Képes Hét, 1930 (3. évfolyam, 1-7. szám - Prágai Magyar Hírlap március-novemberi melléklete)

1930-02-02 / 5. szám - Vécsey Zoltán: A csillagász templomában

A csillagász ternyiomálan

Irta: Vécsey £oltán dr,

A. sumir-babiloniai ember szent borzadállyal közeledett a furcsa alakú, bét emeletnyire felboltozott templom-obszervatóriumhoz, amelyben hegyes süvegíi mágusok -— süvegükön mindenfele csodálatos cirádát, bölcs és hatékony varázsigék — az ég titkait fürkészték, a csillagok állásából, a bolygók járásából olvasták ki a népeknek és az egyeseknek a sorsát és megvetették az alapját az asztronómiának, ennek a titokzatos babona-tudománynak, amelynek még ma is, a természettudományos gondolkodás diadalmas előretörésének korában annyi hívője és szenvedélyes művelője van. Nem voltak műszerek, hatalmas teleszkópok a sumir-babiloniai obszervatóriumokban, de a kutató emberi elme mégis rájött a természeti jelenségek közötti összefüggésre és már a folyóvölgyi kultúrák korában, amikor a kultúra nem volt egyetemes java az emberiségnek, hanem csupán termékeny és dús folvóvölgyekre, a Tigris és Eufrates közére, a Nílus mellékére szorítkozott, nagyon tanulságos ismereteket szerzett az ember a csillagos égboltozatról. Egyiptom papiai nagy részben annak köszönhették hatalmas befolyásukat, hogy felismerték az égi testek mozgásában megnyilvánuló szabályosságot és kapcsolatba tudták hozni a föld természeti jelenségeivel, mint például a Sothis csillag felkeltét a Nílus beálló áradásával.

A mának modern embere ugyanolyan áhítattal gondol a csillagvizsgáló intézetre, mint a sumir. A tudomány templomának tartja, minden érzékelhető és szellemi természetű kinyilatkoztatás helyének, amelyek a világnak és az egyes embernek sorsát irányit iák. A tudomány szent templomának képzeljük a csillagvizsgálót, amelyben a látható dolgok összesége a kutatás tárgya, ahol a földi hiúságoktól elvonatkozott tudósok azon dolgoznak, hogy minden létezőben és változóban, minden állandónak látszóban és minden mozgásban az organikus mindenség mindent átfogó törvényeit fürkésszék és megállapítsák. A látható világ harmóniája bizalmat gerjesztő és értékes megerősítése annak a hitünknek, hogy a szellemi és erkölcsi világrendben, éppenugy, mint a fizikaiban, a nyugtalanságnak, a diszharmóniának végül mégis csak a harmonikus tökéletesség állapotába kell torkolnia. Ilyen érzés lobog a laikusban, amikor a csillagász munkájára gondol, amikor meg akarja ismerni ennek a munkának szentélyét, betekintést akar nyerni a csillagvizsgálóba, ahol titokzatos és óriási műszerek között az asztronomus távoli naprendszerek titkait fürkészi.

Nemcsak a filozófusokat és természettudósokat, hanem tudja felbontani, mégis lenyűgözi a csillagos égbolaz a kérdés, hogyan keletkezett a világ, hogyan keletkezett az élet és hogyan fog megszűnni? A szabad szem látja a távoli világtesteket, látja a tejutat s bár elemeire nem tudja felbontani, mégis lenyűgözi a csillagos égboltozat nagyszerűsége. Milyen a csillagos égboltozat szemlélése akkor, amidőn a szemet hatalmas műszerekkel fegyverezzük fel, amikor óriási teleszkópokat fordítunk a csillagok világára? Csodálatos éleményekre gondolunk, amelyekben részünk lehetne, ha az obszervatórium ajtai megnyílnának előttünk. Amikor azután alkalmunk nyílik arra, hogy felkereshessünk egy csillagvizsgáló intézetet, az első érzése a csalódásé. Először is a műszerek körül embereket látunk, akiknek külseje semmit sem árul el a lelkesült lendületből, csöndesen tesznek-vesznek műszereik körül, minden figyelmüket az égitestek megfigyelésére, az eredmények leolvasására és feljegyzésére fordítják. Bizony, ha sokáig nézzük ezt a munkát, rájövünk, hogy fárasztóan egyhangú, számtalan technikai kicsinységnek állandó, kínos gonddal végrehajtott figyelembe vételét kívánja meg és sokszor igen fárasztó testi erőmegfeszdéssel jár. Vagy azt látiuk, hogy az asztronomus segítőtársaival az asztalnál ül és számol, vagy a laboratóriumban olyan problémákat vizsgálgat, amelveket a laikus aligha értene meg és amelyek az ő szemében kicsinyeseknek és érdektelneknek tűnnek fel.

De feledhetetlen élmény, amikor először tekintünk az óriási távcsőbe. A meglepetéstől, az elragadtatástól szinte felkiáltunk. A csillagász, aki barátságosan kalauzol műhelyében, a távcsőt a hozzánk legközelebb eső égitestre, a holdra állította be. A holdat szabad szemmel is jól látiuk, de most minden egyes részlet élesen, tökéletesen domborodik ki. Látjuk a hold felszínét barázdáló hatalmas hegyláncokat, a hold Apennini láncolatát, amelyben a Huvghens-hegység 5500 m.-nyi magasságra emelkedik, az óriási kráternyilásokat, amelyekhez hasonló nagyságúak földünkön nincsenek, az úgynevezett „tengereket ’, amelveket régebben nagy vízfelületeknek tartottak, holott óriási, egyhangú sivatagok, melyek mellett eltörpül a Szahara. Vagy uj üstökös tűnt fel az égboltozaton és mi borzalommal, elragadva nézzük a szeszélyes égi csavargót, amelyről annyi legendát hallottunk és amelynek megjelenésekor riasztó hírek kelnek szárnyra a közeledő világitéletről. A laikust mindezt lenyűgözi, a tudományos munka szempont iából, azonban általában nincs jelentősége a hold, a bolygók, az üstökösök egyszerű megfigyelésének, az asztronomos nem látni és gyönyörködni akar, hanem megfigyelni és számítani. Amit a . holdról, bolygókról üstökösökről mondani lehet, a csillagászat tudománya már elmondotta, uj problémák foglalkoztatiák az asztronómiát és a laikus nem tudja ezen az utón követni a csillagászt.

Lépjünk csak be a világ egyik legtökéletesebb csillagászati intézetbe. A kaliforniai Mount Wilson-hegységen, négyezer méternél nagyobb magasságban építették meg ezt a csillagvizsgálót főleg arra a feladatra, hogy az állócsillagok fizikai tulajdonságát és fejlődéstörténetét vizsgálja. A modern csillagvizsgáló-intézetet lehelőleg magaslati helyre, a magas hegyek világába építik, hogy a légkör zavarai és vastagsága minél kevésbé bántsák a