Képes Hét, 1930 (3. évfolyam, 1-7. szám - Prágai Magyar Hírlap március-novemberi melléklete)
1930-01-05 / 1. szám - Surányi Miklós: És mégsem véletlen!...
II. Kutassy Klárika huszesztendős volt, dunántúli kislány, Szombathely mellett, volt kis birtoka az édesapjának, de Klárika diplomát akart szerezni magának s ezért lakott Pesten egy nőrokonának, Rickenburg Lujza cs. és kir. alapítványi hölgynek elegáns Somlói- úti villában. Klárikának a Somlómti villában kétszobás kis garzonlakása volt és Lujza néni bennhagyta a telefont a kis filozoptrina dolgozószobájában. Gyönyörű, magas, karcsú, kékszemü és barnahaju leány volt Klárika, tele életkedvvel és vidámsággal és ambícióval. Egészséges volt a teste és a lelke, fáradhatatlan és játszi, kissé szeles és hetyke, mint egy fiú ... És nagyon szerette a színházat és rajongott a drámaírókért. A szive tele volt bátor és gyermekes ártatlansággal, de a nagy íróval való beszélgetés olyan izgalommal telitette meg az idegrendszerét, aminőt még sohasem tapasztalt. Másnap újra elolvasta Benedek egy könyvét s az nagyon felforralta a fantáziáját. Bevallotta magának, hogy nagyon szeretné felhívni az irót. De a következő pillanatban el is rémült erre a gondolatra. Nem. Ez túlságosan merész és frivol játék volna. Nyomban le is tett a szándékáról. De érezte, hogy valakinek el kell mondani az ő tegnapi kalandját. Ebben a pillanatban látogatót jelentett be a szobalány. Báró Rickenburg Andor huszárhadnagy, a császári és királyi alapítványi hölgy távoli rokona. A báró nagy, szőke kamasz volt, monoklis és sebhelyes arcú, elsőrangú urlovas és vivóbajnok és nagyon szerelmes Klárika kék szemeibe. Ennek mondta el a tegnapi kalandját. A báró elsápadt a megbotránkozástól. — Provokálom a fickót — mondotta felháborodva. — Miért? — kérdezte Klárika nevetve. — Én vagyok a hibás. Én kezdtem vele beszélgetni. — De ő tiszteletlen volt. — Azért, hogy szóba állott velem? Le kellett volna csapnia a kagylót? — - Felháborító — ismételgette a huszár és a kardját csörgette dühében. Klárika kacagott és megkérdezte Andort, hogy ezek után tisztességes leánynak tártjaié őt még? A báró elérzékenykedett. Megvallotta, hogy régóta szerelmes belé és megkérte a kezét. Klárikát nem lepte meg ez a fordulat. Már kisgyermek korában hallotta, hogy belőle báróné lesz, egy nagyon távoli rokonuk fiával házasítják össze, aki apátlan-anyátlan árva létére egy bécsi katonai nevelőintézetben tanult egész a monarchia összeomlásáig. Először a forradalmak idején látták egymást. Klárika akkor tizenkét esztendős volt, Andor tizennyolc; akkor ment volna ki a frontra, de akkor már mindennek vége volt. .. Andor Bécsben maradt, két év múlva beállt a magyar hadseregbe s aztán újra többször találkoztak. Klárikát tréfásan kis bárónénak szólították a családban és ő úgy érezte, hogy az ő sorsát a szülői hatalom végleg elintézte. Magánúton elvégezte a gimnáziumot s Budapesten érettségizett. Ezekben a napokban Klárika és az édesanyja Rickenburg Lujza, császári és királyi alapítványi hölgy vendége volt. Lujza tante tizenöt éve él a Somlói-uton, egyemeletes kis úri villájában, hallos, hatszobás legénylakásban, mint emlegetni szokta, komornájával és szakácsnőjével, öreg macskáival, kutyájával és emlékeivel. Finom, okos, elmés, szabad szellemű, szép öreg kisasszony. Aki