Ferencváros, 1970 (1. szám)

1970-04-04

Szinte a kezem alól kapkodták ki a leveleket, hogy minél előbb a címzettekhez juttassák el azokat.

Majd a lakosság ellátása következett: a fedél nélkül maradtak elhelyezése és minden egyéb, süni a lassan éledő kerület vérkeringését jelentette.

Akkoriban nem laktam még a kerületben. A Budáról érkező becsapódások miatt nem volt biztonságos a közlekedés. Ezért sötétedés előtt kellett visszatérnem otthonomba, s igy sajnos rövidebb idő maradt a munkára. Egy alkalommal egy megrázó tragédia a szemem előtt zajlott le. Éppen az Üllői ut elé értem, amikor éles dörrenés hallatszott és egy férfi,- aki előttem ért ki az Üllői útra - holtan rogyott Ö3sze.

Időközben, - miután a Bakáts téri épületünk egy során sikerült az ablakokat beüvegeztet- ni, - az elöljáróság visszaköltözött a Bakáts térre. Fütetlen helyiségekben dolgoztunk, de szinte észre sem vettük, örültünk az egy sor ablaknak, ami mégis csak védett a külső hideg ellen. Egy napon aztán hatalmas dörrenés rázta meg az épületet és mi újra ablakok nélkül maradtunk. Hiába, Budái) még folyt a harc.

A sok átélt élmény között erre az időszakra esik egy olyan emlékem, amelyet azért nem tudok elfelejteni, mert az első falat kenyeret jelentette. Ezt az első falat kenyeret, - lehetett vagy félkiló - a Magyar Kommunista Párt kerületi szervezete küldte és minden dolgozónk kapott egy-egy ilyen darabot. Ez volt az első frissen sült kenyér, amelyet hosszú hónapok óta láttunk és mindnyájan boldogan vittük haza családunknak.

Végre február 13-án egész Budapest felszabadult. A lakosság elözönlötte az utcákat, ismeretlen emberek ujjongva ölelgették egymást. Az élet megindult. Az üzemekben megkezdték a romok eltakarítását, számba vették a megmaradt, vagy még rendbehozható gépeket, hogy kezdetét vehesse a termelés. Az elöljáróságon is uj feladatok jelentkeztek. A hozzátartozókat, vagy otthonaikat kereső emberek engedélyért jelentkeztek, hogy a szovjet katonák és a magyar lakosság közös erejéből létesített pontonhidon Pestről Budára átmehessenek.

Sor került a ferencvárosi pályaudvar rendbehozatalára is. Nem felejtem el, hogy amikor a vasutasok a lakosság segítségét kérték az állomáson rekedt, kövekkel megrakott vagonok kiürítéséhez, a közben megalakult házmegbizotti testület felkérésére az éhező emberek tömege vonult ki a pályaudvarra, hogy segítsen és sötétedés előtt már üresen álltak a vasúti kocsik.

Gondok és örömök váltogatták egymást. Az örömök közé tartozott, hogy a Ferencvárosba is eljutott a "krumplivonat", melyet a Közellátási Kormánybizottság szervezett az éhező lakosság megsegít és éré.

Jellemző a pesti humorra, - amely egyébként nagyon hamar feltámadt,- hogy ezt a vasúti kocsit, kedveskedően becézve "Muki"-nak nevezték.

Első teendőink között a ferencvárosi nyomortanyák felkeresése szerepelt, pedig volt belőlük bőven. A legszomorubb látványt a Valéria telep nyújtotta. A föld, vagy deszkakunyhókban élő gyermekek szinte csontig lesoványodva rongyosan, mezítláb őgyengtek, várták az élelmet. Sok dolga volt a megalakult Nemzeti Segélynek és azMNDSz-nek. A ferencvárosi asszonyok nem felejthetik el azokat a szivmelengető napokat, amikor kakaót, kalácsot vihettek ki a Valériára.

Az elöljáróság nődolgozói is kivették részüket a gondoskodásból. Elhatározták, hogy az olső^karácsonyt emlékezetessé teszik a gyermekek számára. Már a nyár folyamán megindult a készülődési-Varrógépeket szereztek a Bakáts téri hivatal egyik szobájába, ruhaneműt gyűjtöttek és különböző termetű kisgyermekek alakja szerint szabtak-vantak. Munkaidő után együtt maradtak és több órát töltöttek naponta a rögtönzött "varrodában."

Féléves munka előzte meg ezt az emlékezetes karácsonyi ünnepélyt, amelyre az összes Valé- ria-telepi kicsinyeket meghívták. A Nemzeti Segély finom ennivalóval készült. A hivatal legnagyobb szobájába hatalmas karácsonyfát állítottak, sok-sok asztalt toltak egymásmellé, hogy megtéritve várják a kis vendégeket. A BGzKRT is segitett.. Ingyen küldött villa7