Ferencváros, 1987 (12. évfolyam, 1-4. szám)
1987. november / 3-4. szám
emelkedést, egyszóval „nadrágszíj húzást.” A képviselők becsületére legyen mondva: megértették, hogy milyen veszélyek leselkednek ránk. Felül emelkedtek szűkebb érdekeiken és szinte közfelkiáltással szavaztak bizalmat a kormánynak, a kibontakozási programnak. Magam is a támogatók közt voltam. Hiszem és vallom, hogy helyesen cselekedtünk, a kibontakozásra a lehetőséget meg kellett adnunk! Az Országgyűlés önbecsüléséhez még egy dolog hozzájárult. A képviselők nem udvariaskodták! Tekintélyt nem kímélve számon kérték, hogy hol voltak a dolgok mostani tudói, amikor a hibás döntések születtek? Az elismerés hangján kell szólni a kormányzati szervek kompromisszumra hajló, rugalmas magatartásáról is. A képviselői észrevételek folytán belátták, hogy a társadalom terheit csak azokra a vállakra lehet rárakni, melyek ezt el is bírják. Így kapták meg a kisnyugdíjasok és a nagycsaládosok ama kedvezményeket, melyek az első tervezetekből hiányoztak. Itt kell megkísérelnem eloszlatni valamiféle tévhitet. Nem az a gond, hogy adót kell fizetnünk, hanem inkább az, hogy abból éljünk elfogadhatóan, ami megmarad. A jobb élet kulcsa pedig a gazdaságosabb termelésben, a tőkés piacra orientált, magas színvonalú termékstruktúrában lehet. Itt elsősorban nem a kormánynak, hanem a gazdálkodó szerveknek vannak feladataik. A parlamentben egyebekben a szó legjobb értelmében vett törvényalkotás folyt. A képviselők több tucatnyi módosító indítványt teijesztettek elő, melyek többsége elfogadásra is került. Mindebben az Országgyűlés — és ennek révén a népképviselet — felértékelődését véltem felfedezni. Ez a parlament — egy tudományos kutató szellemes megjegyzése szerint — már nem „ünnepi nagy mise”, hanem az a fórum, ahol az állam polgárai képviselőik útján hallatják hangjukat, és beleszólást kémek ügyeikbe. Nem is eredménytelenül! A kormány munkaprogramját üyen gondolatok mellett találtam támogatásra méltónak. És még valamiért: a gazdasági kibontakozás melletti társadalmi kibontakozás térnyeréséért is. Azért, hogy szélesedjék a demokrácia, a társadalom vezetői váljanak érzékenyekké az emberek gondjai iránt és hassa át őket kellő felelősség akkor is, ha az esetleges Augusztus 19-én délután hat órakor ünnepélyes arccal gyülekeztek házunk alagsorában a Ráday utca 33/b lakói. Nemcsak a lakók, de a vendégek is igyekeztek lefelé a lépcsőkön, hogy le ne késsék a nagy eseményt, a Mini szabadidőközpont avatását, melyet a volt szenespincéből alakítottak ki. A vendégek között láttuk a körzet tanácstagját. Sütő Jenő általános tanácselnök-helyettest, Lévay Lászlót, a HNF kerületi bizottságának titkárát és Lenkeffy Tibornét, a HNF IX. kerületi művelődéspolitikai munkabizottságának titkárát. Ott volt Sebő Lajosné is, a IX/1-es politikai körzet lakóbizottsági területfelelőse. A házigazdái feladatokat Czibula József lakóbizottsági elnök látta el, akinek ötlete és két keze munkája alaptévedésekről kell számot adni. A kormányelnök zárszavából ilyen következtetéseket is le lehetett vonni. dr. Tallóssy Frigyes a 24. számú országgyűlési választókerület képviselője ján valósult meg ez a kis szórakoztatva- -nevelő létesítmény. Társalgó a felnőtteknek, játszószoba a gyermekeknek és a fiataloknak. Példamutató társadalmi munkájáért Czibula Józsefet, a HNF kerületi Elnöksége Érdemes Társadalmi Munkás kitüntetéssel jutalmazta, melyet Sütő Jenő meleg szavakkal nyújtott át. A jókívánságok elhangzása után benépesült a pingpong szoba, vidám csattogással elindult a terepasztalon a kisvasút, s csilingelve hirdette: így is lehet lakóbizottsági munkát végezni. A ház apraja-nagyja örömmel vette birtokába a játékszobát. Dr. Karasszon Dénesné a IX. kerületi lakóbizottsági vezetőség titkára Ez is lakóbizottsági munka! 6 FERENCVÁROS
