Képes Hét, 1930 (3. évfolyam, 1-7. szám - Prágai Magyar Hírlap március-novemberi melléklete)

1930-01-12 / 2. szám - Surányi Miklós: És mégsem véletlen!...

gal beleélte magát. Két ember életét élte. Az egyik nappal kis, bohó, tréfás, de szorgalmas és törekvő diákkisasszony volt, a másik késő este és éjjel, nagyvilági dáma — telefonon keresztül, egy nagy iró múzsája, égi szeretője, mint Dante halhatatlan választottja, Beatrice, aki kezén fogva vezeti őt az égi világok álomutjain.

Csakhamar úgy hozzátartozott Klára életéhez a mindennap való telefonálás, amint a gyermekeknek a játék, a szerelmesnek a csók, a művésznek a taps, a katonának a háború. . . s úgy látszik, Benedek is valami enyhe, de titokzatos és rendkivüli szenzációt talált az éjjeli telefonozgatásokban, mert mindig bőven és elragadtatással és szinte izzó érdeklődéssel ömlött belőle a szó, a bók, a kiváncsiskodás és a könyörgés, hogy vesse le inkognitóját és adjon alkalmat az ismerkedésre.

Klára ilyenkor mindig szivdobogást kapott és alig tudta belesugni a telefonba:

— Majd egyszer. Mert még lehetetlen. Talán jobb igv. Legyek én magának a láthatatlan és megfoghatatlan és elérhetetlen. Az ismeretlen, aki oly közel van, mint a levegő, amelyet belélegzik. Aki elkíséri magát és szőnyeget térit a lábai elé és hóna alá karol, ha elfárad. Aki eleped magáért és meghal a szomjúságtól és elég abban a gyönyörűségben, hogy mindig holnapra tartogatja magát . .. Majd holnap. Addig maradjak én magának a tulvilági szeretője.

Hónapokon keresztül folyt ez a játék s ők kettőn oly közel jutottak egymáshoz, mint ahogy nem simulhat össze soha két ember, akik szemtől-szembe látják egvmásl. Az iró elmondta neki terveit, álmait, szenvedéseit és örömeit. Őszintén és meghatottan búgtak a szavak a telefonba is. Klára úgy érezte, hogy legtitkosabb érzéseit is meg kell gyónnia barátjának. Oly könnyű is volt ez igv — ismeretlen összeolvadásban és oly szép, oly tizta, oly művészi és oly kimondhatatlanul izgalmas; tiszta szellemek módjára az étheren keresztül ölelkezni, a lelkűket egymásba ömleszteni, láthatatlan őrangyalok módjára egymást támogatni és elmerülni a szavak zenéjében, ebben az egyetlen érzéki valóságban, amelybe belekapaszkodhattak.

A férfi azonban sokszor panaszkodott is, hogy ez a misztikus és szinte transzcendentális élemény elveszti a kedvét minden reális szépségétől az életnek. Hogy örökké nyugtalan és reszketve keresi az alkalmat, hogy a véletlen az ő imaginarius szerelmét egyszer a maga testi valóságában is eléje hozza. Hogy minden asszonyt lázas kíváncsisággal kémlel, minden hangot fájdalmas érdeklődéssel figyel, minden szóban reminiszcenciákat kutat és az élete egyetlen súlyos, már-már elviselhetetlenné váló töprengéssé változott: ki az, akit ő ily tulvilági szerelemmel szeret?

— Szeret? — kérdezte Klárika tréfás enyelgéssel. Szeretem.

— Hiszen sohasem látott.

— De érzem magát.

— Nem is tudja, ki vagyok.

— Asszony. Hang. Érzés. Szerelem.

— Mit gondol, én is szeretem magát?-- Szeret.

Klára szinte megfullt az izgalomtól. Letette a kagylót. Néhány perc múlva újra felhívta Benedeket.

— Tudtam, — mondta nyugodtan a férfi.-- Csak azt akartam mondani, hogy én is szeretem magát.- Drága . . .

