Keresztyén Igazság, 1938, 1944
1944. január / 1. szám
J 8 SZÉI __IEGYZETEK Ö tvenedik évfolyamába lép be az új esztendőben laptársunk, az „Evangélikus Népiskola“. Evangélikus egyházi lapjaink közt a legidősebb: sok küzködésen ment át, sokszor harcolt közöny és megnem- értés ellen. De sok tanítói nemzedéket nevelt, istápolt egyházunkban. Ezért fontos és jelentős szolgálatot végzett, méltó, hogy közegyházunk is hálával gondoljon szolgálatára és egyre inkább megértse, támogassa munkáját. Konjunktúrája van a könyvkiadásnak. Oj, eddig ismeretlen kiadók árasztották el a piacot a legkülönfélébb kiadványokkal. Néhány évvel ezelőtt úgy gondoltuk, hogy az időszaki sajtó ügyeinek a „rendezése“ a Sajtókamara keretei közt, a ponyvairodalom felszámolása és a kiadóvállalatok ellenőrzése a zsidótörvény keretei közt meghozza majd a gyümölcseit a könyvpiacon is. Most látnunk kell, hogy keletkeznek egyre újabb üzleti vállalkozások, nem a magyar élet és szellemiség, nem is a keresz- tyénség szolgálatában, hanem nagyon is átlátszó célzattal, alig-alig takarva el világnézeti vagy párt- politikai cégérükkel tulajdonképeni eredetüket és útnak indítójukat. Ez mai helyzetünkben magában véve sem megnyugtató jel. Ma igazán nem mindegy, hogy milyen szellemiséget árasztanak könyvek, legyenek akár regények, akár ú. n. klasz- szikus munkák, vagy akár népszerű, sőt tudományos írások. Ma csak annak van jogosultsága a magyar életben, ami valóban keresztyén és magyar. Ez áll annál inkább, mivel e téren is gazdálkodni kell lehetőségeinkkel. A papírhiány egyre érezhetőbbé válik: lapok és folyóiratok megjelentetése egyre nehezebb, máris tudunk pl. arról, hogy fontos tankönyveket nem lehetett idejére megjelentetni a papírhiány miatt. Ilyen viszonyok közt égetően szükséges az erélyes intézkedés, hogy csak' a keresztyén nemzetpolitikai szempontból értékes és szükséges művek jelenhessenek meg. Nem lesznek sem bálok, sem táncmulatságok, sem „szerény“,- „családias“ táncos teák farsangkor, örömmel üdvözöljük ezt a rendelkezést. Nem azért, mintha úgy vélnők, hogy siralomházi szorongással, vagy valami álszent világfájdalmas hangulattal kell megtölteni a jelen viszonyok közt az országot. Hanem azért, mivel régtől fogva úgy érezzük, hogy amikor katonáink véreznek a frontokon ebben az iszonyú és mind totálisabbá váló háborúban, a hátországban levő lakosságnak is meg kell hoznia éppen ezt az áldozatot is: a lemondást a mulatságról. Ehhez a rendelkezéshez azonban odakívánkozik még kettő: egyik az, amely megtiltja az ú. n. jótékonycélú rendezéseket, másik, amely megrendsza- bályozza a különféle mulatóhelyeket. Az ú. n. társadalmi élet képmutatásának eddig is egyik legkirívóbb hibája volt, ha „emberbaráti“, „jótékony“ célzattal rendeztek bálokat és táncmulatságokat. Erkölcstelen dolog mulatni azért vagy avval a jogcímmel, hogy mások a mulatság árán majd valami alamizsnát kapnak. De alig esik más elbírálás alá az a „jótékony“ rendezés is, amely ugyan nem táncra hívogat, hanem más művészetek szórakozását kínálja fel cserébe az alamizsnául kiosztott fillérekért. Legyen bennünk annyi nyíltság, hogy ha a szociális nyomoron kell segíteni, akkor arra gyűjtünk és adunk, ha pedig szellemi élvezetet akarunk szerezni, akkor ezt is megmondjuk nyíltan. De még ennél is fontosabb volna az a rendelkezés, amely valóban kielégítő módon rendszabályozza meg a különféle mulatókat. Ez annál fontosabb volna, mivel az, ami ilyen helyeken folyik, nem kis mértékben járul hozzá a" társadalmi ellentétek növeléséhez, annak a látszatnak a keltéséhez, mintha volna itt egy dologtalan kaszt, mely köny- nyert keres és pénzbőségében gondtalanul mulat, míg mások verejtékeznek. Nemzetünk jövendője érdekében várjuk az illetékesektől ezeket az intézkedéseket is.
