Ferencváros, 1979 (4. évfolyam, 1-2. szám)
1979. november / 2. szám
re - mondja Az előttünk álló hónapok ugyanis a pártkongresszusra való felkészülés jegyében telnek, s ez a munka szükségessé teszi a mérlegkészítést. A kongresszus ugyanis korántsem a kommunisták valamiféle belső ügye, hanem sokkal, de sokkal több annál. Hatását tekintve társadalmunk következő éveinek politikáját, mégpedig a legszélesebb értelemben vett politikáját határozza meg. Ehhez kapcsolódik - és bízom benne, hogy ezt igazolja is — a széleskörű munkaverseny, amely időszerű és konkrét tartalmat kapott a felszabadulási évforduló és a kongresszus jegyzében.- Az utóbbi öt esztendőben - a fejlődésünkből adódóan - több olyan új kérdés- csoport fogalmazódott meg, amely igényli az alapos végig gondolást. Elemzésük és megoldásuk az előttünk álló esztendők feladata. E kérdések között vannak olyanok, amelyek máris időszerűek, megoldásuk nem halasztható, s vannak olyanok is, amelyek hosszabb előkészítést, aprólékosabb kimunkálást igényelnek. Ugyanakkor a politikai munkának ki kell terjednie a VI. öteves terv előkészítésére is.- Hogyan kapcsolódnak ebbe a munkába a pártszervezetek?- Munkájuk gerince ez. A legfontosabb most az, hogy szembenézzenek az előttük álló legfontosabb feladatokkal. Emlékeztetnék a mezőgazdasággal, az építőiparral, a termelési szerkezet atalakításaval, a külkereskedelemmel, vagy a tudományos életünkkel és a főváros fejlesztésével kapcsolatos párthatározatokra. Ezek a döntések bőséges tennivalót adtak a pártszervezeteknek és a párttagoknak. Nagyon sokat várunk a konkrét helyi lehetőségek feltárásától. Ez a munka azonban nem most indul. Orientációs jelentősége van a két kongresszus közti ,.félidőben’’ elvégzett értékelésnek és a további útmutatásnak.- Ezen időszakban többet foglalkozunk, s ez természetes, a lakosság élet- és munkakörülményeivel. Mindinkább megerősödik az a szemlélet, hogy az emberek aktivitása, tudatos cselekvése az egyik legfontosabb tényező. Ezt érezni és éreztetni, kölcsönösen erősíteni kell. Ahhoz viszont, hogy ezt az erőt kellően hasznosítani is tudjuk, fontos, hogy az emberek tájékozottak legyenek, mégpedig átfogóan, a kialakult helyzetről, a megoldásra váró feladatokról. Bízni kell a véleményükben, javaslataikban, amelyeket gondosan össze kell gyűjteni, elemezni kell okét és, természetesen, intézkedni, Ez egyébként mindenkinek az érdeke, hiszen elsőrendű közérzetformáló tevékenységről van szó. így kapnak nagyobb hangsúlyt a szociálpolitikai kérdések is.- Milyen célokat fogalmazhat meg ebben az időszakban?- Azokat, amelyek a társadalmi célokhoz igazodóan - a kerületi pártbizottság a júliusi ülésen határozott meg. Ezek egyré- széről már szóltam. Folytatva: az elmúlt 5 évi fejlődés pozitív tendenciáinak erősítése és főként a már eldöntött feladatok végrehajtásának meggyorsítása úgy, hogy az abban részt vevők köre szélesedjen, az aktivitás fokozódjon. Bővüljön és színesedjen kapcsolatunk a lakossággal és a dolgozók különböző rétegeivel. Kapjon méltó elismerést a fejlődés, és az ezért legtöbbet tevők munkája.- Nagyon fontos az irányítás differenciáltsága, mely egyrészt azt jelenti, hogy a folyamatos változásokat mindig figyelembe vegyük a döntéseknél. így, például, a kerületben tapasztalható szerkezeti és tartalmi változásokat is. Ez a sok-sok különböző munkaterület mégis egységes egész, egyszerre határozza meg a termelést, a továbblépést, a közérzetet, és a jövő lehetőségeire is hatással van.- A pártértekezletre készülve a kerület kommunistái a jövő feladatait veszik számba. A felkészülés tulajdonképpen a napi feladatok végrehajtását is segíti. Ebben a munkában, tehát a felkészülésben egyébként nemcsak a párttagok, hanem annál sokkal többen vesznek részt. Ez jó dolog. Politikai eredmény is. Augusztus óta a kerület párt- szervezetei kidolgozott program alapján tevékenykednek, s ez adja a kerületi munka zömét. Elmondhatjuk: ebben a munkában jó az összhang.- Említette a vezetés színvonalát. Van-e új követelmény?- Olyan vezetőkre van szükség, akik jól felkészültek, fegyelmezettek, S elsősorban a nagy közösség, az ország érdekét tartják szem előtt és saját területük érdekeit e szerint képviselik. Meggyőződésem, hogy vezetőink többsége ilyen, képesek változtatni, újat keresni, vállalják ezt a munkát. Nekünk, a párt tagjainak ebben az a feladatunk, hogy a lelkesítő célok mellé odategyük gondjainkat, megoldásra váró feladatainkat is.riyiltan beszéljünk mindazokról a kérdésekről, amelyek a kollektívákat érdeklik. Magyarán: minden segítséget meg kell adni ahhoz, hogy mindenki teljesíthesse kötelességét, s természetesen élvezhesse munkájának eredményét, sőt egymás eredményeit is az egységesség és a kölcsönösség alapján. E témakörhöz sorolom az ifjúság nevelésének, a velük való foglalkozás időszerű gondjait és feladatait is. Nagyobb tempóban kell itt előrelépni a szemlélet, valamint a cselekvés felelősségének vállalásában.