Képes Hét, 1930 (3. évfolyam, 1-7. szám - Prágai Magyar Hírlap március-novemberi melléklete)
1930-01-26 / 4. szám - Kosztolányi Dezső: Tailor for Gentleman
TAILOR FOR GCNTLOMAN Smaragdzöld kis fürdőhely volt az osztrák hegyekben. Reggel esett a sós, gyantaszagu eső, délben átnyiialt a verőiény a fenyvesek tömör falán, délután kánikula volt, este tél. Bossán már egy hete tartózkodott itt, mikor egy aranyszin délelőtt a kavicsos fasorban valaki magyarul köszöntötte. -— Alázatos szolgája, tanár ur. — Nini, maga az, Vili? — szólt. — Szervusz, Vili. Hát te, hogy kerülsz ide? A fiú homloka a sötétszőke haja alatt elpirult a boldogságtól, hogy volt tanárja tegezi. — Itt nyaralok, — mondotta- — Tegnap éjjel érkeztem. A tanár ur szintén itt tölti a vakációt? — Csak a júliust. Bossán belekarolt a sudár, kedves fiúba. Elkisértette magát a fenyveserdőig. Ebéd előtt ott szokott sétálni egy órát. Haladtak egymás mellett; a tanár sötéten, fekete ruhában, fekete nyakkendővel, fekete kalapban, a fiatalember pedig derűsen és világosan, fehér nadrágban, hajadonfőit, fehér, gumitalpú tornacipőben. Nyersselyeming zizegett rajta, könnyű, mint a levegő, mint a szellő. Bossán levette fejéről széleskarimáju nemezkalapját. Halántékán látszott az ördögárok, mely az utóbbi években egyre jobban mélyült a fejbub felé. Régi dolgokról beszélgettek, kedélyesen, közvetlenül. Bossán nem volt nagyképü, fölszabadította azokat, akikkel érintkezett. Mosolygott, bólingatott. Feje ingott, hosszú, sovány nyakán-Amint a fiatalember egy-egy emléket idézett, a tanár fáradt, ideges arca megvilágosodott, mint mikor nap liiz át a felhőn. II. Vili a kerek asztalnál engedelmet kért, hogy melléje ülhessen. Az ebédre átöltözködött. Világosdrap ruhát viselt, mint a nagyon tejes kávé. Délután egy másik barna ruhát látott rajta, négerbarnát. Este, a vacsoránál borsózöldet, sötétzöld nyakkendővel, a szivarzsebben világoszöld selyemzsebkendővel. Bossán megjegyezte: — Micsoda remek ruháid vannak. Vili, ki a szabód? — Schreiner. — Schreiner? — szólt Bossán s magasba vonta szemöl djeit. — Ki az? — Nem tetszett még hallani? Belvárosi cég. Az első- A legelső. — Drága — kérdezte Bossán, kérdés nélkül, lemondóan, állitó módban. — Dehogy. Nem drágább, mint más cég. Sőt. Olcsóbb. Például ezt már negyedik éve nyüvörn. Érettségi után csináltattam. — Akkor valóban olcsó. — Csak szegény emberek vesznek drágán. Hisz ezt a tanár ur magyarázta. Lex minimi — idézte. — Aztán részletre is ad. — Részletre? — Én havonta huszonöt pengőt fizetek. Jólélekkel ajánlhatom. Ha méltóztatik érdeklődni, nagyon szívesen ... Bossán a gyümölcsös-rizst kanalazta. Eltűnődött, gondolataiba süpedt. Vili tovább beszélt. Nem igen figyelt rá, hogy mit. Egyszerre a fiú arca feléje fordult- Ekkor a tanár fölocsudott ábrándozásaiból. — Aranykéz-ucca 12b. I. emelet — mondta Vili. Igazán, tessék megpróbálni, tanár ur. Ingyen vasal. — Schreiner? — Kérdezte Bossán. — Schreiner — válaszolta Vili — Schreiner. Schreiner . .. III. Ezenkívül volt még neki egy átlátszó, csuklyás esőköpenye is. Volt egy golf ruhája is. Volt egy acélkék ruhája is, olyan szinü, mint a hegyi tó. Bossán mindegyiket számon tartotta. El-elnézte őt a tenispályán, amig az égbe röppentette a lapdákat s oly biztosan uralkodott rajtuk, mintha láthatatlan fonalakon rántná vissza tennisverője ruganyos hálójára, a csónakon, lapáttal kezében, a zongoránál, valami bohóarcu, fekete morva lány társaságában, a nyári bálakon. Mély, gyermekes áhitattal bámulta ezt a takaros fickót. — Hát ez meg mi a csuda? — támadt rá egyszer, mikor a pádon üldögélt és szembe jött vele Vili. Vilin szürke ruha volt, apró fekete pöttyökkel, mintha mákkal hintették volna meg. — Állj meg — vezényelt. Vili megállt. — Most fordulj hátra. Vili hátrafordult. — Tárd ki a karod. Vili kitárta a karját. — Most ülj le. Vili leült, hanyagul egymásra rakva lábait. — Nagyszerű, — lelkesedett a tanár, már nem tréfásan — nagyszerű. Vili cigarettára gyújtott. — Hát igen, — vetette oda — igy dolgozik. Öt angol szabásszal. Teljesen megbizható. — De ez már drágább — évődött Bossán. — Nem. — Nem drágább? — Annyi mint a többi. — És van még neki ebből a szövetből? — Persze, — szólt Vili s elmosolyodott a dőre föltevésen, hogy Schreinernek ne lenne ebből a szövetből. — Óriási raktára van, óriási választéka. — Várj, — szólt Bossán majdnem izgatottan. — Állj föl mégegyszer... Menj tovább. Ne addig. Közelebb. így. igy. A tanár távlatot vett: hunyorogva, gyönyörködve szemlélte. — Bizonyisten csináltatok magamnak egy ilyent — kiáltott. Lehet ezt télen is hordani? — Minden idényben, tanár ur. Néhány napra rá, amikor a tóban fürdött, Vili felé úszott: — És hány éves lehet?
