Ferencváros, 1978 (1-2. szám)
1978 / 2. szám
A Ferencvárosban rendezett kommunista szombatok egyik „kézzelfogható” eredménye az Óbester utcában található. Sok apróság tölti benne napjait, lévén ugyanis óvoda. A kilencedik kerületi üzemek, intézmények ez év áprilisi kommunista műszakjának bevételéből bővült, csi- nosodott ez a sárga színű óvoda, 200 gyerek második otthona. Természetesen nemcsak ez az intézmény látta hasznát a kommunista szombatoknak. A befolyt összegből a VIT- alapra, ifjúsági intézmények fejlesztésére is futotta. Április óta a kerület gyárai, vállalatai, intézményei, körzeti pártszervezetei újabb társadalmi munkát is vállaltak az október—novemberi kommunista műszakon. Még többen vettek részt rajta, mint az eddigieken, s hogy milyen eredménnyel, erről érdeklődtünk három vállalat párttitkáránál és a IX/15-ös körzeti pártszervezetnél. fegyveres GÁZKÉSZÜLÉKGYÁR KOVÁCS SÁNDOR párttitkár: — Az áprilisi kommunista műszakon termelt összeg meghaladja a félmillió forintot. Ezt az összeget a tanács kerületfejlesztési alapjára fizettük be. Ezenkívül négy fűtőkészüléket adtunk az épülő nyugdíjas szociális napközi otthon részére, amelynek fűtésszerelését — társadalmi munkában — ugyancsak a mi vállalatunk végzi. Mind a négy telepünk dolgozói becsületesen kivették részüket a legutóbbi, októberben rendezett kommunista műszakból. 140 szocialista brigád jött be a szabad szombaton. A megtermelt összeget a vállalat Zamárdi- ban és Szigetszentmiklóson lévő üdülőinek fejlesztésére, faházak vásárlására fordítjuk. KÖZMŰ- ÉS MÉLYÉPÍTŐ VÁLLALAT VARSÁNYI LÁSZLÓ párttitkár: — Mi — építőipari vállalat lévén, ahol december 20-tól január másodikáig szünetel a munka — nem egyetlen szombaton, hanem több héten át tartottunk kommunista műszakot. A párt- és a KISZ-tagok egy emberként csatlakoztak ehhez a társadalmi munkához, s az állomány nyolcvan százaléka dolgozott a szabad szombatokon. A befolyt összeg több mint félmillió forint. Ennek nagy részét dolgozóink lakásépítésének támogatására fordítjuk. MÁV FERENCVÁROSI VASÚTI CSOMÓPONT KIRÁLY JÁNOS szervező titkár: — Mi folyamatosan működő üzem vagyunk, a vasútnál nincs sem vasárnap, sem ünnepnap, a vonatoknak menni kell. Ezért a kommunista műszakok sem egyetlen szombatra korlátozódtak, hanem folyamatosan október hetedikétől harmincadikéig tartottak. Az áprilisi kommunista műszak jól sikerült. 7933 órát dolgoztak munkásaink, s a megtermelt bért: 158 491 forintot kerületfejlesztésre, valamint a VIT-alapra fizettük be. A párttaggyűléseken, termelési tanácskozásokon már jó előre, augusztus táján beszéltünk az elkövetkezendő feladatokról, az októberi kommunista műszakról. Az előkészületeknek, valamint dolgozóink lelkesedésének köszönhetően a legutóbbi kommunista műszak még eredményesebb volt, mint az előző. Sokféle munkát végeztünk ezeken a szabad szombatokon. IX/15-ÖS KÖRZETI PÁRTSZERVEZET RÉTI ANTAL párttitkár: — Sok hasznos munkát végeztünk a kommunista szombaton. Csinosítottuk környezetünket, a József Attila-la- kótelep házait, parkosítottunk, lefestettük az erkély- korlátokat, bejárati kapukat, balkonokat. Előzőleg aktíváink lakásról lakásra járva szervezték a telep lakóit. Sokan eljöttek, igaz többségében nyugdíjasok; a fiatalok ezúttal sem aktivizálódtak eléggé. A mi pártkörzetünkből körülbelül 1500—2000 ember vette kezébe a festőecsetet, gereblyét, s három héten át, október 15-től november elejéig csinosította a lakótelep házait, kertjeit, parkjait. — A legutóbbi kommunista műszak jól sikerült — mondták a IX. kerületi párt- bizottságon. — Ez egyrészt a körültekintő szervezésnek, másrészt kerületünk lakóinak. dolgozóink lelkesedésének köszönhető. Az emberek megértették, hogy a szabad idejükből elvett óráknak nagy haszna van: a közösséget, s egyben önmagukat gazdagították munkájukkal. K. Gy. KONGRESSZUS A BÉKÉÉRT A magyar békemozgalom 1978. december 1—2-án tartja IX. kongresszusát. A kongresszuson részt vesz a Hazafias Népfront is, amelynek keretében a magyar békemozgalom működik. Megkértük Borsody Mihályt, a Hazafias Népfront IX. kerületi elnökségének tagját, a békemozgalmi és barátsági munkabizottság vezetőjét, hogy tájékoztassa olvasóinkat arról, miként készül a kerület e kongresszusra. — Segítjük körzeti bizottságaink kongresszusi előkészítő munkáját. Csoportos beszélgetéseket szervezünk a lakossággal a békemozgalom eredményeiről, további feladatairól. A „Világesemények dióhéjban” című politikai vitaköreinket is igénybe vesszük, hogy e témáról minél szélesebb körben ejthessünk szót. — Az embereket ma nem kell meggyőzni arról, hogy jobb békében élni, mint háborúban! — Valóban, nem kell meggyőzni az embereket, de a békéről beszélni kell, és nem lehet eleget beszélni róla. Ezért javasoljuk azt körzeti bizottságainknak és munkabizottságainknak, hogy az előkészítés időszakában csoportos beszélgetéseket, munkabizottsági üléseket használják fel a békemozgalom jelentőségének méltatására. Lakossági gyűléseket szervezünk, amelyeken a békemozgalomról is tájékoztatót adunk. — A kongresszus előtt várható-e nagyobb kerületi akció, megmozdulás? — Nagyobb akciót nem tervezünk. Az éppen aktuális szolidaritási akciók lesznek a jelentősebb megmozdulások. — Van-e kerületünknek kongresszusi küldötte? — Sajnos nincs, de ez érthető. A Hazafias Népfront összesen 100 küldöttel vesz részt a kongresszuson. Ezek közül hét képviseli Budapestet. — A kongresszusi vita és az állásfoglalások ismertetése is az említett formában történik majd? — Igen, nagyobb rendezvényt a kongresszus utánra sem tervezünk. Csoportos beszélgetések, a körzeti bizottságok és munkabizottságok, valamint a lakossági gyűlések alkalmával adjuk közre a tapasztalatokat. T. I. l ft Az Óbester utcai óvoda Fotó: Erdősi Ágnes