Ferencváros, 1979 (4. évfolyam, 1-2. szám)
1979. május / 1. szám
gyant”. Az arra érdemesek később elvégzik a tiszthelyettesképző iskolát. Ha szól a riadócsengő, rúdba kapaszkodva lecsúsz- szannak az emeletről a szolgálatban lévő tűzoltók. Hatalmas dörrenéssel feltárul a vaskapu, feldübörögnek a motorok, villogni-vijjogni kezd a sziréna, s már indul a tűz ellen a rohambrigád. Egyszerű az egész. Nappal hatvan, éjszaka kilencven másodperc alatt el kell hagyni a laktanyát... Az idén eddig huszonkét tűzesethez vonultak ki. Száztizenegyezer forintos kárt okozott a tűz — de mennyi lett volna a lángok martaléka, ha ők nincsenek? Kideríthetetlen, s nem is volna jó kipróbálni... Hogy történik a riasztás? A lakó jelez a 05-ös, vagy a 216-216-os telefonon. A főváros központjában magnóra veszik, egyidejűleg telexen továbbítják az illetékes kerületi parancsnoksághoz. A hírközpont veszi és csengővel riaszt. Innentől számít a hatvan vagy kilencven másodperc. — Sok a legénykedő ember — legyint Mezei József. — Kérdi tőlem egyszer valaki: mi hát a nagy dolog ab- . ban, amit ti csináltok? Mondom neki: az, hogy ahonnan te elszaladsz, oda kijön a háromcsaládos tűzoltó, és a saját élete árán is segít, életet ment. Hát ez. Dobler József főtörzsőrmester tizenhárom éve gyakorolja hivatását. — önkéntes tűzoltó voltam, aztán versenyek alkalmával megkérdeztek: akarok-e hivatásos lenni? Akartam. A családomnak eleinte furcsa volt, de lassan megszokták, hogy nem mindig akkor érkezem, amikorra mondom. A mendei vasúti szerencsétlenség volt a legemlékezetesebb esetem. Karácsony előtt történt, huszonnégy órát töltöttem ott. Czinege László törzsőrmester tizenhat éve tűzoltó. Most megbízott szerparancsnok. — Meg lehet szokni a tüzet? — Nem, azt nem. Nemcsak azért, mert nincs két egyforma eset, hanem azért is, mert a tűz minden esetben tragédia, akkor is ha nem követel emberáldozatot. És egyre veszélyesebbek lesznek még a lakástüzek is; egyre több a háztartásokban a tűzveszélyes anyag. — Mi volt a legfurcsább esete? — Amikor, azért riasztottak bennünket, mert egy an• góramacska felmászott a fára. Mi több: le is kellett szedniük... ★ 1976-ban kilencven tűzeset történt a kerületben. 19 77- ben kilencvenhárom, 78-ban százhat. A három évben ősz- szesen 6 161 260 forintnyi kár keletkezett gondatlanságból, figyelmetlenségből vagy véletlenül. Figyelmeztető adatok. Cs. I. „rexmester” is félrerakja a dákót... Bozsik Ferenc brigádvezető s alkalmi gépész szolgál magyarázattal: kezdődik a mozi. — Nagy az érdeklődés, yolt olyan film, amit százhúszan néztek meg — újságolja. — Pedig a mozi nem ingyenes, belépőjegyet kell venni igaz, olcsón. Nyáron a társadalmi munkában épített „kertmoziban” vetítünk. Sokan vesznek részt az archív filmklub programjain is, csaknem százan váltottak klubigazolványt. Klubunkat a Filmtudományi Intézet patronálja: filmeket biztosít s esetenként előadásokat, vitaköröket rendez. S ha már a patronálásnál tartunk: a „négyes” egy ötletes specialitással is büszkélkedhet. Első ottjártamkor, egy délelőtt beatzene harsány hangjai fogadtak az előcsarnokba lépve. — A Nonstop együttes — világosítottak fel. — A szálló ingyen próbahelyiséget ad nekünk — mondták el a zenészek. Délelőttönként, amikor üres a szálló, lakói dolgoznak, itt gyakorolunk s itt tárolhatjuk a felszeretésünket is. Cserébe havonta egyszer ingyen koncertet adunk a szálló lakóinak. Februárban például a Kati és a kerek perec együttessel közösen léptünk fel itt, a „saját otthonunkban”. Sok fővárosi munkásszállón megfordultam már. • i. ■ ritkán láttam olyan szobát, ahová e szálló egyik mindenese, Szabó István kőműves — valamint KISZ-titkár és sportfelelős — betessékelt. A sportköri elnökség „rezidenciája” valóságos kis múzeum. A „négyes” kultúr krónikája nem lenne teljes a tervek nélkül. Márpedig ilyen is jócskán akad. — Beneveztünk