- Ez a kerület sem elzárt, hiszen lehetőségei és szükségletei szoros összhangban vannak a fővároséval. A fővárosban együtt élünk, dolgozunk, részesei vagyunk örömeinek és gondjainak egyaránt - fejezte be a beszélgetést Varga J. László, a kerületi párt- bizottság titkára. O. A. - P, T. Még egyszer a lakóbizottságokról Május hónap Ferencváros életében is nagy változásokat hozott, írhatnánk kérdőjellel is: „hozott?”; de hogy mégsem teszem, annak az az oka, hogy hiszek benne: valóban jelentős változásokat indíthat el egy kerület életében a lakóbizottságok újjáválasztása. Mert erről van szó. Igaz, ezeket a változásokat - akkor, ha léteznek - nehéz tettenémi. Hiszen tudati változások. Végigjártam néhány házat, megkérdeztem lakót, lakóbizottsági tagot, elnököt; számottevő tényezővé vált-e már a lakóbizottság? Általános tapasztalat, hogy a lakóbizottságok rövid idő alatt beépültek egy-egy ház közéletebe. Számítanak rájuk a lakók, hozzájuk fordulnak ügyes-bajos dolgaikkal, s nem csak egyszerűen tudomásul vették a létüket. S hogy mi értendő az ügyes-bajos dolgok alatt? Többségükben IKV-ügyek, IKV-panaszok. Tatarozni kellene, hullik a vakolat, beázik a tető. Amire rendszerint az a válasz: nincs elegendő kapacitás, elég pénz. Az más kérdés, hogyan fogadja az ilyen választ az, akinek éppen a fejére csorog a víz. Ferencváros - elöregedett kerület. Ebből következik a problémák másik jelentős része is: az öregekkel, magányosokkal való törődés kérdése. Van már néhány új és követésre méltó kezdeményezés — a IX. kerület élen jár ebben —, elég, ha csak a „ferencvárosiak az idősekért” mozgalom eredményeire gondolunk. A gond mégis gond, teljes megoldása gyökeres változásokat kíván a korházi férőhelyek növelésétől a szociális otthonok fejlesztéséig. Addig pedig - jobb híján, de nem pótmegoldásként - ott a lakóbizottság, amely sokat tehet és tesz is értük. _- Milyen segítségre számíthat a lakóbizottság, milyen támogatást kap működéséhez a kerületi pártszervezetektől, a tanácstól, a Hazafias Népfronttól?- Minden közösségi megnyüvánulásukat, jogos kérésüket támogatják - mondja Karasszon Dénesné, a kerületi lakóbizottsági vezetőség titkára. Ügyeikkel érdemben foglalkoznak és a lehetősegekhez mérten segítik megoldásukat. Ez azonban nem minden. A kielégítő működés egyik alapfeltétele, hogy a lakóbizottságok tisztában legyenek a rájuk háruló feladatokkal és pontosan ismerjék a jogaikat. Megválasztásukkal tehát nem szűnt meg a további fejlődés lehetősége. Az októberben megtartott öt előadásra, fórumra gondolok, amelyen lakóbizottsági felelősök vettek részt. Ez a főrum egyben a tapasztalatcserére is lehetőséget nyújtott. x Becsöppentem a kerületi lakóbizottsájp vezetőség ülésére. Mást vártam. Hivatalos felszólalásokat és ami általában ezzel együtt jár: a munka kötelező ízét. Mást kaptam: közvetlen beszélgetést, őszinte légkört, problémaérzékenységet. A vezetőség előtt álló feladatokról beszélt Csizmadia Emüné dr., VB-titkár. Október 15-e és november 15-e között ismét kommunista műszakokat szerveznek a kerületben. Ez a lakosságot a közvetlen környezet rendezése szempontjából érinti. Ezen a területen nagyon sokat tehetnek a lakóbizottságok segítségével. A területi felelősöket arra kérem, szervezzék és segítsék ezt a munkát, érdeklődjenek és tartsák számon a lakosság kezdeményezéseit. Elhangzott néhány közérdekű bejelentés, kérés: a Bokréta utcai járda járhatatlan, létszámerősítést kémek a Józsefvárosi Közért József Attila lakótelepi boltjába, a lakosság segítségét kérik a Ferencvárosban közeljövőben elvégzendő egészségügyi, szociális felméréshez. Az utóbbit Szúrnák Gábor körzeti orvos kérte, hozzátéve:- Rengeteg olyan beteg fekszik a területemen, akinek kórházban lenne a helye, de nem jut nekik ágy. Szúrnák Gábor a lakóbizottsági vezetőség egészségügyi és szociá- üs felelőse. Hatszázhatvanhat lakóbizottságot választottak a kerületben. Ez 2274 embert jelent. Huszonkétezren vettek részt a választásokon, s annak ellenére, hogy ez a szám a kerület összlakosságához viszonyítva nem magas, mégis a többséget képviseli. A huszonkétezer ember ugyanis nyilvánvalóan a közéletileg aktívak közül került ki. Az pedig az elkövetkező idők — és a lakóbizottságok - feladata, hogy a közeletiséget általános emberi tulajdonsággá tegye. Cs. I FERENCVÁROS 3