Ferencváros, 1977 (1-2. szám)

1977 / 2. szám

A Március 21. brigád szinte megoldhatatlannak vélt feladatokat is végrehajtják, s erre van már példa. Tavaly, amikor az alapanyagokat ké­sőn kapták meg, a vállalat és a pártalapszervezet a szocia­lista brigádok segítségét kérte a kitt-termelési lemaradás be­hozására. A kittakcióban min­den termelő és nem termelő brigád részt vett. A munka ér­téke 4,2 millió forint volt. A jubileumi munkaverseny­ben 29 brigádkollektíva 271 fő­vel mindent elkövet, hogy a vállalat teljesítse tervét. Ezt példázzák egyébként a félévi értékelések is, 1,7 százalékos termelési túlteljesítésről adtak számot, s minden bizonnyal ez az eredmény az év végéig csak növekszik. Erre biztosíték le­het, hogy az első félévben ter­vezett 1,4 milliós anyag- és energiamegtakarítást 2,2 mil­lióra teljesítették. A brigádok helytállásában, példamutatásában most is bíz­nak. Hisz ilyen kis létszámú országos vállalatnál olyan a szellem, mint egy igazi jó csa­ládban: összefogva segítik egymást a közös cél megvaló­sulásáért. az ideiglenes áramellátás ha­táridő előtt május 15-re elké­szült. A 6100 négyzetméter előregyártott útburkolatot tíz nappal a vállalt határidő előtt augusztus 20-ra befejezték. Az eredeti program szerint az év végéig kellett volna elkészíte­niük, így a beruházó vállalat zavartalanul tudta a munkate­rületet biztosítani. A gyors munkában az ér­dem a Bogdán József vezette Béke komplex brigádé, a La­katos Jenő vezette 60. évfor­duló kubikos briágdé, vala­mint a Páll Ferenc Kossuth vasszerelő brigádjáé, ők vál­lalták a dél-pesti derítőn 5 darab kút és egy darab me­dence vasszerelési munkáinak elvégzését. Négy kút már szep­temberben elkészült. Prog­ramváltozás miatt nem fejez­hetik be a medence vasszere­lését, de helyette 1000 négyzet- méter útburkoló elem vassze­relését vállalták. Dicsérendő Mikié Tibor kő­műves brigádja, Hegyes Kál­mán Gagarin ács brigád, Asz­talos Péter József Attila ku­bikos brigád, hisz mind eleget tett időarányosan jubileumi vállalásainak. Így a beruházó négy hó­nappal korábban vehette át a budapesti szemétégető erőmű durvatereprendezési munkáit. Hasonlóan sokat vállaltak a 42-es számú Építésvezetőség szocialista brigádjai. Lőrincz István, Kovács Mátyás, Nagy János brigádjai a Karolina úti 1000 milliméteres átmérőjű víznyomócső lefektetési mun­káinak második ütemét, ugyancsak határidő előtt, no­vember 7-re kifogástalanul be­fejezik. Farók László, Matiszlovics Attila szocialista brigádjai az újpesti városközpont részeként épülő Rózsa utcai csatorna tel­jes befejezését vállalták. A 93-as számú építésvezető­ségen Clark Ádám, Mező Imre és a Törekvés szocialista bri­gád vállalta az 5 millió forint értékű lengyel gyártmányú cölöpözőgép szocialista megőr­zését, kezelését. A többi között minden brigádtag megtanulja a berendezés szakszerű kezelé­sét és ebből szakvizsgát tesz. A meghibásodott alkatrészek kicserélését szakemberek se­gítségével hajtják végre. A nagy értékű gépet két műszak­ban üzemeltetik, — ahol erre lehetőség van. Ezzel kívánják elősegíteni a gép kihasználását és teljesítményének növelését. A központban 17 brigád tett vállalást. Köztük a József Attila aranykoszorús szocia­lista brigád a vállalat felesle­ges készletéből 10 millió forint értéket ajánl fel értékesítésre. Ünnepségek rendezését, vetél­kedők szervezését és lebonyo­lítását a Zrínyi Ilona brigád végzi, a KOZMOSZ pedig augusztustól jelenteti meg az ünnepi faliújságot, és az év­forduló tiszteletére indított munkaverseny eredményeit rendszeresen közzé teszi. A vállalat 50 milliós terme­lési túlteljesítésre számít. Sza­bó Sándor kubikos brigádja és Szombati István szerelőbrigád­ja a „szakmá kiváló brigád­ja”-!, valamint a tíz vállalati kiváló brigád; Gargyi Sándor, Karakas Sándor, Mécséi De- 2^5, Soós András, Tanyi János kubikos brigádok. Áldott Pál, Lénárt Imre fúróbrigádja, Csorvasi István vasbetonsze­relő brigádja, Somorjai László kalkulációs brigád és Nagy Fe­renc műszaki komplex brigád­ja. A nehéz, fáradságos gazda­sági munka mellett a brigádok jelentős kulturális vállaláso­kat is tettek. Számos tovább­képzési feltételt teremtett meg a vállalat, így például ebben az évben 138-an folytatják ál­talános iskolai tanulmányai­kat, 50-en középiskolába jár­nak, 39-en pedig felsőoktatá­si intézményekben tanulnak. A szemináriumokon és a poli­tikai iskolákban mintegy 80 dolgozó foglalkozik az aktuális politikai kérdésekkel. A Közmű-és Mélyépítő Vál­lalat egész kollektívája a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom 60. évfordulóját átlagon felüli munkával köszönti. Fel­ajánlásaik értékelésénél jóval több írható a brigádok javá­ra, mint amire ígéretet tettek. Igazi, méltó kerete ez az ün­nepi megemlékezésnek. Csuhaj Emilné 5 FERENCVÁROS

Next

/
Thumbnails
Contents