Ferencváros, 1989 (1. évfolyam, 1-7. szám)
1989. július / 4. szám
Ferencváros • Ferencváros • Ferencváros A vezetés becsapta a közvéleményt Csányi Klára beszámolója A kerületi Pártbizottságot 1985. februárjában 9400 párttag bizalmából választották meg 112 pártszervezet küldöttei. A pártbizottság nem feszültségmentes, de alapvetően konszolidált körülmények között kezdte a munkáját. A lehetőségeinket a későbbiekben természetesen a körülmények általános alakulása egyre erőteljesebben befolyásolta. A XIII. pártkongresszus visszafogott, de optimistának tekinthető döntéseiről rövid idő alatt bebizonyosodott, hogy megalapozatlanok voltak. A vezetés túlértékelte az 1982-es likviditási sokkot követő restrikciós gazdaságpolitika gyors sikereit, s az ebből adódó 1983—84 évi, ugyan jelentékeny, de átmeneti gazdasági fellendülés'- j eredményeit. Illékony sikerekből kiindulva, hibás következtetések alapján, hibás döntés született a kongresszuson, mely egy-két évnyi erőgyűjtés után már a gaz- ; daság dinamizálását, az életszínvonal javulását célozta meg. A közvélemény a ter- i veket jól fogadta, s a jobb munkát igénylő vezetéssel azonosulva azokat reálisnak i tekintette. Utólag azt is kijelenthetjük, hogy nemcsak a helyzetértékelés volt túlzottan optimista, hanem bizonyos fokig a vezetés becsapta a közvéleményt. A szándékban volt egy kétségbeesetten illuzórikus elem is. Nevezetesen: a vezetés paternalista szemlélettel úgy érezte, hogy a XII.. kongresszus által a VI. ötéves tervidőszakra „a vívmányok megőrzése” jelszavával meghirdetett restriktiv politikát már nem lehet alkalmazni, hiszen az nem lehet lelkesítő, sőt politikai szempontból kifejezetten visszafogó hatású. 1985-ben abból a politikai feltevésből indultunk ki, hogy az előttünk álló két-három évben a helyi politika aktivitásának jelentős fokozására van szükség. „Tehermentesíteni akartuk a nagypolitikát” Meggyőződésünk szerint, a helyi politikának — ha szorosan épül a társadalmi valóság folyamataira és orientálni tudja környezetét — nehéz körülmények között is van mozgástere. Ezt egyrészről azok a lehetőségek indokolták, amelyek a párt belső életének szervezésében, a politikai képzésben, az oktatáspolitikában, a szociálpolitikában kínálkoztak a helyi párt- és állami szervek számára: másrészt az előbbiekkel szoros összhangban az a felelős szándék vezette, amely a „nagypolitikát” akarta tehermentesíteni egy dinamikus fejlődés megalapozásának éveire. Ennek köszönhetően többször megnyugvással állapítottuk meg, hogy a kerület állami és politikai életében kiegyensúlyozottak a viszonyok. A pártbizottság és a pártszervezetek, a lakosság, valamint az állami és társadalmi szervek közötti kapcsolatokra az elvszerűségek, az önállóság tisztelete, az együttműködési- és segítő- készség volt a jellemző. Erősödött a bizalom és az együvé tartozás érzése. Egyértelműen ez volt jellemző 1985—86-ra, s 87 egy részére. 1987 második felében a társadalmi-gazdasági és politikai feszültségek éleződésével egyidejűleg azt tapasztaltuk, hogy romlottak a helyi politika lehetőségei, szűkült a mozgástér. Elérhető — többnyire saját erőre támaszkodó, és kis lépéseket jelentő eredményeink az országosan összetorlódott problémák miatt veszítettek jelentőségükből, többszörösen leértékelődtek. Új szakasz kezdődött a kerületi pártmozgalomban is. értelműén tükrözték azt a sokszínű, sokrétű bizalmatlanságot, amely a vezetéssel szemben megerősödött. Nem keltett szimpátiát a hibáknak a múltban, illetve a világpiac hatásaiban keresése, s az sem, hogy a vezetés sem az ideológiában, de az egyre súlyosbodó szociális problémák terén sem adott beláthatóan megnyugtató, reális és garantált megoldásokat. A napvilágra kerülő morális anomáliák, a protekcionizmus és a hatalommal való visszaélés olyan ügyei, amelyek vezető tisztségviselőkről nyilvánosságra kerültek, tovább mélyítették a vezetés és a tagság közötti bizalmi kapcsolat repedéseit. De a legsúlyosabb bírálatok azért érték a vezetést, mert a párt egészét, a társadalom fejlődését érintő nagyon fontos kérdésekben a tagság nélkül, a tagság megkérdezése nélkül és többségi akaratának bírása nélkül a párttagság feje felett döntött; a párt szervezeteit, tagságát lebecsülve, azokat a végrehajtó szerepére kárhoztatta. A tagkönyvcserét megelőző egyéni beszélgetések, az Országos Pártértekezlet előtti több hónapos pártviták elemi erővel fejezték ki a párttagságnak azt az igényét, hogy részt kér a politika alakításából. Ellentmondásos nyilatkozatok — pártprogram helyett 1988. májusában felfokozott várakozás előzte meg az MSZMP országos értekezletét, amely után ismét feléledt a bizalom a változásokban. Ám ahogy teltek a hónapok, egyre nőtt a kérdések, a kételyek halmaza, s mivel a vezetés és a tagság között hosszú időre megszakadt a párbeszéd, újra fokozódott a bizalmatlanság. 