A Kereszt és Kard Mozgalom Hangja, 1989 (30. évfolyam, 1-3. szám)

1989-05-01 / 3. szám

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------y--------------------------------------------------------------------------------------------------------------­IGAZSÁGOT A MAGYAR NEMZET II. VILÁGHÁBORÚJA HŐSI KÜZDELMÉNEK A BOLSEVIZMUS ELLEN! Megbukott a kommunizmus! SZALAY GYULA:. MÁR AI SÁNDOR : 'Olyan világ jön. amikor mindenki gyanús les:, aki szép. És aki tehetséges. És akinek jelleme van. A szépség ' inzultus lesz. A tehetség provokáció. És a jellem merénylet... Mert most • ők jönnek. Elömásznak százmillió­­an és még többen. Mindenütt... A rútak, tehetségtelenek és a jellemte­­lenek. És leöntik vitriollal a szépet. Bemázolják szurokkal és rágalommal a lehetségest. Szíven döfik azt. akinek jelleme van..." A mindig szenzációra éhes körúti és nemzetközi újságokat áruló rikkancsok, üvöltve, rohanva kínálnák megvételre lapjaikat. "Megbukott a kommuniz­mus!"... . Mintha csak azt kiabálnák: "Megbukott a Kormány'... De nem üvöltenek a rikkan­csok, nincsenek vastagbetűs fő­címek! Lassan, csendesen azonban mindenki kezd tudtára ébredni, hogy valóban megbukott a kommunizmus. Az átalakulás folyamatban van. Emigrációs újságokban, társaságban foglal­koznak az új témával: a kommunizmus megszűntével ta­lán haza is térhetünk véglegesen rég elhagyott hazánkba? . Én nem tudóin szótlanul tudomásul venni, hogy vége egy borzalmas korszaknak! Nem tudok napirendre térni, hogy országunk javát, az értel­miségét részben kegyetlenül ki­irtották, részben menekülésre, hazánk elhagyására kényszerí­­' tették! Mert mi, — emigráció­ban élő magyarok — nem voltunk árulók, akik elszöktek hazulról. Minket kirúglak onnan a proletárok! A kommunista hatalom átvé­tele után megkezdődött az ’os:tályharc"\ Az értelmiség képviselte az ellenséget, akit meg kell semmisiteni! Meg kell ölni, ki kell irtani! Ez a proletár legfőbb feladata! "Ez a harc lesz a végső" - zengett reggel, délben, este a proletár Internacionálé dallama. És jött a proletár és kiirtotta a tanult főt, mint ellenséget. Aki megmaradt, az külföldre menekült. Pedig nem igaz az. hogy a múltban a tanulás a kiváltságo­sok privilégiuma volt. A proletár azért maradt proletár, mert nem akart tanulni, de ha akart volna is, nem volt meg hozzá a képessége. Hiába verte a bakter a fiát, kimaradt az iskolából, ahol állandóan bukdácsolt. De ha volt a munkás-paraszt osztályban tehetséges fiatal, akkor az igenis megbecsülésben részesült és iskolákban, egyete­meken ösztöndíjakkal segítették továbbtanulásukban. . . Ma. a kommunizmus bukása , után szótlanok maradjunk a proletáriátus által az értelmiség ellen elkövetett bűnökre emlékezve? Hogyan tudjuk felejteni, hogy a proletár — a kazánfűtő vagy péklegény — aki az iskolából ki­maradt, aki a kocsmákba járt, aki a ligetben kártyázott, — vi­gyorogva és természetesnek véve elfogadta a kinevezést: Ő lett a miniszter, (5 lett a gyárigazgató, Ő lett az osztályvezető... "Előmásztak a rútak, tehet­ségtelenek és jellemielcriek!" A jellemtelenek, akiknek a magyarsághoz kevés közük volt: a bosszútól lihegő Rákosi, Gerő. Ré\ai, Farkas, Kádár és társaik. A tehetségtelenek: Dobi, Marosán és társaik a megyei, járási, városi párttitkárok... Ezek a rútak, jellemtelenek és tehetségtelenek szolgáltatták ki országunkat egy idegen megszál­ló hatalomnak. Azok érdekében, mint a legkegvctlenebb helytar­tók jártak el, sarcolták a népet, kiszolgáltatták nekik hazánk anyagi erőforrásait, természeti kincseit. Harcoltak az értelmiség ellen. Először az idősebbeket nyugdí­jazták, később megvonták a nyugdíjukat, koldusbotra juttat­va őket. Elvették gyáraikat, javaikat és jött a kitelepítés, minden borzal­masai. megaláztatásával. Kény­­szeritették. hogy ostoba gyűlése-* iken résztvegyünk és hallgassuk ' őket. amint hirdetik: "Asszonynak szülni köteles­ség, leánynak dicsőség!" "Isten