Ferencváros, 1979 (4. évfolyam, 1-2. szám)

1979. május / 1. szám

készen lát el feladatokat, mint például a beteglátogatásokat. De nem maradunk ki az álta­lános politikai munkából, vá­lasztások előkészítéséből, vagy a környezetünket csinosító tár­sadalmi munkákból sem. Az idén két ilyen akciónk lesz egy-egy hónap időtartammal, két kommunista szombattal, időszakonként mintegy kétszáz résztvevővel. — Egyéb kapcsolataik? — Vöröskereszt-csoportunk mintegy 80 fős tagsága a ke­rületi Vöröskereszttel egyez­tetett munkaterv szerint dolgo­zik. A Hazafias Népfront kör­zeti csoportja a választások si­kerét segíti elő. Patronáló üze­münk a Fegyver- és Gázkészü­lékek Gyára. Eljönnek vezető­ségi üléseinkre, ismertetik munkájukat. Névsort is össze­állítottak az üzemi párttagsá­gukból azokról, akik a József Attila lakótelepen laknak és kértek arra, hogy segítsék te­rületi munkánkat. Nagy ak­négy pártkörzetben megoldásában és a választá­sokhoz fűződő kötelezettségek teljesítése. — Módszerük főbb vonásai? — Szabad pártnapok, lakó­gyűlések, a tanácstag munkája és saját fogadóóráink révén élő kapcsolat a lakossággal. Na­gyon jó az együttműködésünk a Hazafias Népfronttal és a Vöröskereszt helyi szerveivel. Közösen dolgozunk a ..Ferenc­város az idősekért" mozgalom­ban, aminek itt különösen nagy a jelentősége, mert nem­csak a házak öregek, hanem a lakóik többsége is. Egyre több fiatal költözik el, mert másutt, új lakótelepen vagy családi házban talál új otthont. Molnár Józsefné, a IX 14. körzet alapszervezeti titkára harmadik éve látja el tisztét, hasznosítja a köz javára csak­nem három és fél évtizedes tö­megpolitikai munkája során szerzett tapasztalatait. Jelen­legi foglalkozása: nyugdíjas, itt a fiatalabbak közül való. — Mi a József Attila lakóte­lepnek egyik csendesebb ré­szén lakunk, pártkörzetünk élete mégis mozgalmas. Tagsá­gunk több mint egyharmada igen aktív. Sok a rendezvé­nyünk, amelyeken nagy szám­ban vesznek részt a pártonkí- vüliek is. Nőcsoportunk a Ha­zafias Népfront lakótelepi szer­vezetének részeként áldozat- ciók idején külön is jönnek se­gíteni. Körjáratunk befejező állo­másaként a Vágóhíd utca 31— 33. alatti IX/7-es körzetbe ér­kezünk. A nagyteremben élénk, vidám zsivaj, éppen a nemzet­közi nőnapot ünnepelték. Lő- wy Mihályné körzeti alapszer­vezeti titkár körül kis csapat foglal helyet. A körzet vezető­ségi tagjai. — Körzetünk sajátossága, hogy alapszervezeti helyisé­geink nem a körzet területén vonnak. Körzetünk utcái, pél­dául a Lenhossék, a Márton, a Telepi, a Mester, a Sobieszki, a Gát, a Balázs Béla utca kis­sé odébb vannak. Jó kapcsola­taink egyik kézzelfogható bizo­nyítéka a társadalmi munkák eredményessége. Ebben szinte minden korosztály részt vesz. A pártonkívüli fiatalok számá­ra is megnyitottuk körzeti he­lyiségünket, élnek a lehetőség­gel. A magyarnóta-kedvelők- nek rendezett est nagy sikert hozott, a szovjet—magyar bp- ráti találkozó látogatott és ben­sőségesen baráti volt a szovjet katonákkal. Időben a leg­hosszabb, emellett végig érde­kes volt az a fórum, amelyre meghívtuk a kerületi szervek képviselőit. Délután háromtól este hétig válaszoltak a lako­sok kérdéseire. ★ A kérdésünk az volt. hogy lehet-e a lakóterületen a meg- nö.vekedett követelményeket idősebb korosztályú párttagok­kal