Képes Hét, 1930 (3. évfolyam, 1-7. szám - Prágai Magyar Hírlap március-novemberi melléklete)
1930-02-02 / 5. szám - Lakatos László: Ady-komplexum - Vozári Dezső: Groteszk
ADY-KOMPLEXUM Irta: LAKATOS LÁSZLÓ A halhatatlanságnak csak első tiz esztendeje nehéz és most, hogy Ady tiz év óla halott, valóban pontosan el is érkeztünk az úgynevezett Ady-revizióhoz, ami egyesek szerint Ady, mások szerint azonban az Ady-kritikusok válsága. Itt a tiz év és miért ne lehetne Ady Endrének kissé megn< heziteni azt az örökkévalóságot, amelyben neki kezdett túl jól menni és miért ne lehetne (sokan ezt a legnagyobb jóhiszeműséggel teszik) kicsit visszaélni azzal a véletlennel, hogy még életben vagyunk és föllépni valamivel szemben, ami nem véletlen, hanem természetes. És ez a tér, mészetes a halhatatlanság és éppen azért természetes, mert ez a halhatatlanság Ady halhatatlansága Byrontól Baudelaireig (hogy csak az utolsó pár nap keretében maradjak), minden halhatatlannak át kellett esnie ezen a revízión (amely a halhatatlanság bárányhimlője) és egészen bizonyos, hogy ki fogja bírni. Ady Endre is. Sőt. Ez mintha szorosan és szükségszerűen hozzátartozna híréhez, amely dicsősség és ehhez a síron túli második életéhez, amely az ő igazi és az előbbinél sokkal hatalma, sabb élete. Mert igen kicsi kellett volna, hogy legyen Ady, ha nagyságán nem iit, köznek meg már idejekorán. De megütköz tok rajta. Egy kis irodalmi közelharc meg sem levő szobra tövében és emlékének hatalmas árnyékában. Bogarászás a sihant körül. Megkeresni Ady oeuvrejében a sorokat, amelyek nem Adyhoz méltók. (Figyelik? Azért ő a mérték. Mindig és mindig csak ő a mérték.) Strófáit kikopogtatni, hol vannak belülről a kavernák? Verslábairól térdreflexet venni. Botonizálni. Bogarászni. Tanárkodni. Meg nem érteni. Meg nem akarni érteni. Ezen természetesen nem szabad meg ütközni. Mindennek megvan a maga rendje, értelme, törvénye. És ha Ady azért volt itt, mert Adynak itt kellett lennie, viszont az Ady-gáncsolók is azért vannak itt, mert az Ady-géncsolóknak itt kell lenniük. Egyetlen nagy egyéniség sem menekülhetett sem utánzóitól, sem gáncsolóitól, akik (lélektanilag) szintén utánzói. Invertált utánzói. Okos utánzói. Mert hogy a nálam hatalmasabbat ne imádjam, arra még mindig a legjobb módszer a gyűlölködés, bár van egy kellemetlen velejárója: észrevételem magam a halottal és kinek sírjától távol akarom tartani a tömegeket, ott magam megjelenek naponta. De nincs menekvés! Aki gyűlöl, az sokkal jobban rabja a másiknak, mint az, aki szeret. Mert a szeretet igen gazdaságos valami. Csak fegyelem és beosztás kérdése és az ember úgy rendezheti be a dolgokat, hogy a napi huszonnégy órából csak egyet fordítson szeretetre. Mert a szeretet hamai kielégül. De a gyűlölet! A gyűlölet oltha tatlan. És aki gyűlöl, annak gyűlölni kell a nap mind a huszonnégy órájában. Nappal és éjszaka, ébren és álomban. A gyűlölet nem műkedvelő szórakozás, az egész embert kíván. Aki Adyt gyűlöli, annak Adyval kell álmodnia is. És — megkérdezem — valóban olyan elintézett tétel ez az Ady Endre? Valóban olyan mélyen alszik a föld alatt, ha tőle nem tudnak aludni a föld fölött? Valóban olyan nagyon halott ez a halott, ha tőle az élők nem tudnak élni. Védelem? Vita? Lehet vitatkozni a köz. ségi demokrata párt programjáról. De egy irodalmi dicsőségről? Azt csak elfogadni lehet, vagy elvetni. Ezek a dolgok különben sem döntők. Engem például nagyon megnyugtatott, amikor megtudtam, hogy Flaubert (és éppen a Háború és béke miatt) hülyének tartotta Tolsztojt. Ugyanazt a Tolsztojt, aki aztán annyira nem hagyta magát, hogy mingyárt Shakespeare! ütötte hülyévé. Mit jelent ez? Semmit. Óriások játéka. Akkora egyéniségeké, akik semilyen más egyéniséget nem tudnak elfogadni, csak a magukét. Flaubert hülyének tartotta Tolsztojt, Tolsztoj hülyének tartotta Shakespeare!, de jóhiszeműen feltételezem, hogy Shakespeare a maga részéről hülyének tartotta volna mind a kettőt Flaubertet is, Tolsztojt is. Engem nem alterál. Én nem hagyom magam. Én a magam részéről minden este könyvespolcom előtt csöndben és ünnepélyesen viszszaavatom őket lángeszekké. Flaubert-t, Tolsztojt, Shakespearet. Irgalom nélkül mind a hármat. o De Adyt nemcsak óriások kezdték ki, hanem az egyszerű és közepes tehetségek szép száma is. Mondom, nem fogok érvelni és nem fogok vitatkozni. Csak megállók egy ponton. Az Adyt gáncsolok Ady népszerűségére azt mondják, hogy: túlzás. Igazuk van. Sőt, tovább megyek. Nem is Ady népszerűsége a túlzás. Maga Ady: túlzás. De hát — bele kell törődni — vannak más ilyen túlzások a világon. Például? . . . Itt van mingyárt egy. A Himalája. Szerénytelen elterpeszkedésével, arrogáns égbenyomulásával igazán kellemetlen túlzás, De hát tessék mar megmondani: mit lehet ellene tenni? Semmit. Legfölebb egy cikket Írni. A himalája ellen. Egyre rövidebbek a napok, tél van, egyre hosszabbak a napok nélküled, nem szerelsz, a város felett ül a köd. Irgalom! Fáradt vagyok, illatod kutatom, merre vagy? Este lesz s lámpásomban se olaj, se áram. Idegen vágy dőzsöl bájaidon rőt alkonyi órán. Léggömbként hajt a fellegek felé siri varázslat, a fellegek közt egyre messzebb jársz, messzire vagy tőlem és folyton-folyton messzebb. Szállj, szállj a halvány elemek között. Itt vagyok, emlékeid se pergetem keserves szavakkal. Fájsz, de már csak azt tudom, hogy létezel.
