Ferencváros, 1969 (1. szám)

1969-03-21

4

művész felesége, sorsának osztozója.

Dési Huber István 1895-ben Nagyenyeden született. Négy éves volt, amikor édesanyját elvesztette. Édesapjának kis órés- és ékszerész üzlete volt, de csődbe került. A csőd következtében nem volt mód további iskoláztatására. így hát tanulmá*- nyait 11 éves korában kényszerült abbahagyni. Életének ezt a szakaszát a művész igy fogalmazta meg"...12 éves korom óta élek a magam kenyerén. Az egész gyermekségem csupa lázadás volt a sorsom ellen." Különféle foglalkozásokat űzött, élt, amiből lehetett. Végigharcolta a első világháborút. Negyven hónapos frontszolgálattal megjárta annak minden poklát, fl maradandó élménye az ott szerzett tüdőbaja volt, amely végigkísérte életét. Nagy általános műveltségét, a festés ismeretét, igy autodidakta módon szerezte meg. Mindig alkotni akart, - még betegen is - élete szüntelen tanulás. Az ezüstmüvességet létfenntartó munkaként végezte, 1932-ig. Csak 1921—ben - 26 éves korában - jutott el festő-szabadiskolába. Minden szabadidejében rajzolt, boncolgatta a festészet nagy titkait, kereste mesterfogásait. Feleségével 1924-27. között Olaszországban tartózkodott. Milánóban élt és elsajátította a rózkarcolást. Hazatérte után az olajfestészettel ismerkedik.

Tárlatokon 193o—tói jelentkezett rendszeresen. Müveiben a munkásosztály történelmi hivatását mutatja meg, jól tükröződik kiteljesült világnézete, amelyet politikailag a Galilei Körben iskolázott felesége is segített kibontakoztatni. Müveiben egyaránt megjelennek a munkás és parasztok,, a munkában hamar megöregedett ismerősök, ferencvárosi utcák, rákoscsabai tájak, ahol életének jelentős részét élte.

És egy másik világ, ahol élni kényszerült, - újra és újra a budakeszi tüdőssanatorium. Erős akaratát is többször legyűrte a kór. Tüdővérzés, gyógyulás, visszaesés, küzdelem az életért és főleg a munkáért. Még halála előtt is néhány héttel az élettől nem az egészséget kéri számon, hanem a munkát, "..mikor leszek munkaképes? ... Nekem dolgoznom kell minél előbb!"

Közben szakadatlan munka, útkeresés. Egyszerű tárgyak ábrázolása, kevéssel is sokat mond. A képi megfogalmazásban letisztultán megjelenik már a szimbólum, a vörös kémény, sarló és kalapács, a munka, a festő egész akaratával, küzdelmes életével. A kényszerű pihenéseket azonban szintén szüntelen munkával töltötte. Ekkor irta számos jelentős müvészetpolitikai Írását, művészi hitvallását. Előadásokra készült és nagy gondot forditott a fiatalok nevelésére, akik nagy szeretettel vették körül.

Ha csak tehette, utazott, élményeket keresett. Hollókő, Bátorliget és a szeretett város, Dés, Szamos-parti tájak mind megjelennek müveiben. Bár ott készített vázlatait telje? egészében feldolgozni már nem is tudta. Felesége és barátai 1944. február 27-én temették el. Amikor három hét múlva bekövetkezett az ország német megszállása, felesége arra gondolt, hogy legalább ebben kegyes volt a sors hozzá, nem kellett megérnie ezt a szégyent. A "negyedik rend" hatalmát sajnos nem érte meg, de a szocialista társadalom életművét, 1958-ban Kossuth-dijjal méltányolta.

Szakadatlanul küzdelmes, de tiszta és becsületes életét, önmagévalszembeni igé-