Ferencváros, 1964 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1964. március / 1. szám
9 ta fogyasztóközönségünk a szeszesitalok hiányát sem. Összegezve a közvéleménykutatás eredményét, leszögezzük, hogy az önkiszolgáló forma bevezetése helyesnek bizonyult é3 találkozik fogyasztóink egyetértésével. Vállalatunk a jövőben is fog kerületünk különböző helyein közvéleménykutatást végezni, hogy ezáltal fogyasztóközönségünk mindenkori kivánságainak megfelelő szolgáltatásokat nyújthasson. Évről évre korszerűsítjük hálózatunkat és azt szeretnénk elérni, hogy a Feréncváros is korszerű és magasabb követelményeknek megfelelő vendéglátóipari hálózattal rendelkezzék. Ez évi terveinkben, szerepel többek között a Tompa utca - Ferenc krt. sarkán lévő italboltnak korszerű bisztróvá történő átalakítása. Elképzeléseink szerint egy szép III. osztályú bisztrót fogunk megnyitni, amelynek egyik részében ülő, másik részében pedig állófogyasztás lesz. Az üzlet bisztrójellegű, hütővitrin, melegpult, kávépult beállításával is igyekszünk kialakítani és ha a vendég nem kivan az ülőfogyasztásra szánt részben leülni, úgy olcsó ebédet, vagy vacsorát állithat összemagának és azt ott állva elfogyaszthatja. Ezzel is az étkezés gyorsaságát kívánjuk elősegíteni. A közelmúltban megnyitottuk az Üllői úti lakótelepi Torony-bisztrót. Ez az üzemünk jelenleg a Ferencváros legmodernebb vendéglátóipari üzletegysége, ülő- és állófogyasztási lehetőséggel. Ebben az üzemben is meleg étkeztetés várja a vendégeket; közkedveltek a grill-ételek, amelyek iránt egyébként is igen nagy az érdeklődés. Az uj Torony-bisztró egy most épülő modern városrészbe illeszkedik bele. Tervezésénél fontos szempont volt, hogy mind az előadótér, mind a raktárhelyiségek a legmagasabb igényeknek is megfeleljenek. Ugyancsak az idén nyitjuk meg a Kilián-laktanya pincehelyiségében lévő Katakombn- sörözőt-j az épület műemlék jellegének megfelelő'stilusban, mellyel kerületünk vendéglátóipar! hálózata uj színfolttal gazdagodik. HIDAS JÓZSEF igazgató NEM ELEG A SAJNÁLAT... Nemrégen újságcikkből értesültünk egy megdöbbentő gyermekgyilkosságról, melyre a jószivü szomszédok tanúvallomása alapján jött rá a rendőrség. Nyilván sok olvasóban felmerült a kérdés: vajon nem lehetett volna megakadályozni ezt a szörnyű tettet? A sajnálat és a részvét nem elég, öntudatos és lelkiismeretes ember nem nézheti el tétlenül egy védtelen gyermek bántalmazását, életének veszélyeztetését. Közvéleménnyé kell tenni, hogy mindenki - mindenütt - lépjen fel olyan esetben, a- mikor a gyermek egészségét, testi és erkölcsi épségét veszélyeztetve látja. A gyermekvédelmi munkában megelőzésre kell törekedni. A bajt csirájában felfedve sokszor segithet az idejében alkalmazott és a veszélyezettség jellegéhez igazodó prevenció. Sajnos a családokon belül előfordul a gyűlöletig és ellenségeskedésig elfajuló konfliktus, amely a gyermekekre sincs tekintettel, a gyermekekre ugyancsak kórosan ható nemtörődömség, a szülői goddoskodás hiánya sem átka. A szocialista lelkiismeretet semmiféle törvény nem pótolhatja. Éppen ezért a gyermekvédelem állami, intézményes tevékenysége mellett, - melyet a különböző társadalmi és tömegszervezetek is egyre hatékonyabban támogatnak - legfontosabb az egész társadalmat átható közvélemény megteremtése. Át kell törni azt a régi időkből itt maradt, kicsinyes önzéstől is motivált "alapelvet? mely szerint nem szabad az olyasmibe avatkozni, ami nem a mi dolgunk. Gyermekeink védelmében nagyon sokat várunk a majd most megválasztásra kerülő uj lakóbizottságok e téren nyújtandó segitségtől is, olyan gyermekek esetében, akiknél a veszélyezettség fennáll. Minden iskolában külön gondot jelentenek az olyan permekek, akiknek a szociális viszonyai, feldúlt családi környezete, egyéni adottságai, va-y helytelen családi nevelése miatt igen komoly feladatok hárulnak a tanitókra, tanárokra. BOGNÁR GYÖRGY, a Mester u,19.sz.ált. iskola igazgatója a veszélyeztetett gyermekek iskolai nevelésével kapcsolatosan igy nyilatkozott:- Iskolánkban 32 veszélyeztetett gyermeket tartunk nyilván. Az osztályfőnökön és a tanári karon kivül az iskola gyermekvédelmi megbízottja fordít gondot helyzetük állandó javítására.Osztályfőnöki megbeszéléseken, szülői munkaközösségi aktivaüléseken megvitat-