nincs!" — harsogták. A papokat elüldözték, a templo­mokat bezárták. Kipellengérezték az értelmi­séget. Milyen származású? — kérdezték az állásokért foly amo-' dókat. Lapulni kellett orvosoknak, mérnököknek. jogászoknak, tanároknak, mű­vészeknek és minden tanult főnek. Jöttek a proletárok és "szíven döfték a jelletnesekei". Elhurcol­ták az Andrássy út 60-ba, ahol kinok-kínjával szenvedett, mint osztályellenség. Tehetségesre, jellemesre nem volt szükségük, mert velünk nem tudták elhitetni, hogy "példaké­pünk a Nagy Szovjetunió", a "Szovjet ember". Az a "Szovjetunió" amelynek "emberei" kirabolták országun­kat, otthonainkat feldúlták, asszonyainkat, leányainkat meg­­becstelenítették, miközben az angol W.C-bcn mosakodtak és az általuk sohasem látott fürdő­kádba végezték dolgaikat. "Leöntötlék vitriollal a szépet". Vagy ne emlékeznénk az új szocialista művészetre, ahol a szép, nemes arcú és jellemű férfit és nőt felváltotta a közönséges arcú, durva traktoros és a proletár párttitkárnő. Kibuggyan belőlünk a fájda­lom és a keserűség, ha az elmúlt negyven év sivárságára gondolunk. Otthon elhallgattak íróink, költőink, művészeink. Mi itt. a világban szerteszét élő emigráció, ápoljuk a művé­szetet. De keserűen kell kiérté­keljük, hogy amíg művészeink az egész világot bejárhatják, ter­jesztik. fenntartják a magyar kultúrát. — ugyanezek a kiváló művészek otthon, — a saját hazájukban — nem állhatnak a hallgatók elé. íróink kiváló alko­tásai bejárják az egész világot, ldeeen nvclvekre lefordítják, de — magyarul, Magyarországon netrt jelenhet meg egy soruk sem! Állampolgároknak tekinte­nek minket. Állampolgárságun­kat fenntartják. De házat, ingat­lant nem vehetünk a saját hazánkban. Máshol, — amennyit akarunk. Elvették a földeket, 5-10 holdat adtak a parasztoknak, szerszám és jószág nélkül. "Meg­szüntetjük a nagybirtokokat", — majd a beszolgáltatás alatt nyögő parasztsággal ismét meg­alkották a nagybirtokrendszert: állami gazdaságokat, termelő­­szövetkezeteket, kolhozt. Senki se higyje, hogy a kiirtott vagy menekülésre kényszeritett értelmiség nem látta és nem tudta a múltban, hogy orszá­gunknak reformokra van szüksége. Mellettünk a nyugati országokban is folytak a háború utáni reformok, országok újra­építése. De nem proletár mód­szerekkel. Minden értelmes ember tudta, hogy a “tömeg" éppen tömegénél fogva nem alkalmas vezetésre. A proletárdiktatúra lerontotta az erkölcsöket. A munkamorál megszűnt. Az ország a gazdasági csőd szélére került, ldeig-óráig fenntartotta magát a külföldi kölcsönökből, de most már elért a véghez. A kommunizmus megbu­kott!... Időközben felnőtt egy új nem­zedék. Új értelmiség. Ma már ismét ott tartunk, hogy a vezető pozíciókban ülő politikusoktól, gazdasági szakemberektől elvár­ják az egyetemi végzettséget. "Az. új politikusi, vezetői gene­ráció... jellemzően közgazdasá­gi, műszaki végzettségű embe­rekből áll." Beszéljünk nyíltan és értelmesen: Értelmiségiek r ől! Nekem régi értelmiséginek ér­telmetlennek tűnik, hogy ezek miért nem osztályellcnségei a proletariátusnak? Éppen olyan értelmiségiek, mint amilyenek mi voltunk. Az elmenekült, emigrációban élő megmaradt értelmiség kül­földön kiválóan megállta a helyét. Erkölcsi, anyagi ‘ sikereket ért el. egyházakat, újságokat alapított. Elismerést, megbecsülést szerzett a magyar névnek külföldön. És most. otthonról. — a megbukott, de még uralmon lévő kommunista vezetők, — vállveregetve és meg­­bocsájtóan szólnak hozzánk: — "Minden rendben. Most már hazajöhettek tehetségetek­kel, kapcsolataitokkal és vagyo­­notokkal együtt. Minden el van feledve, minden meg van bocsájtva!" Nem egészen így van! Szombati Sándor író mondta egyszer a kommunistákra, proletárokra utalva: "Mi törté­nik? A gyilkosok megbocsájta­­nak az áldozatoknak?" Nekünk ne bocsássanak mega gyilkosok! Mi, — éppen, mert értelmisé­giek és így értelmesek vagyunk.

Next

/
Thumbnails
Contents