1988. őszén már egyértelműen érzékelték párttagjaink az Országos Pártértekezlet döntéseinek felemásságát és következményeinek nem körültekintő számbavételét. Egyre szélesebben vetődött fel a vezetés koncepciójának hiánya és egységének kérdése, vagy másként: a sokféleség elviselhetőségének mértéke. Bár hónapokig szimpátia kísérte az egyéni arculatú személyiségek megnyilatkozásait, de egy idő után azt kellett leszűrnünk, hogy egyrészt a különböző helyeken elhangzott vezetői nyilatkozatok helyettesítik a párt álláspontját — sőt ideológiai — politikai platformját; másrészt, hogy e nyilatkozatok alapvető ügyekben is mesz- sze különböznek egymástól; a távolság a különböző nézetek között meghaladja a párttagok többségének tűrőképességét. Ehhez társult még egy súlyos dilemma: a politikai reformok túlhajtása nem tudatosan szolgálja-e a figyelemelterelést a rendkívül súlyos gazdasági helyzetről: a gazdasági és a politikai reform között egyre szélesebbre nyíló olló nem veszélyezteti-e a belpolitikai stabilitást, a reformok összehangoltsága nem eredményez-e anarchikus, áttekinthetetlen és kezelhetetlen folyamatokat? A heves viták mellett megjelent az apátia, az elkeseredettség, a szervezeti élet ellehetetlenülése, az elidegenedés a párttól, a felfokozott bizalmatlanság az alap- szervezeti, a kerületi és az országos vezetés iránt is. A politikai helyzet változásával egyidejűleg éreztük, hogy változtatni kell- a testületi munka felfogásán is. A pártbizottság munkája szükségszerűen egyre inkább a politikai helyzet elemzésére irányult. A kemény vitákból leszűrt tapasztalatainkat egyre élesebben jeleztük a felsőbb pártszerveknek. Egyre türelmetlenebbül vártuk a párbeszédet a vezetéssel. Kéréseinket, kételyeinket, követeléseinket és javaslatainkat sokszor eljuttattuk írásban és szóban a felsőbb szervekhez, a párt vezetőihez. Ezek lényege: 1. Nem megkerülhető a jövő érdekében a közelmúltunk politikai, társadalmi és gazdasági folyamatainak mélyreható elemzése, a korrekt - szembenézés a múlttal, ezek után a szelekció — mit kell elvetni, mit kell megőrizni. 2. -Elengedhetetlen a párt programjának, politikai, ideológiai platformjának kimunkálása; mert ez a párt akcióképességének és a társadalmi befolyás megerősítésének egyaránt a feltétele. 3. Javasoltuk a párt szervezeti életének, választási rendjének, munkastílusának korszerűsítését. 4. Kértük, sőt, követeltük a Központi Bizottságtól a tagság bevonását a politika alakításába, szükségesnek tartottuk a kongresszusi előkészületek pontosítását, sürgettük magának a kongresszusnak még ez évben történő összehívását. Politikai feszültségek L Az 1987, július 2-i KB ülés — a kibontakozási program —, a várakozás újabb állomása volt. ■A pártszervezeti viták során, a kibontakozási programot döntően bizakodva, úgy fogtuk fel, hogy végre a párt harci riadót fúj. Sokan a célratörő előrelépés szándékát látták a személyi változásokban is, bízva a Grósz-kormány cselekvőképességében. Az 1987. őszén a Parlament elé terjesztett szigorú stabilizációs kormány- program, s a helyzetfeltárás nyers őszintesége rokonszenvet ébresztett; úgy látszott, hogy a kedvező politikai hatások részben ellensúlyozzák a várható terhektől való aggodalmat, az új adótól, a további életszínvonal csökkenéstől való félelmet. A reformigény egyre erősebben jelentkezett a közgondolkodásban. Azt tapasztaltuk, hogy az egyre nehezedő életkörülmények ellenére nem a gazdasági gondok váltják ki a legnagyobb ellenérzéseket; a közhangulat romlásában mind jobban előtérbe kerültek a politikai jellegű feszültségek. A vezetésben történt változásokat egyre kevésbé tekintették a múlt hibáival való szakítás jeleként; egyre többen vélték úgy, hogy azok nem jelentenek biztosítékot a