ránézett, bizonyára azt hitte, hogy ez a vénlány egy nagy és szomorú regényt hordoz a lelkében. Szerelmi regényt, amelyben a hős és a hősnő nem lehettek egymásé és a hős eltűnt a hősnő életéből s Ida tante sohasem ment férjhez. Olyan regény volt ez, aminőt az élet komponál és nem a rossz regényírók. Lehet, hogy igy volt, de voltaképpen senki sem tudta az igazságot. Ida tante nem volt boldogtalan. Ugylátszik, a szenvedés lassan meghitt barátjává lett. Már harminc esztendős korában elkezdte az öreg és rideg matróna szerepét játszani. Egyedül élt, egyedül utazott s önállóan vezette apró kis gazdaságát. Amúgy is gőgös, nyakas zsentrileány volt, magyarul gondolkozó, franciául és németül olvasó, fiúsán nevelt, korán árvaságra jutott egyetlen sarja a famíliának és vigasztalan fájdalomban, egyedülvalóságban és reménytelenségben megerősödött a lelke, mint egy tiszttartónak, várkapitánynak vagy urlovasnak. A családban rideg, szívtelen, önző és bolond aggsziiznek csúfolták. Most késő öregségében úgy készült a halálra, mint egy harcedzett veteránkatona. Pontos leltárt készített minden ingó és ingatlan vagyonáról. Aranyforintokban számította ki dunántúli földjének évi árendáját, a fundus instructus érdekét, bútorainak, ruhájának, ékszereinek, értékpapírjainak, műkincseinek, csipkéinek árát. Egyetlen kínai porcellánfigura sem maradt ki a listából, ha Lujza néni meghal, közjegyzőnek, végrendeleti végrehajtónak, becsüsnek nem sok dolga akad. Minden rendben van, még a temetés, gyászistentisztelet és a sírbolt költsége is, az örökösnek sémi gondja sem lesz a boldogult emlékével. Klárika jelesen tette le az érettségit és a nagy esemény után a császári és királyi alapítványi hölgy behivta a szalonjába és ott egy öreg díványon maga mellé ültette az anyát és leányát. És beszédet mondott: — A családban, ugy-e, legendák keringenek a bolondos Lujza tantiról? No, ne mentegetődzetek, úgyis tu= dók mindent és megnyugtatlak benneteket, hogy egy cseppet sem fáj a fejem a sok ostoba beszéd miatt, melyek azt mondják, hogy a vagyonomat már el is testáltam egy alapítandó macskaárvaháznak, vagy hogy még életemben létesíteni fogok egy roppant menedékinlézetet öreg kanárimadarak számára. — De, ugyan, édes Lujza, — szólt közbe zavartan Klárika anyja. — Hagyd csak, édes húgom, — nevetett a császári és királyi alapítványi hölgy — tudom, hogy még rosszabbat is beszélnek rólam. Azt mondják, hogy az unokaöcsémhez, akivel el akarom vétetni a húgomat, gyengéd szálak fűznek. — De az istenért! — sikoltott fel Klárika édesanyja és eltakarta az arcát. Lujza tante jóízűen és harsányan nevetett. — Szóra sem érdemes. Nem is erről akartam beszélni. Hanem a végrendeletemről.- Lgyan, ráérsz még arra, édes Lujzám — suttogott sápadtan Klárika mamája, de Klárikának most, hogy erre visszagondol, az eszébe jut, hogy a caládban nagyon sokat beszéltek erről a végrendeletről. Mindenkinek az volt a sejtelme, hogy Lujza tante a vagyonát unokaöcscsére, Rickenburg Andor báróra hagyja. Ő tudta, hogy ez a kérdés szivdobogtatóan érdekli szüleit és az Andorféle házasság tervének is ez volt az alapja. És arra is emlékszik, hogy az édesanyja arca vérvörösre lángolt, amikor Lujza némi közölte velük, hogy minden vagyonának egyetlen örököse ő lesz. Klárika, igen, egyedül ő, ellenben .... (Folytatás köv.)
