Ferencváros, 1988 (13. évfolyam, 1-4. szám)

1988. május / 1-2. szám

Egy .kétütemű” kollektíváról — Halló, Trabant? Egy szervizt szeret­nék előjegyeztetni. — Nem szükséges, uram, bármikor lehet jönni. — Egy óra múlva is? — Akkor is, bármikor. Rögtön elhatároztam, ezt ki kell fürkészni Talán nincs elég munkájuk? Talán rosszul dolgoznak, ezért elkerü­lik a céget? Akkor miből élnek? Egy félórán belül ott is voltam, de nem a műhelybe mentem, hanem az igazgatót. Károlyi Bélát kerestem fel. Készségesen válaszolt kérdéseimre, me­lyek nyomán kirajzolódott egy jól mű­ködő, szolgáltató kisvállalat képe. Magyarországon a magánszemély- gépkocsi-forgalom 1956 után vett na­gyobb lendületet és ezzel egyidőben gondoskodni kellett a járművek rend­szeres karbantartásáról, javításáról. A Vili. kerületi József utcában volt egy garázs, ott kezdték el a Trabant elődje, a P—70-es és a Wartburg autók szervi­zelését. Itt működött a vállalat tulaj­donképpeni jogelődje, amely az AFIT megalakulása után ennek szervezeté­ben, majd ebből kiválva leányvállalat­ként, később tanácsi kisvállalatként és végül mint önálló vállalat működik 1963 óta jelenlegi telephelyén, a IX. kerületi Ecseri út 16. szám alatt „Tra­bant" Ferencvárosi Autójavító Kisvál­lalat néven. KÖZLEKEDÜNK! A kerület közlekedésének gondjairól, felada­tairól korábbi számainkban is adtunk hírt, közöltünk felhívást, ezt most is megtesz- szük — reméljük, hogy több sikerrrel. Lakossági észrevételek, vagy vállalatoktól, intézményektől származó panaszok a kerü­let állami, vagy társadalmi-mozgalmi szer­vein kívül eljutnak pl. a Fűvárosi Forgalom- technikai Főosztályhoz is. Kerületünk en­nek Centrum—Csoportjához tartozik (az V., VI., VII., és Vili. kerületekkel együtt), az ideérkező javaslatokra, bejelentésekre is fi­gyelnünk kell, mert ezek orvoslásával a Fe­rencváros helyzetét javítjuk. Ilyen panaszok: — A Körúti forgalomból kiálló 4-es. 6-os villamos szerelvények a Tompa utca és An­gyal utca vonalán térnek vissza a kocsiszín­be, azaz térnének, ha... Ha gépkocsik nem parkolnák be a villamos- sineketl Figyeljünk erre és figyelmeztessünk másokat A P—70-es korszak óta a Trabant márkaszervizeként működik és noha vevőkörének jelentős része a IX. és a szomszédos kerületekből származik, azért, ha bárhol az országban probléma merül fel, hozzájuk fordulnak. Tehát, ha pl. a Merkúrnak Debrecenben, vagy Pécsett van kocsicsere ügye, vagy bár­milyen gondja, a ferencvárosiakat ke­resik fel megoldásért. Ugyanilyen kész­séggel és nagy tapasztalattal foglalkoz­nak Wartburg gépkocsikkal is. A kisvállalat megnevezés valóban fe­di ezt a kategóriát, létszámuk kb. 160 fő. A vállalat eredményessége az első perctől kezdve stabil, egyenletes. Ezt jó műszaki munkájuk mellett jó gaz­dálkodással érik el, helyesen megvá­lasztott egyénileg ösztönző teljesít­ménybérezést folytatnak, amit a szak­mában elsőként vezettek be. „Olyan érdekeltségű rendszert alakítottunk ki, hogy ezen keresztül azt a jövedelmet, amit ebben a szakmában el lehet érni, el is érjék dolgozóink" — mondja az igazgató. A javító —szolgáltató szakmá­ban ez nem kis feladat, nagyon kevés helyen sikerült ezt úgy megvalósítani, hogy a vállalat és a dolgozók érdekeit egyformán elégítse ki. Gazdasági stabilitásukat az is bizo­nyítja, hogy az 1987 év végén igen je­lentős anyagi elismerésben tudták dol­gozóikat részesíteni és minden külső segítség nélkül végrehajtották ez évben a bérbruttósítást. Hát persze — gondol­hatná bárki — könnyű a javítóiparban, azt számolnak fel a vevőnek, amit