— Igen, de nekem könnyű. Én tudom, hogy kit szerelek. Látom az utcán érdekes, okos, férfias, de gyöngéd és szomorú arcát, törékeny, finom, de energikus alakját... de maga . ..--- Asszonyom, ha tudná, mennyire ismerem magát! Arra, hogy szép-e, fiatal-e, kivánatos-e, nem vagyok kiváncsi. A férfi bizonyos korban és bizonyos számú tapasztalatok után betelt az asszonyok érzéki értékével. Egy asszonyt nem a saját egyénisége tesz széppé és kívánatossá, hanem azok az illúziók, amelyekkel a férfi felruházza. Azok a fantasztikus feltevések, a meglátásnak azok az autoszuggesztiv elképzelései, amelyek a férfi fantáziájából áradnak az asszonyra. Egy életen keresztül vágyaink egyszerre csak megteremtik maguknak az asszonyt, akiben összehalmozzák mindazt a tulajdonságot, amelyre vágyakozunk. Igen, az asszonyt a férfi fantáziája teremti meg s nincs igazi szerelem, csak, amely a férfinak ebből a tudattalan alkotóerejéből született. Igaza van a bibliának: az asszony a férfi oldalbordájából vétetett.

Klára ijedten és szédülve tartotta fülénél a kagylót. Szeretett volna kiáltani és sírni és ujjongani, mert arra gondolt, hogy ő testileg is szép és ez olyan ajándék lesz a szerelmes embernek, amire az nincs is elkészülve. Ezzel a gondolattal még játszani akart és azért azt kérdezte :

— De ha öreg vagyok?

Eh, mit öregség! Mi az? Születésnapok száma, kalendárium, anyakönyvi adat. . . mit tartozik az a szerelemhez? Mi köze annak a boldogsághoz? Az esze, a szive, a fantáziája, a szerelme erős és üde. A közöttünk és bennünk kialakult illúziók pirosak és frissek. És ha öreg volna? Hát nem volna abban valami rendkivüli lélektikkasztó esztelen szokatlanság? . . . Egy szép öreg asszony . . .

Klára felsikoltott.

— Nem igaz. Nem vagyok öreg. Isten vele. Majd holnan nap.

zV szobában finom árnyékok imbolyogtak a bútorokon. Estefelé. A fehér függöny élesen rajzolódott ki a sötétkék tapéta hátteréből. A kályhában néha roppant egyet a gyantás fatuskó. Csend volt és ebben a csendben Klára tovább hallotta barátja vibráló hangját.

— Szép öreg asszony . . .

IV.

Husvét előtt Lujza néni megbetegedett. A betegágyban olyan halálfélelmek vettek rajta erőt, hogy maga köré gyűjtötte rokonait s elbúcsúzott tőlük.

— Mielőtt meghalok, azt akarom, hogy Klárika és Andor férj és feleség legyenek — jelentette ki a család meglep ütésére.

A rokonok sírtak s úgy néztek Klárikára, mint a halálra itéltre, akit most indítanak útnak a siralomház felé. De titokban mélységesen irigyelték Klárit, mert a házasság egyúttal azt is jelentette, hogy Lujza néni még életében beülteti a fiatalokat a Rickenburg-vagyon birtokába.

Mindenki meg volt hatva, de senki sem gondolta, hogy Klárika ezalatt csakugyan úgy érzi magát, mint akit a vesztőhelyre visznek.

Este, amikor magára maradt, felhívta Benedeket, hogy elbúcsúzzék tőle. Az iró nem volt otthon. Leült tehát és hosszú levelet irt neki. Megköszönte, hogy hónapokon keresztül kedves és hűséges barátja volt, megírta, hogy ő nem asszony, hanem huszesztendős leány, Klárikának hívják, de megírta azt is, hogy ő most férjhez megy, ennélfogva be kell szüntetni a telefonon való ismeretségüket. Kérte, hogy ne válaszoljon, ő nem akarja látni, nem Írja meg sem azt, hogy hol lakik, sem azt. hogy ki lesz a férje, legyen ez az égiek titka, az égieké. akik a világ legtisztább és legszebb szerelmének voltak a tanúi.

(Folyt, köv.)