Ferencváros, 1964 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1964. december / 4. szám
- 12 A megnyitás óta már Ho porszlvógépet, 2o mosógépet és 5 db Lehel hűtőszekrényt ±b eladtak'. /Havi forgalma mintegy 4 millió forint/ Az első hetek tapasztalatai után elmondhatjuk, az áruház beváltotta a hozzáfűzött reményeket. Es hogy ez igy sikerült, nem kis része van ebben a IX. kér. KÖZÉRT Vállalat vezetőinek és az áruház kollektívájának. További becsületes, a szocialista kereskedelemhez méltó munkát várunk tőlük. S mit kérünk a vásárlóktól? Kérjük, hogy a bolti dolgozókkal karöltve vigyázzanak az áruház szépségére, segitsenek leleplezni a társadalmi tulajdon megkárosítóit, és végül egy kicsit nagyobb türelmet kérünk a csucsforgalmi időszakban'. Földes László. A szocialista állam gazdálkodásának egyik legjellemzőbb vonása a tervszerűség. Jelenleg a második ötéves tervünk megvalósításán munkálkodunk. Ez a második ötéves tervidőszak 1965. végén befejeződik. Elő kell tehát készítenünk a harmadik ötéves tervet. Az előkészítés minden szinten folyik. Uj állami- népgazdasági' ötéves tervünk fogja meghatározni az 1966. január 1-én kezdődő újabb öt évre a népgazdasági ágazatokon be lüli legfőbb arányokat, a nagyobb létesítményeket, a legfontosabb mutatókat, a helyes sorrendiséget stb. Az egyes szervek, közületek részlettervei azután a népgazdasági tervünkhöz igazodnak. Az egyik ilyen - a népgazdasági tervhez igazodó, annak kiegészítő részét képező terv a tanácsok községfejlesztési terve, - amely a községfejlesztési alap gazdaságos felhasználását van hivatva biztosítani. A kerületben megvalósítandó fontosabb b e- ru:ház ások, nagyobb létesítmények stb. költségeiről - mint például az Üllői úti lakótelep költségeiről is - a népgazdasági terv gondoskodik. A községiéjlesz- tési alap azonban alkalmas arra, hogy -bár annak nem beruházás jellegű, de a meglévő létesítmények fejle sztárét célzó gazdaságos felhasználásával — a lakosság közvetlen kommunális, szociális, egészségügyi szükségleteit szolgálja. Ezt a gazdaságos felhasználását is csak a hosszabb időre szóló tervezés biztosítja. És bár a községfejlesztési tevékenység államunk gazdálkodásának csak kis hányadát teszi kis éppen az említett, a lakosságot közvetlenül érintő hatása indokolttá te — szí. hogy a községiéjlee^tési alap felhasználásának tervét a legszélesebb nyilvánosság elé bocsássuk. Ismételjük, hogy az ötéves községfejlesztési tervnek elsősorban a népgazdasági tervre kell figyelemmel lennie, amely alapvető módon határozza meg egy-egy település fejlődésének irányát» tehát a községfej - lesztési tervjavaslat készítésénél figyelemmel kell lennünk a népgazdasági terv várható előirányzataira. Ennek megfelelően ezekhez az előirányzatokhoz kell igazod'- nunk a helyi feladatok meghatározásánál. De összhangban kell állnia a községiéjlesz— tési tervnek az államháztartási költségvetéssel is, amely évenként közel loo millió forinttal biztosítja kerületünk intézményeinek működését. Előfordulhatna]»: ugyanis a fenntartási és felújítási problémák között határesetek, amelyeket ebből, vagy amabból az alapból, de feltétlenül meg kell oldani. Kerületünk községfejlesztési alapja - több tényezőtől függően- évi 3-4 millió forint között változik; 5 év alatt tehát 18 milÍ ió forint körüli összegre számíthatunk. llandó Bizottságaink megvitatták, hogy a tanácsi gazdálkodás egy-egy területei az egészségügy, oktatás, népművelés, városrendezés milyen;arányban részesedjék ebből az összegből. A tanácstagi beszámolókon leggyakrabban az utak javítását, a közvilágítás fejlesztését szorgalmazzak Valóban az utak, járdák állapota, a közvilágítás helyzete, a levegő tisztasága a kerület minden lakósát közelről érinti. Ez az oka.hogy azt javasoljuk, hogy közel 8 millió forintot városrendezési feladatokra for - ditsunk. A közvilágítás fejlesztését tervezzük a Gyáli ut további szakaszán, a Vágóhíd ut-*- cában. az Aszódi telepen, a Bakáts téren. Járdaépítést javasolunk a Koppány, a Hentes, a Lenkey János utcában, az Aszódi telepen és a tanácstagok, valamint a lakosság által még megjelölendő más helyeken-; Több uj park létesítését is tervezzüki igy a Soroksári ut 45. számú telken, a Kvassay ut környékén, a Szabadkai ut és a Gubacsi ut találkozásánál'. A Hámán Kató téren és az Üllői úti lakótelepen a meglévő parkot növelni kívánjuk. Az uj lakótelepek építése sorén csupán a lakóházak és járulékos létesítmények közvetlen környékét parkosítják, ezért szükségesnek tartjuk, hogy a Hámán Kató téren a piac és az építendő szövetkezeti lakóházak közötti területet, az Üllői úti lakótelepen az ideiglenes kazánház körüli területet, az Epreserdő ut és az 51-es villamos közötti területet a községfej — lesztési alapból véglegesen rendezzük és parkosítsuk. A Háday utca 42-44 sz. épületek a közeljövőben lebontásra kerülnek. Javasoljuk, hogy a megüresedő házhelyeket a belső Ferencváros zsúfolt beépítettségének érdekében részben játszótér, részben pihenőpark céljára használjuk fel'; Az egészségügyi feladatok közel 3;millióval szerepelnek a tervjavaslatbanV önálló tüdőszűrő állomást kívánunk felállítani, mert csak igy tudjuk a lakosság évenként megismétlődő tüdőszürérét zavartalanul lebonyolítani. Ezidőszerint ugymis a IX. kerületi lakóinak tüdőszűrő vizsgár-