Képes Hét, 1930 (3. évfolyam, 1-7. szám - Prágai Magyar Hírlap március-novemberi melléklete)
1930-02-16 / 7. szám - Surányi Miklós: És mégis véletlen!...
Gábor más véleményen volt. — A véletlen: ez az országút, amelyen valamennyien járunk; de hogy mekkora utat teszünk meg és hova lyukadunk ki: ez a jellem dolga. Klárika erre tréfás kérdéseket tett fel és valóságos játékot talált fel, amelynek ez volt a neve: Mi lett volna, ha? ... És hamarjában egész tömegét zúdította Gáborra a Mi lett volna, ha? kérdéseknek. Mi lett volna, ha a telefonközpont nem velem, hanem egy öreg kisasszonnyal, mondjuk, Rickenburg Lujza császári és királyi alapítványi hölggyel kapcsol össze téged ama nevezetes napon? — Mi lett volna, ha én leteszem a kagylót? — Mi lett volna, ha nem betegszik meg Lujza néni és nem kívánja a házasságot Rickenburg Andorral? — Mi lett volna, ha nem levélben, hanem telefonon búcsúzom el tőled? — Mi lett volna, ha .. . igaz, de ezt már sokszor meg akartam kérdezni tőled ... mondd csak, hogy találtad el te olyan pontosan, hogy karácsony előtt beszéltünk egymással utoljára ... Gábor nem is tudta, hogy miről van szó. — Hát Andor, amikor a lovagias ügyeteket elsimítottátok, megkérdezte tőled, hogy mikor szakítottam félbe a mi telefonismeretségünket. És te azt mondtad, hogy karácsonykor, pedig mi még a nagyhéten is sokszor beszélgettünk. Ez már nem is véletlen, de valóságos csoda volt a mi életünkben. Ha akkor az igazat mondod, Andor inzultál és megverekszik veled, vagy engem öl meg felháborodásában .. . Akkor egyikünk talán már nem is élne... Klárika majdnem sírva fakadt erre a feltevésre, de Gábor jóízűen elnevette magát. — No, csodáról, sőt ez esetben még véletlenről sem lehet beszélni. A báró segédeitől, amikor a darab témája miatt kérdőre vontam, megkérdeztem, hogy ezt milyen címen teszik. Ők azt válaszolták, hogy te karácsony óta a báró menyasszonya vagy ... Tudomásul vettem ... Mikor aztán a báró megkérdezte tőlem, hogy mikor szakítottál velem ... no, annyi irói fantáziám csak van, hogy kitaláljam, mit kell mondanom, hogy a bárót megnyugtassam. Klárika Gábor nyakába borult és meghatva súgta a fülébe: — Igazad van. És mégsem véletlen . . . Úgy van. Minket a véletlennél nagyobb és szentebb erő hozott össze. A második esztendő tavaszán Klárika egy csekély kis légcsőhurutot kapott s az orvosai tengert ajánlottak. Elhatározták, hogy Klárika lemegy Nizzába. Gábor nem mehetett vele. Akkor írták ki a választásokat és a miniszterelnök azt akarta, hogy Benedek Gábor, az iró is vállaljon mandátumot. No jó, hát akkor a mama kiséri el Klárit. Klárika mamája nagynehezen rászánta magát, hogy a papát a birtokon hagyja. Keddre tűzték ki az indulás napját. Előtte való vasárnap azonban a papa is rászánta magát, hogy szintén fellép képviselőnek. Azt meg a vasmegyei főispán erőszakolta. Erre Lujza néni vállalkozott, hogy Klárikát leviszi a tengerpartra, de ő utálja Nizzát, ő csak Abbáziába megv- mert fiatal korában tiz tavaszt töltött ott s most legalább még egyszer körül akar nézni a régi emlékek színhelyén. így történt, hogy Klárika február végén Nizzába akart utazni az édesanyjával és ehelyett március 12.