akar­nak. Erre irányuló „sanda" kérdésemre kiderül, hogy ez a tevékenység a sza­is, mert pl. a beállni nem tudó szerelvény fel­tartja a még forgalomban lévőt és ezzel tor­lódást okozhat! — Az iparvállalatok és más fontos intéz­mények részéről sok a panasz, hogy gépko­csijaik szabálytalanul parkoló más gépkocsik miatt nem tudnak ki— vagy bejutni telephe­lyeikre. Ilyen pl. a Taurus a Lenhossék utcá­ban, a KHV a Thaly K. utcában, de említhet­nénk akár az amúgy is igen keskeny Hőgyes Endre utcát és a sor szinte végtelen. A Tanács VB. Műszaki Osztálya és a HNF Várospolitikai Munkabizottsága ezúton is kérik a sok segítséget nyújtó Fővárosi Köz­terület Felügyelet munkatársait, hogy elle­nőrző munkájukban ilyen módon is segít­sék intézményeink, termelő üzemeink műkö­dését. ★ ★★ A szakmai körökön kívül álló állampolgárok javaslatai a közlekedésben is igen hasznosak lehetnek. Ennek egy példáját láthatjuk a Boráros té­ren, ahol a Soroksári út felőli feljutás a hídra (Buda felé) egy nem szakmabeli javaslat alap­badáras kategóriában van ugyan, de a (régi) KPM által szabályozott 80— Ft/ órás árat alkalmazták még akkor is, amikor a szakma már 120,----- 140,­F t-os árszintnél tartott. A gazdasági környezetből származó gyűrűződés hatásait végül is 1987. május 1 -je után már nem tudták elviselni, és akkor emelték az óradíjat 110,— Ft-ra. A kisvállalat árpolitikájában mindig szem előtt tartották azt, hogy a gondo­zásukban álló kocsitípusok nem a leg­tehetősebb állampolgári rétegek tulaj­donában vannak és ehhez szabták árai­kat, amelyekkel mindig a szakmai árak alsó régióiban szerepeltek. Azt is el tudták érni az elmúlt kév évben, hogy — megfelelően meghirdetve — árenged­ményt is adhattak. Erre az idén is sor kerülhet, természetesen ha az új adó- és árrendszerrel „lefuttatott" számí­tásaikat időnek elteltével a gyakorlat is bizonyítja. Ezeket az eredményeket jó munkaszervezéssel tudják elérni, ez a nyitja annak is, hogy igen rövid ha­táridőre tudnak munkát vállalni, lett légyen az kis- vagy nagyjavítás, vagy vizsgára előkészítés. Az üzem kapacitása csúcsidőben 200 kocsi naponta, ez természetesen átlagos napi összetételű javítási igényre vonatkozik, súlyosan karambolos ko­csik és szervizigények — hogy a két végletet említsük - megfelelő keveré­két jelenti. Két műszakban dolgoznak 6 és 22 óra között, évente 40-45 ezer kocsi fordul meg üzemükben. Ilyenkor télen természetesen enyhébb a terme­lés, de üzemidő-kiesés, állásidő nem fordul elő. Javítási előjegyzés nincs. ján forgalomirányító lámpa nélkül történik — rugalmasabban, zavartalanabbá, mint ed­dig. A Centrum Csoport tapasztalatai — amennyiben ez a tavaszi nagyobb forgalom­ban is beválik — más helyeken is hasznosak lehetnek. A Vágóhíd u. és Mester u. igen nagy forgal­mú kereszteződése már régen megérett arra, hogy lámpás irányítás történjen. A minden­felé kanyarodó, főleg teherforgalomban elég nagy rizikó a gyaiogátjárón átjutni, az ATI tanuló—vezetőinek — akiknek az egyik sar­kon van az oktató bázisuk — indokolt óva­tossága is lassítja az áthaladást. A téma fővárosi és kerületi gazdái már több­ízben tárgyaltak a majdnem kétmillióba ke­rülő lámparendszer kialakításáról, azonban jelenleg az összegnek csak mintegy felével rendelkeznek. Egyidejűleg meg kellene ol­dani a Tóth K. utcai gyalogjáró „lámpásítá- sát" is az iskola miatt. Az egész rendszer ak­kor valósulhat meg, ha az ATI is előteremti a szükséges és az oktató terület átvételekor vállalt összeget. A helyzet nagyon sürgető, FERENCVÁROS 10

Next

/
Thumbnails
Contents