Képes Hét, 1930 (3. évfolyam, 1-7. szám - Prágai Magyar Hírlap március-novemberi melléklete)

1930-01-05 / 1. szám - Bozzay Margit: A nő a diplomáciában

Madame Héléne riadtan kapta fel a fejét, mikor a két fiú előbujt a másik szobából s a „Les secrets du chateau de Forget“-t letette eléje az asztalra.

Én is feleltem a székről s odaálltam a fiuk mellé, mintha ezzel is kifejezésre akarnám juttatni, hogy madameka rám nem számithat ebben a harcban, az én helyem csak az igazság oldalán lehet. Szigorú arccal mintha a birái lennénk s Ítéletet akarnánk mondani fölötte, állunk az asztal mellett, ahol Madame Héléne el= fehéredve s reszketőkézzel átvette a könyvet s olvasni kezdte.

— No,

de ilyen tésztákat adni be nekünk . . . igazán hallatlan! — bökött oldalba az egyik fiú, mintha csak egymásközt beszélgetnénk.

— Én

azt hiszem, ezért börtön jár, — feleltem. — Nem gondolod?

Madame Héléne sírva fakadt s leborult az asztalra.

Aznap nem fejezte be az órát, hazament s estefelé elküldött egy gyereket, hogy „kéreti, tessék kölcsönadni azt a könyvet“.

A következő órát nem tartotta meg. Azt hallottuk, beteg, ágyban fekszik, a sarki kocsmáros viszont azt beszélte, hogy rengeteg pálinkát vitet haza s cselédje szerint egész nap sir és be van rúgva. Beletelt egy hét, mire madameka újból megjelent nálunk. Sápadt volt. Amint ránéztem, már láttam, hogy be fogja adni a derekát. De mit törődtem én még akkor azzal, hogy mi lesz most Madame Héléne álmaival! ... Azzal kezdte, hogy bocsánatot kért, az utóbbi időben valóban rosszul emlékezett már a kastély titkaira, mondta, nem is csoda, hiszen olv régen olvasta. Aztán erélyes kézzel sorra lenveste a Regényt burjánzó vadhajtásait, a marquisval visszanyerette a vagyonát, rangját és régi karakterét, ugyanakkor eltüntette a környékről a nemeslelkü földbirtokost s restaurálva a helyzetet, az egész történetet visszaterelte előbbi medrébe. A párhónapos zavar után „A forget-i kastélyt titkai“ ismét egykori hamisítatlan alakjukban virultak városunkban s a napsütötte széles, poros uccákon, amelyeken ide-oda szaladgáltak a gyerekek és a környékbeli ügyesbajos parasztokkal hangosan paroláztak az ügyvédek és kereskedők, régi előkelő fényében villant fel ismét egy-egy pillanatra a francia inarquispár és comte de Boizet.

A NŐ A DIPLOMÁCIÁBAN

Az egyik nagy külföldi napilapban egy cikket olvastam a minap, amely jól, rosszul mindenáron azt akarta bebizonyítani, hogy az ellenkező angol vélemény és e téren elért látszólagos angol sikerek ellenére is, a nő nem való diplomatának, mert nincsenek meg az ehez szükséges tulajdonságai.

Először bosszankodtam a cikken, azután nevettem rajta... Hogyne, mikor jön egy férfi, aki fel akarja fordítani az évezredes tapasztalatokból leszűrt véleményeket és mindenáron be akarja bizonyítani, hogy nincsen bennük simulékonyság, alkalmazkodni tudás, ravaszság, alkalomkivárás, minden helyzetben való talpraesés, leleményesség, megvesztegető engedékenység, gondolat, vélemény, érzéselhallgatás, kis dolgoknak nagyitóiivegre való beállítása, nagy dolgoknak a lekicsinyítése, és az a sok más többi diplomatatulajdonság, ami nélkül sem jó diplomata, sem igazi asszony el nem képzelhető.

Ismerem a fajtámat s annak minden előnyös és nem előnyös tulajdonságát és tehetségét s éppen ezért bátran mondhatom, hogy egy nő, a maga kis körében, -— ha jól végzi a kötelességét — az ellentétnek, különféle szempontok elsimítása, a hangulat és béke fentartása érdekében cseppet sem végez kisebb diplomáciai munkát, mint a diplomata, az államok közt felmerülő nézeteltérések elsimítása közben.

Sőt.. . nehezebbet végez ... Mert hiszem az államok közötti ügyek mindig ridegen üzletiek, mindig a józan kétszerkettőn alapulnak. Ott nincsenek érzelmi momentumok, amelyek számítanak, sőt nagyon sokszor befolyásolnak és irányítanak; mig a házi diplomáciában ezek teszik igazán nehézzé nemcsak a helyzetet, hanem a sikert is.

Lehetetlen tehát még elképzelni is, hogy a nő, aki a világ teremtése óta a férfi szolgálatában teljesített diplomáciai szolgálatot s ott fejlesztette diplomáciai készségeit, ne tudna diplomáciai szolgálatot teljesíteni az államok szolgálatában, ha erre alkalom kínálkozik. Annál is inkább, mert mint a történelem is bizonyítja, vagyon sok esetben a női ügyesség, kitartás, ravaszság és leleményesség intézte el azokat a kérdéseket, amelyeket a férfiész és férfiakarat nem tudott elintézni.

Fagy nem volt-e a női leleményesség és számítani tudás legfényesebb bizonyítéka Mária Terézia pozsonyi országgyűlési szereplése? S nem Szilágyi Erzsébet politikája ültette-e trónra Mátyás királyt?

S a külföldön. Hogy többet ne említsek, Franciaországban Madame de Maintenon,

aki

tapintatos politikájával éveken keresztül vezette Franciaországot és Franciaország királyait. S Erzsébet angol királynő nem volt-e egyike a legnagyobb diplomatáknak?

Leszek, akik azt mondják erre, hogy az ilyenfajta asszonyok nagyon ritkák . . , Ez igaz. Ha azonban azt vesszük alapul, hogy napjainkig az asszonyoknak csak legfeljebb egytized százaléka került olyan körülmények közé, ahol tehetségét ilyenirányú munkába állíthatta, akkor mingyárt nem olyan lesújtó a dolog ... S ettől eltekintve is ... V aj jón nagyon gyakori-e a férfiak között — bár tehetségük előtt minden ajtó mindig nyitva állott — az egészen kivételes és egészen kitűnő?

Ugy-e nem? Pedig eltekintve nevelésüktől, — amely túlnyomóan arra hajlott, amerre tehetségük követelte — a természet még fizikailag is minden tekintetben előnyösebb helyzetet teremtett nekik, mint a nőknek.

J agy lehet-e a férfi életét, amely teljesen az elérendő cél szolgálatában állhat, a nőével összehasonlítani, akinek a természet a fizikai gyengeségen kívül még kiosztotta a