a „Munkásszállók a közművelődésért” pályázatra — magyarázza Róbert Péter népművelő. — Szeretnénk kiterjeszteni a klubok tevékenységét is: magnós-zenei klub s a könyvtárra alapozott irodalmi olvasóklub létrehozását tervezzük. Április 15-e és május 3I-e között fővárosszerte újjáválasztják a lakóbizottságokat. Szám szerint tizenkétezer bizottság negyvenezer társadalmi munkását. Valamennyien tudjuk: a lakóbizottság a lakóhelyi demokratizmus jelképe, fórum, alkalom a cselekvésre, az emberi közömbösség felszámolására. Pontosabban jelkép. fórum, alkalom — lehet., Hogy az-e valójában, erről kérdeztük meg Karasz- szon Dénesnét, a kerületi lakóbizottsági vezetőség titkárát. — El kell ismernünk, a legutóbbi választáson nem mindig került megfelelő ember a bizottságokba, vagy éppen a bizottságok élére. Emiatt aztán volt, amelyik csak papíron létezett, olyan is, amelyik csak veszekedésre adott okot. Az új választásoktól elsősorban azt várjuk, hogy a megfelelő emberek kiválogatásával a lakóbizottságok a meggyőzés és a mozgósítás hathatós eszközeivé válnak. Hogy segítik munkájában a tanács célkitűzéseit, jó kapcsolatot teremtenek a tanácstagokkal — s hogy ezáltal megfelelően képviselik a lakók érdekeit, — Mit tesznek ennek érdekében? — Igyekeztünk és igyekszünk megismertetni a bizottságokat a rájuk ruházott jogokkal és kötelességekkel. Előadásokat tartunk szak- igazgatási szerveink tevékenységéről és segítségüket kérve megismertetjük őket az előttünk álló feladatokkal, kérjük a véleményüket a lakosságot érintő kérdésekben. Erre a múltban is volt példa, és ezt fogjuk tenni a jövőben is. Éppen egy beszélgetés közepére értem a IX. kér. tanácsra. Két lakóbizottsági felelős kereste fel Karasszon Dénesnét. Tanácsot kérve és beszámolva a választás előkészítése terén végzett eddigi munkájukról. — Érdekes, megfigyeltem — mondja Bakonyi András- né dr. Medvei Emma — hogy mennyire megfontolják a lakók, kit javasoljanak. Többnyire olyat kívánnak a lakóbizottságokba, akik példaképek lehetnek a családi életben is, munkájukban is. — Szívesen végzik a lakóbizottságok a rájuk bízott feladatokat? — fordulok hozzá. — Igen. Húsz ház tartozik hozzám, ebből egyelőre tizet jártunk végig, megkérdeztük a lakókat is, ők is bizonyítják, hogy szívvel-lé- lekkel csinálják. Pedig nem kapnak érte anyagi elismerést. Legfeljebb egy-egy könyvutalványt, könyvet. — Milyen konkrét eredményeket könyvelhetnek el miaguknak? — Leszámítva azt a számtalan apró-cseprő ügyet, amely fel sem tűnne, csak akkor, ha megoldatlan maradna. A lakóbizottságok több helyen megszervezték az öregek támogatását, takarítanak, főznek rájuk, önzetlenül. Aztán a mi vívmányunk volt az Üllői út egyik zebrája, a Mester utcában ugyancsak. Budalik József né szintén lakóbizottsági felelős: — Legutóbb pincetakarításra szerveztünk társadalmi munkát. A lakóházak melletti terecskéket is mi ápoljuk, rendszeresen takarítjuk, gondozzuk. Ez a lakóbizottságok nagy érdeme: tudnak társadalmi munkára mozgósítani. És szívesen jönnek az emberek, fiatalok, idősek egyaránt. Két asszony közel a nyugdíjkorhatárhoz. Ügy beszélnek társadalmi megbízatásukról, hogy érzem szavaikból: nem tudnának nélküle élni. Tevékenységük példa lehet. „A lakóbizottságok a lakosság öntevékeny társadalmi-érdekképviseleti szervei, amelyek működési területükön a lakók állandó és tevékeny közreműködésével, a tanácsok, tanácstagok és tanácsi szervek, valamint a népfrontmozgalom segítő irányításával velük szorosan együttműködve a lakóközösség érdekében — a társadalom érdekével összhangban — fejtik ki tevékenységüket.” (Budapest Főváros Tanácsának 3/1973. sz. rendeleté a lakóbizottságok szervezetéről, választásáról és működéséről. 1. §, 1. bek.). Félreérthetetlen és világos fogalmazás. S hogy valóban így legyen, az valamennyiünkön múlik. Cseri István O M. G. Önzetlenül a lakiért
