Ferencváros, 1970 (1. szám)
1970-04-04
csurrant-cseppent, a villany kezdett ki-kihunyni. Élelem alig volt? A nyilas bandák szabadon garázdálkodtak mindenfelé. A békés járókelők éppen úgy ki voltak téve kegyetlenkedéseiknek, mint az óvóhelyen félénken megbúvó lakosság. Még borzalmasabb helyzete volt az üldözötteknek, akár Zsidókról, akár a háborút meggyülölő katonaszökevényekről, kommunistákról, vagy kommunista gyanús emberekről volt szó. "Felkoncoljuk" "megöljük? "hadbíróság elé állítjuk? - volt az állandó jelszó. Ebben a vérzivataros időben is igyekeztünk ott segíteni, ahol tudtunk* keresztleveleket, személyi okmányokat, diplomáciai menleveleket szereztünk az üldözöttek részére, s amíg tudtuk, oltalmaztuk a védett házakat. Azonban mind nehezebb lett a helyzet? Lassankint megszűnt minden törvény, minden szabály és a nyilasoknál minden emberiesség. Mint egy sötét lázálom, vonul el most is szemem előtt: bombázás, lövöldözés, élelmet kereső emberek tömegei, óvóhely, légoltalmi sziréna, házakba összezsúfolt emberek, lépcsőházak fordulóin lakó családok, nyilasok által kiürített védett házak. Szent István parkba terelt zsidók szortírozása, gyermekek elszakitása édesanyjuktól, én fegyveres nyilasok által bekísérve a Szent István körúti nyilas házba, majd megmenekülésem onnan. Mind-mind egy rémes álom. Közben a mindennapi kötelesség, egyéni élet, szüleim, testvéreim. Mind féktelenebb a pusztítás, üldözött barátomat utolsó pillanatban mentjük meg az elhurcolás elől a munkaszolgálatból, nincs másutt hely, elrejtjük a kicsi lelkészi lakásomban: amig a németbarát takarítónő a takarítást végzi,' a ruhaszekrényben bújik meg* Már előbb hozzám költözött az édesapja, mintha felvidéki nagybátyám lenne. Állandó rettegés: ezért halál jár. Az élelembeszerzés mind nehezebbé válik három személy részére? Családjuktól, a Ferencvárosból kapjuk az utánpótlást. Hányszor tettem meg gyalog az utat, sokszor bombázás közben, fütyülő golyók elől a házak falához bújva. Akkor is éppen utón voltam, a Berlini téren, sünikor Stollár Béláék harcoltak a nyilas pribékekkel: örömmel gondoltam arra, hogy mégis van ellenállás, de arra akkor még nem gondolhattam, hogy a hősök életüket áldozzák a szabadságért a túlerővel szemben. Az ostrom mind közelebb kerül a Lehel térhez. Kezdődnek a belővések. Egy honvédüteget ,mely a templom tövében állítja fel ágyúit, telitalálat ér. A megmaradtak rémülten menekülnek, Misézésem közben a templom tornya kap belövést, szomszéd szobában lakó kollegám lakását telitalálat éri, az én lakásom ajtaját is kinyomja a légnyomás. Nincs más megoldás: lesz, ami lesz, mindhárman lemegyünk a gerendákkal alátámasztott óvóhelyre. Szerencsére már nem veszi észre senki sem, hogy idegenek is vannak az óvóhelyen. Szerencse az is, hogy a pincében nem apad el a viz: a ház előtt visz el a megyeri hálózati vízcső. Mind erősebb az ostrom hangja, mozog az egész óvŐhely, már nincs gondolat, nincs érzés. Egyszerre csönd lesz. Lassú lépések közelednek az óvóhely alsó ajtaja felé. Kinyílik az ajtó, óvatosan, géppisztolyos, pufajkás katona látszik a kinyílt ajtón: *iy emecki nyet?" Barátom nem tudja magát türtőztetni, odarohan, üdvözli orosz nyelven /iáint munkaszolgálatos .megjárta Ukrajnát/, megöleli, megcsókolja. Megszabadultunk, felszabadultunk. Az óvóhely többi lakói is megmozdulnak, a félelemtől elzsibbadt tagok feloldódnak. A járőr többi tagja közben a házat vizsgálja át. Nincs sehol ellenség, osak barátok, akik együtt örülnek a járőrrel. Előkerülnek az elrejtett, jobb napokra tartott boros és pálinkás üvegek: a nagy ebédlőben a járőrrel együtt ünnepeljük a felszabadulást, a mi felszabadulásunkat. 1945. január 13. 9 Az ünneplésbe kis disszonancia is kerül: gépágyú hangja hallatszik a közelből. Újra itt az ellenség? A járőrvezető nyugodtan int, kisiet, rövid idő múlva géppisztoly lövések, majd mosolyogva jön vissza az előbb eltávozott járőrvezető. Semmiség, csak a szomszédos gyárépület tetején /jelenlegi Medicor/ intéztek el egy német légvédelmi gépágyút • Lassan a frontvonal messzebb húzódik, a lövések zaja mind jobban távolodik. Mi pedig felszabadultan örülünk, még az sem érdekelt bennünket, hogy lakásaink tele törmelékkel, nincs egy ép ablak. Azonban élünk és megvagyunk. ooooooooooo