végrehajtani. Meggyőződ­tünk, hogy lehet. Ezt láttuk, tapasztaltuk a Ferencváros négy pártkörzetében. Pacsay Vilmos Lőwy Mihályné Pege János Festmény sarlóval és kalapáccsal... A csengetésre pici, vékony, ősz hajú asszony nyit ajtót: Dési Huber Istvánné. Kedvesen invitál beljebb. A szo­bában férje festményei körös-körül a falakon. Csodál­kozva kérdi: miért rólam ír, a férjemről sokkal többet tudnék mondani. Unszolásomra mégis beszélni kezd: — 1914-ben érettségiztem, továbbtanulásról szó sem lehetett, bár nagyon szerettem volna. Kellett a pénz a családnak. Tisztviselő lettem. Közben 1917-ben belép­tem a szakszervezetbe, 1919-ben a pártba és a Gyer­mekbarát Egyesületbe. Részt vettem a Galilei Kör vi­táin, előadásain. Itt ismerkedtem meg a. marxizmussal. Az őszirózsás forradalmat örömmel üdvözöltem, a Ta­nácsköztársaság első napjaiban már kommunistának vallottam magam. A proletárdiktatúra idején nevelési feladatokat láttam el. Közben a bankból elbocsátottak. Anyámnak újra elő kellett venni varrógépét, én vele együtt dolgoztam, ebből éltünk. Megáll, elmosolyodik és így folytatja: — Férjemmel az öcsém révén ismerkedtem meg. ők jó barátok voltak. 1923 őszén összeházasodtunk, ö miközben rajzolni, festeni tanult, ezüstműves munkás­ként dolgozott. Jól tudtuk a további fejlődést Párizs je­lentené, de nekünk olyan ország kellett, ahol dolgozni is lehetett. Anyagi támogatásra ugyanis sehonnan nem számíthattunk. Így aztán Olaszországba mentünk. Há­rom évig éltünk ott, én az ottani Ganz-gyár irodájába kerültem német—olasz levelezőnek. Férjem és öcsém bekapcsolódott az olasz munkásmozgalomba. Aztán ő beteg lett és kénytelenek voltunk hazajönni. Itthon én besegítettem a Vörös Segély munkájába, aztán lebuk­tam, egy hétig vallattak. Miután nem sikerült semmit megtudni tőlem, szabadlábra helyeztek. Két év múlva újra lebuktam, egy házkutatás alkalmával megtalálták férjemnek egy sarló-kalapácsos festményét, ezért mind­kettőnket bevittek. Férjemet, mivel tüdőbeteg volt, ki­engedték, majd hosszú huzavona után engem is. Egyre betegebb lett, szanatóriumba került, én magántisztvise­lőként dolgoztam, hogy élni tudjunk valamiből, addig amíg a nyilasok át nem vették a hatalmat. — Férjem, a családom elpusztult... Sóhajt, reszkető kezével végigsimít a haján, — Ezek az emlékek a mai napig nagy hatással vannak rám — mondja. Amikor jött a nyilas rémura­lom, már csak egy feladatom volt, menteni mindenkit, segíteni, akin csak lehet. Hamis papírokat szereztem, embereket bújtattam. — Es jött a felszabadulás ... Én pedig úgy éreztem, egyedül maradtam... De nem sokáig, az elvtársak nem felejtettek el. Újra dolgozni kezdtem. Megalakítottuk a Képzőművészek Szabad Szakszervezetét. A kerületben megalakult a Magyar Nők Demokratikus Országos Szö­vetsége, ennek lettem én egyik vezetőségi tagja. Előadá­sokat tartottam a kerület lányainak, asszonyainak. Bizony volt úgy, hogy reggel már a ház előtt vártak gondjaik­kal. Később a Fővárosi Gyermekvédő Otthon igazgató­ja lettem, innen mentem nyugdíjba is. Tudtam, még nagy feladat vár rám: férjem életrajzának megírása. — Ma már. megcsappant a munkabírásom, de aki segítséget kérni jön hozzám, annak most is nagyon szí­vesen rendelkezésére állok. Lejegyezte: Oraveez Éva

Next

/
Thumbnails
Contents