én Ricken burg Lujza alapítványi dámával Abbáziában szállt ki a hajóból. Gábor pedig ezalatt programbeszédeket irt a budai választók meghódítására. VII. Gábor a programbeszédén dolgozott. Délután hat órakor belépett az inas és egy névjegyet nyújtott át neki. Gábor ingerülten vette kezébe a kártyát. Szinai Szinay Gyuláné, Havass Eveline. Felszisszent. A kártyás Szinay képviselő felesége volt. Az a szép, fehérkezü asszony, akivel Várossyék estélyén, azon a nagy, nevezetes, gyönyörű napon a véletlen és a jellem szerepéről beszélgetett. Az asszony meglátogatja őt és a névjegyét küldi be, mint egy félénk vidéki aszszonyság, aki valami protekcióért jött. . . Úristen, mi történhetett vele ? Gábor felugrott és kisietett az előszobába. — Eveline, az Istenért, micsoda dolog ez? — kérdezte izgatottan, ahogy az asszony dúlt arcát megpillantotta. - Klári, sajnos, nincsen itthon, de ha velem is megelégszik .. . — Csak magához jöttem — suttogta az asszony és besietett a dolgozószobába. Eveline még mindig szép volt és hóditó. Merészen, divatosan, kissé feltűnően és fiatalosan öltözködött és egész lényéből valami hóditó és tudatos kacérság áradt. Elegáns volt tetőtől-talpig, valóságos nagyvilági dáma, bár senki sem tudta, hogy miből öltözködik ilyen drágán és előkelőén. Az ura képviselő volt, éppen abban a kerületben, amelyben most Klárika papája próbálkozik, hogy megmentse a kormánypárti zászlót. Szinay Gyula végképpen lejárta magát. Eszeveszett kártyázásai tönkrejutatták, most fünek-fának tartozik és a birtokát elárverezték. Ez volt az a Szinay, akivel Gábor azon a napon találkozott a Kossuth Lajos ucca sarkán, amikor Klárikával először beszélt telefonon. Gábor azóta titokban mindig hálával gondol Szinayra. Ő volt az, akinek a példáján megundorodott a játéktól. Ő volt az, akivel a kaszinóba megüzente, hogy többé nem vesz kártyát a kezébe. Ha ezzel a szerencsétlen, elzüllött kártyással aznap nem találkozik, ki tudja, nem megy-e el éjjel a kaszinóba és nem vesz-e egészen más irányt az egész élete. De éppen vele kellett akkor találkoznia . .. mi lett volna, ha? .. . jutott eszébe Klárika játékos kérdése és erre majdnem elmosolyodott. De Szinay Gyuláné váratlan és furcsa megjelenése nagyon nyugtalanította. Ebbe az asszonyba, valamikor azt hitte, hogy igazán szerelmes s ez az asszony is mély vonzalmat mutatott iránta. Azóta sok év telt el és Szinayról nem a legjobb hírek keringtek a társasáéban. Bizonyosat senki sem tudott s azért mindenhol befogadták. Az ő szalonjának is gyakran volt vendége és azt is tudnia kellett az asszonvnak, hogy Klári elutazott. És most mégis beállit, mégpedig ilyen teatrális pózzal, bejelentette magát, mint egy színésznő, aki az Udvari Színházba akarja maeát benrotezsáltatni, vagy szerepet akar Íratni az ő mellőzött tehetségének . .. Mi ez? Csak nem olyan szándékkal jött ide, hogv még egyszer kipróbálja a maga egyéni varázsát egy olyan emberen, aki először jutott a szalmaözvegység állapotába. Gábor minden eshetőségre felvértezte magát. Leültette az asszonyt és maga is helyet foglalt egy karosszékben. Az asszony arca komoly volt és szép keze reszketett az ölében. Eleinte alig birt beszélni a felindulástól. De aztán láthatólag összeszedte magát és egy vakmerő elhatározással a közepén kezdte a mondanivalóját. — Gábor! Tízezer pengőre van szükségem, ezért jöttem el magához, az egyetlen igaz barátomhoz. Benedeket annyira meglepte ez a kijelentés, hogy némán. mereven bámult az asszony arcába. (Folyt, köv.)
