhány ellenzéki szervezet között. S bár a kommunista mozgalom vezetői sorra hangoztatják: a pártszakadást el kell ke­rülni, mégis úgy tűnik, csupán idő kérdése, hogy ez is bekövetkezzen. Ennek a helyzetnek kapcsán kérdeztünk meg két párttagot: Ho­gyan látják ők a helyzetet? Kállai Árpád, a BHV párttitkára, szállítási osztályvezető. — Egy biztos, nem a vállalatnál fog eldőlni ez a dolog. Véleményem szerint, az MSZMP felsőszintű vezetői eltávolodtak a tagságtól, s ma inkább csak egymásnak próbálnak gólokat rúgni. A kerületi vezetés átalakulóban van, az apparátusból sokan elmentek, az újaknak pe­dig idő kell. Mindezekért az MSZMP vissza­szorult a politikai közéletből. Szeretném, ha már végre kiderülne, mit is akar a párt. Még azt sem bánnám, ha ez egy szakadással járna. De akkor egy olyan új mozgalom szülessen, amelyik az ország jobblétéért küzd. Az ilyen Ribánszky-féle jelenségeket pedig nem tudom komolyan venni. Ügy gondolom, hogy a múlt hatalmát emlegető bigott kommunisták tény­kedése egyszerűen nem normális. Fenyvesi Tibor, a BHV pártszervezetének agitációs és propagandatitkára, a személyzeti és oktatási osztály dolgozója. — Ügy látom, ha a párt nem találja meg a tagság együttműködését szolgáló alapvető kér­déseket, s azokat a válaszokat, amelyekkel a többség egyetért, akkor szétesik. Napjainkban úgy tűnik: két platform létezik. Az egyiket a reformkörök, a másikat a Münnich Ferenc Társaság és a Marxista Egységplatform alkot­ja. A valóságban a helyzet ennél sokkal dif­ferenciáltabb. Ennek önmagában persze nem kellene problémát okoznia. Vessünk csak egy pillantást néhány nyugat-európai szociálde­mokrata pártra, ahol tiz-húsz különféle irány­zat is megjelenik egy-egy mozgalomban. Vagy emlékezzünk a 10-es, 20-as évek orosz kommu­nista pártjára, ahol Buharin, Trockij. Käme- nyev és Lenin is külön-külön tömörülést tud­hatott maga mögött. Ha kellett, mégis egysé­gesen léptek fel. Nem kizárni kell a másikat, hanem vitázni vele. így kellene ennek itt is történnie, s nem ártana, ha a centrum is egy vitákban kilúgozott állásponttal jelentkezne a pártéletben. V. z. Ferencvárosi gyerekekkel Litvániában Látkép a táborból " ............ ...... és a jó idő együtt paradicsomi körülmé­nyeket biztosított a gyerekek számára. A koszttal és higiéniával ugyan voltak némi gondok, de mindezt feledtette a szép környezet. A tóban stégekkel medenceszerűen el­választott részben lehetett biztonságosan fürdeni. Fahidakon hamar el lehetett jutni Trakai városába, illetve a törté­nelem viharait épségben átvészelt kas­télyba. A vár egykor Vitautas hercegé­nek, a legendás litván hősnek a szállás­helye volt. O alapította Trakai városát is, ahová a Krím félsziget elfoglalása után telepített be embereket. Néhány család még ma is él az őslakosokból, A táborból kirándultunk Kaunasba, Litvánia egykori fővárosába és többször jártunk Vilniusban is. Itt egy-két meg­lepetés ért bennünket. Először is, hogy a tavalyi térképet csak nehezen tudtuk használni, ugyanis júliustól átkeresztel­ték, illetve visszakapták eredeti nevüket a város utcái. így lett például a főutcá­ból Lenin helyett Gediminó. Gedimin fe­jedelem, a litván „Mátyás király”, aki naggyá tette az országot, az 1300-as években. Nem véletlen hát, hogy neve kedves a litván emberek számára, akik nagyon barátságosak, és-szeretnek min­denkit, aki nem orosz. Nemzeti öntuda­tuk, most az 1939-es évforduló kapcsán még elemibb erővel tör fel. A zöld—sárga—piros nemzeti zászló, a páncélos lovagot ábrázoló litván címer elözönlötte a várost. Ezekért a nemzeti Nyugalomba vonult a tanácstitkár jelképekért tavaly még büntetés járt. A kedvező változások azonban sajnos csak a jelképeket érintették. Az üzletek üre­sek, és amit mégis kapni lehet, azért hosszú sorok állnak. Igen nagy a bürok­rácia. Engedély, pecsét kell mindenhez, még a város felett magasodó, kilátóként is használt adótorony megtekintéséhez is. Ide vendéglátóink segítségével ugyan megkaptuk az engedélyt, de mivel kés­tünk negyedórát, már nem engedtek be minket. A gyerekeknek nehéz volt meg­magyarázni, hogy miért nem mehettünk fel (2 és fél rubelért) egy liften, hogy megnézzük a kilátást. Igaz e sorok írója is nehezen értette meg, hogy turistaként nem utazhat el egyik litván városból a másikba. Ezeket a bosszúságokat azonban feled­tetni tudták a Trakai napok, a fürdés, a vonatozás, vízibiciklizés és természete­sen a focimérkőzések, melyeket fiaink a szintén itt táborozó lengyel válogatot­tal vívták, több-kevesebb sikerrel. A lányok képviselője pedig az előkelő har­madik helyezést érte el a szépségverse­nyen. A tábor egyébként sem hangula­tában, sem egykor bigott fegyelmében nem hasonlított a hagyományos szovjet úttörőtáborokhoz. Kötött program kevés volt, hiányzott a nemrég még kötelező reggeli torna és vidámság, a gyerekek szabad kezdeményezése volt jellemző. Talán egykor, ha ismét jövünk, ez a szemlélet lesz uralkodó az egész változó Szovjetunióban. — bence — Dr. Csizmadia Emilné a IX. kerületi tanács vb-titkára 40 éves ferencvárosi munkássága után szeptemberben nyugdíjba ment. Utódját pályázati úton választ- _jak ki. Az új vb-titkár személye a lapzártakor még nem ismeretes. A IX. KERÜLET LAPJA AIX. KERÜLET LAPJA A IX. KERÜLET LAPJA 3

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents