Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-09-08 / 36. szám - Szederkényi Anna: A kis görög
A szerelem elmúlt... ról, a nyitott ég alatt. Hogy talán mégse hallatszik el eddig. Pedig elhallatszik. Mindig elhallatszik, csak ök ott a magasban nem sietnek. Néznek és várnak türelmesen, mozdulatlanul. Amíg egyszer ... No, de ez nem is tartozik ide... — Nem fog kínozni sokáig, — ismételte meg az aszszony és kissé előrehajolva, odameredt maga elé a szőnyegre. Én tudom, hogy akkor ott látta újból a kis görög fiút a lábainál vergődni. Mert a fiú tisztára bele volt őrülve. Ott ődöngött állandóan mellette, boldog volt, ha a levegőt szívhatta körülötte. — Szegény gyerek, — nyöszörgött az, asszony és furcsa, .szégyenlős mozdulattal simította rá a tenyerét a sem-Waniek Elemér dr., Jászó: „Rózsák“. (Pályamű.) miire. Azt mondom, hogy az arcát érezhette közel magához. — Hogy nem fogom... — felifolyamodott önmagam ellen — bennem — ez örök asszonyéhoz ... — Tudom, hogy akkor szerettem. Jobban és tisztában, mint a többit. Anyásán szerettem, meghatva és jóságosán ... — Lássátok, igy beszélt akkor este a kezdetéről, de arról hallgatott, hogyan végződött a kis göröggel. Én elmondom nektek. — Úgy hat hete tartott már akkoriban a vörösróztás szerelem, amikor egyik este az asszony nevetve vetette oda nekem. — Mit gondolok, azt a kis görögöt nem lehetne elhalaszthatatlan okok miatt visszarendeltetni klasszikus hazájába? Pedig, tudja, nagyon szeretem — tette hozzá. — Jobban, tisztában, mint a többit. De attól félek, ő nem bírja megtanulni, hogyan kell velem bánni... Én már tisztában voltam vele, hogy vége mindennek. Beszél róla, mert búcsúztatja. Felsorolja az itélőszéke előtt, hogy igy meg úgy. Bizonykodik.... Eleget adott már önmagából azért, amit cserébe kapott. —■ A kis görög persze nem tudta ezt megérteni. Valamelyik 'Sorstragédiát hpzta talán a homlokára írva, mert csak járt továbbra is az asszony nyomában, amikor annak ■már a híre sem kellett. Ez az asszony ebben sem hasonlított a többihez. Ha észrevette, hogy a férfi egészen rabszolgája lett, már nem is kellett. Kiszívta belőlük az elleniálló erőt. Öt csak a harc izgatta, a nagyszerű játék. Különös asszony volt, csakugyan. Azonban a kis görög... Most is látom magam előtt azon az utolsó délutánon. Ott voltunk mind az asszonnyal, akkori gavallérjai. Lehettünk öten-hatan — a városi park-
