A Kereszt és Kard Mozgalom Hangja, 1984 (25. évfolyam, 1-5. szám)
1984-09-01 / 4. szám
2 Ugyanilyen szélsőbaloldali és egyoldalú a Teaching Nuclear Issues, melyet a Nuclear Information and Resource Service (N1RS) adott ki, mint a már említett UCS egy kinövése és azzal dicsekszik, hogy 600 elemi és középiskolai tani tó használja. Valójában egy bibliográfiája, tehát felsorolása az atomháborúról és az atomerő illetve energiáról baloldali egyének által írt kiadványoknak, úgy, hogy itt az amerikai hazafias álláspont még fényszóróval sem fedezhető fel. Ügylátszik, hogy az Amerika-ellenes erőknek a darázsfészke Massachusetts (úgy tudom a legliberálisabb) állam: innen ered a „Facing History and Ourselves” a hasonnevű alapítvány kiadása, tehát jórészt az adófizetők pénzén. A szerzők a pacifizmus hirdetői a nácizmusnak a zsidók ellen elkövetett bűneit és a törökök örményírtását idézve, ugyanakkor elfelejtve a szovjet minden gazságát, a mai saját társadalmunkat elnyomónak és erkölcstelennek bélyegezi. „Decision Making in A Nuclear Age” az Educators for Social Responsability (E.S.R) nevű szervezet kiadványa, mely Brookline, Massachusetts-ből kiindulva, hihetetlen gyorsan 70 osztályra tett szert. A vezetők kijelentése szerint ESR áttörte a válaszvonalakat nyilvános és magániskolák, szakszervezetek és nem szervezett munkások között, egyesítve mindazokat, akik az atomkatasztrófát el akarják hárítani s amellett alkalmat nyújtanak a tanulóknak, hogy megvizsgálják a demokráciát. Minden kendőzés nélkül azonban hamar kitűnik, hogy az igen fogékony ifjúságot szembeállítják az amerikai kormány nukleáris és általános védelmi politikájával és másodsorban elhintik a kétséget és bizonytalanságot a legértékesebb társadalmi intézmények irányában. Ezek az Amerika-ellenes erők óriási veszélyt jelentenek, mert szabadságot, vallást, családot, becsületet alárendelnek a puszta megmaradásnak a „better red, than dead” luciferi varázs-szó alapján. Ezekben a kiadványokban minden úgy van beállítva, mintha Moszkvában írták volna, s hogy a veszély milyen nagy az könnyen megérthető, ha tudjuk, hogy a sokszáz szervezet és kiadvány összehangolására kiadott „1983 Handbook: Arms Control and Peace Organisations Activities” 285 oldalas, pedig az egész 1980-ban indult el az atomfagyasztással. v. Reviczky Kálmán: Zoli bá’ - ahogy én láttam... A csillogó napsütésben vakitó fehér vándorfelők apró pamacsokban kergetik egymást Pennsylvania felett a Runnerfield-i égen. A földön égbenyuló rúdon amerikai és cimeres magyar zászlót lenget a szellő. Alatta feszes "vigyázz" állásban Szántó János lövész törzstiszt táborparancsnok éppen jelentését adja Vasvári Zoltán-nak , a Lóvész Iskola parancsnokának. Nem hiszek a szemeimnek. Valóban itt lennék otthon - Magyar-Amerikában? Napbarnitott arcú, keme'hykötésü és pillantást! magyar fiuk és leányok 10-16 év között katonás rendben külön-külön sorakoznak az Amerikai Magyar Lövész Egyesület Ízléses egyenruhájában a disztér zöld. pázsites gyepszőryegén. "Zoli bá" - csak igy - az egykori Magyar Királyi Honvédség szépen kitüntetett páncélos századosának üdvözlő szavait halgatják az 1984 évben Szent Imre herceg történelmi hagyatékának felújításában megrendezett 26-ik lövésztábor megnyitása alkalmából. A díszelgő alakulat hátterében "gulyáságyu" Ínycsiklandozó illata sejteti hogy a megnyitó tiszteletadás rövidesen befejeződik és vidám társasággá alakul, mikor is az USA különböző államaiból először résztvevő "újonc" lövészek nagy lelkesedéssel mesélik el életük sorát mindazoknak, akik az évenként megújuló változatos -táboréletből már régen ismerik egymást. Az első pillanatban azt hittem, hogy ezen a hatalmas 100 acres-en elterülő erdős-mezős és hegyes vőlgyes birtokon cserkészek ütöttek tábort, de a pattogó vezényszavakból és katonás mozdulatokból csakhamar úgy látom, hogy itt sokkal több, mint közismert cserkészkedés folyik. A lövész táborélet kemény, szigorú és fegyelmezett. A napi foglalkozás reggel fél 8 órától este 7 óráig tart. Az iskolai foglalkozás sokoldalú tananyaga között különös fontossággal bir a magyarságismeret és a magyarságtudat fejlesztése. A táborparancsnokság külön súlyt fektet a vallás-erkölcsi nevelésre, hogy a mindennpi élet szennyes fertőjével szemben necsak felvértezett, hanem harcra kész ifjút kapjon vissza a magyar család és társadalom. A gyakorlati időszak életrevaló, változatos és többek között izgalmas katonai játékokból is áll, melyből nem marad ki áz önvédelem és fegyverhasználati oktatás, mely çajnos a mai életnek elengedhetetlen velejárója. Az alakulat szervezetszerü alegységeinek, illetve a rajok parancsnokát a lövész fiuk és leányok önmaguk termelik ki. A Szent Imre Lövésztábor ez évben kimagasló munkásságuk alapján Balogh Istvánt és Nagy Judith-ot minó'sitette és avatta lövész tisztekké, akik már az 1985-ös lövésztábor kiképzésében az ifjúsági csoportok irányításában parancsnoki minőségben vesznek részt.