hibák’ megismétlődése ellen. Széles körben sürgették a megcso.ntosodott, túlcentralizált, alapintézményeit és működését tekintve az 50-es években kialakult politikai intézményrendszer korszerűsítését, a bürokrácia felváltását az öntevékenységre épülő demokratikus közéletre. A súlyos kritikai észrevételek többsége a párt vezetését bírálta. E kritikák egyElmaradt párbeszéd 1988. márciusa óta tudatosan számoltunk azzal, hogy a korábbinál felelősebb önállósággal kell szerveznünk a helyi politizálást. De azzal nem számoltunk, hogy a pártértekezletet követő nyolc hónapon belül nem indul meg a párbeszéd a vezetés és a tagság között az állásfoglalás megvalósításáról, a párt és a politikai rendszer reformjának céljáról, szakaszairól, egyes döntő lépéseiről. Ezt a nehéz időszakot a párttagság riehezen viselte el. Várható volt, hogy a tagság egésze nem vállalja a vitát, nem vállalja a nehéz terheket jelentő politikai elkötelezettséget. A tagkönyvcserével kezdődött kilépési folyamat egyre erősödött, s mára egy magas szinten stabilizálódott. 1987-ben 354-en, 1988-ban 950-en hagyták el az MSZMP-t a kerületben, 1989-ben havonta átlagosan 115-re emelkedett a kilépők száma. Működőképes pártszervezetek néptelenedtek el, előfordult, hogy formálisan is megszüntette magát alapszervezet. De tavaly is 71 új párttag, májusig ez évben 13 fő kérte felvételét a pártba. Nem szabad az ilyen tendenciákon csodálkozni, nem szabad előítéleteket táplálni a pártat elhagyókkal szemben. Az egyén és a szervezet érdeke is az, hogy aki belefáradt, csalódott vagy reménytelennek érzi a kibontakozást, az megválik a szervezettől. Az új belépőkből viszont a párt legértékesebb tagjai válhatnak. Elvesztették a talajt a lábuk alól A tavaly ősszel megkezdett vita a párt szerveződésének átalakításáról, sarkítva — a munkahelyi szervezetek megszüntetéséről és a teljes tagság lakóhelyen szerveződéséről, máig is csak részeredményeket hozott. A pártszervezetek egy része azért bírálja a PB-t, mert eddig nem tudott helytálló elgondolást, módszereket ajánlani az üzemi-intézményi szervezeteknek; másik része pedig azért, mert nincsenek még a jövőnek szóló (kiforrott elképzeléseik a lakóterületre. A munkahelyi pártszervezetek jó része a közhatalmi funkció nélkül elvesztette a talajt a lába alól, annak ellenére, hogy meghatározott részük, főként a kislétszá- múak, igazából soha nem éltek azokkal; másik részük — a politikailag érettebbek egyre kevésbé éltek jogi-adminisztratív módszerekkel; és végül — ez a folyamat előre látható volt. Ennek a felemás helyzetnek az okai bizonyára abban is keresendők, hogy pártunk hosszú idő óta nem került szembe a hatalom kérdésével. Hiszen maga volt a hatalom. És „hatalmi centrum” szerepe a Központi Bizottságtól az alapszervezetekig terjedt: az alapszervezetek is a munkahelyi vezetési struktúra szerves részei voltak. A helyzet szülte többféle ellentmondást régóta érezzük. Így azt, hogy a politizálás egysíkúvá vált, döntően az intézmények mindennapi gazdasági-szakmai és káderügyeivel foglalkozva, rossz szándék nélkül is, mások kompetenciájába tartozó ügyekhez nyúltunk, at önálló vezetői felelősséget éppen felelősség átvállalása révén csorbítottuk. Másrészt azt, hogy az általános (országos) és helyi gazdasági érdek természetes elkülönülése miatt, helyi ügyeket támogatva a pártszervezetek szembe is kerültek a gazdaságpolitika egészével. Ide tartozik az az ellentmondás is, hogy bár a vállalatok a IX. kerület ellátási és városfejlesztési ügyeiben fontos szerepet játszottak, főként anyagi-technikai támogatással, a munkahelyi pártszervezetek a várospolitikát tevékenységükön kívülesőnek tartották, azt egyértelműen a kerületi PB és a körzetek feladatának tekintették. A kerületi pártbizottság erőfeszítéseit a kerületi szociális, egészségpolitikai, környezeti, közrendvédelmi ügyekben, de még a tanácsi önkormányzat fejlesztésében is érthetően csekély érdekjődés, s még csekélyebb aktív támogatás kísérte. Nyilván ezt a helyzetet nem lehet egyedül a munkahelyi szervezetek rovására írni. De ma már tisztában kell lenni azzal, hogy a politikáról, a politizálásról, a párt- szervezetek és a párttagok szerepéről a felfogásunkat sok tekintetben meg kell változtatni. A IX. KERÜLET LAPJA A IX. KERÜLET LAPJA A IX. KERÜLET LAPJA 3
