Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-08-25 / 34. szám - Kodolányi János: A teherautó automata élete - Komlós Aladár: A "beérkezés" titkai és a halhatatlanság élettana
nem engedett fizetni magának. Olyan ember volt, akiről kiírták nyomtatásban, — ejnye már, ki is Írhatta? — hogy van ilyen is, ilyen csoda. Olyan ember volt, akit a stricik, tiplovagok, zsarolók, álhirlapirók, gyémántkő szórások, akik ebben a városban nőt kézizálogra adnak és vesznek, meg se értenek. Aki úgy ült este az édesegyvezérem társaságában a Szigeten, hogy nem pumpolta meg, Aki szeretett és szerelméért nem akart pénzt, ellentétben a reaényhősnővel, aki szerelméért a bankártól persze pénzt akart. Álomlovag. Abban a reményben, hogy nem ártunk karriérjének a városban, ideírhatjuk, mert épp ebben a városban szükséges ilyenkor ilyesmit megjegyezni, hogy a portré, akármilyen hihetetlen, pontos. Stellának valóban nincsen semmiféle más jövedelme, mint amit ujságirással és darabf ordítással összekapar, a munkájából él, — furcsa, nem? És mégis! És azértse! Nem potyázik. Nem fogad el pénzt szerelme zsarnokától. Egy ember, aki maga fizeti ki a vacsoráját! Végre egy gentleman! Vemre valaki ebben a sivár korban, akinek példáján épülni és okulni lehet. Akiről regényt lehet írni, mint de Grieux-ről, aki szintén nem fogadott el pénzt Manómtól. Akiről bátran leírhatja a regényíró, hogy nem lop, nem csal, nem strici, nem hazudik. Szóval "entleman. Merőben olyan tulajdonságokkal rendelkezik, amelyek megér-A teherautó automata élete A teherhordó automata. sokiban különbözött azoktól az ugynevcizcltt robo-tosoktóll-, aimlil-yeinelkiet Caip-ek álliitoltit színpadra. Nagy husitöm-eg volt, o-lyian, mint egy huisiziéveis tagbaszakadt legény. Kicsiny koponyáján még kisebb fekete sapka ült, lapátlszierü kezei lleosiüngte-k, rongyos- ruhája alig takarta ed;, sizíinlte embeiie-tLlenül vastag és nehéz tagjait. Rámimereisztetite vizes-, szelíd szemeit. Összelh-u zúdítunk egy kiicsilt-, amennyire a. zsúfolt villamoson lehetett s ő ledobta nelhiéiz teistét a padira. — Úgyis- eleget dolgoztaim máma, — mondta barátságosan, vizes vigyorgással a jobboldali szomszédjának, egy bo-rvöröls- ruház-átu, vékony és finom lánynak. Aztán felém fordította, nagy, húsos- arcát s olyan sízelliden mosolygott rám, mint egy fáradt, komondor. — A Halleír piacon hordom a csomagokat, — mondta közlékenyen. Die. már a másik percben hátraejtette suílyo-s fejét, száját kitátotta, tokája, piszkos gallérjára gyürődötit. Hatalmas fekete mancsai Mógtiak a térdéről s ő mély álomiba merült.. A villamos rolbogott, az utasok olvastak, tereferélitek éis bólogattak, minit dróton mozgatott, marionettek, kiint sötlétbevesző gyárak és háztömbök göngyölőidlt-ek feli mellettiünk, egy gyárkiémény tetején vörös tüzfény lobogott, mint a hatalmas fáklya, s szórta a sziporkákat. Aiz automata j-olbbra-balra dülöngött. a kocsi rázása, következtében. Lassanként egészen rámdőlt, fejét a. váltamra fektette és én közvetlen közelből vizsgálhatdemlik, hogy valaki egyszer regényt írjon tulajdonosukról. Ki hát ez a Stella, ez a fantasztikus tölgy, ez a gránitbafaragott jellem? Méltóztassék egy pillanatra odafigyelni arra, ami a megállapítás mögött van, egy kissé közelhajolni a probléma fölé s közben jól erősen befogni az orrot. Az van mögötte, hogy érdemes följegyezni Stella nevét, mert: 1. újságíró, 2. becsületes ember, 3. a munkájából él, 4. nem potyázik, 5. nem zsarolja ideálja szeretőjét, 6. mindezt ki lehet írni és nyomtatni egy élő emberről Budapesten, teljes névvel és elismeréssel, 7. ki is kell írni, 8. mert ha külön meg nem említik, honnan tudja az olvasó, hogy ki fizette ki a vacsorát, a bankár vagy az újságíró? 9. mert már előfordult az is, hogy a bankár fizette, 10. ami Stella esetében ezt garantálhatjuk kedves olvasóinknak, kizárt dolog. Stella waschecht úriember, akinek a regény szerzője azzal a megrendült elismeréssel, ahogy csak az ókor klasszikus figuráira tudunk felnézni, a vállára vereget. Szóval gentleman. Az a valaki, akit, ha véletlenül angolnak születik, lovaggá lehetne ütni, mert a férfias jellemnek, szivtisztaságnak, lovagiasságnak olyan tanújelét adta életében, ami méltó följegyezni a kortársak és az utókor okulására. Tristán, akiről operát lehetne Írni. Márai Sándor. tam. Szája a. füleimbe- s-zuszogott. Csodálatos- automata ez, — gondoltam —- ilyen kicsi koponyát életeimben nem láttam. S ekkora, arcot sem, ekkora borostás, kulacsszerii arcot. Az orra olyan lapos és .szé-l-eisi, amilyen az orangutángé. S lezárt szemeli szinte bellesüppedltek a. husiba. A sízuiszogása mély, békés, szelőid éis- a himbálóizása olyan, mint. a. részegeké. De ilyen súlyos fejet sem láttam még, llenyomja a váltamat, olyan mint egy zsák kő. Mégis furcsa, hogy a legkisebb koponyák a. legsúlyosabbak. Hebegni kezdett m-eflliettem. S arcán megint elöimflötlt- az a jóságos-, miniden indulatot nélkülöző mosoly, amely csak aiz automatákon látható. Furcsa, értelmetlen zagyvaságokat hallok s megerőltetem magam, eszembe- jut egy újságíró kollégám, aki úgy halanidsáziik néha, mintha beszélne, de egyetmen érthető szót n-em mond. Arra is- ilyen értelmetlenül bámulhattam, amig nem ismertem ki a tréfáját., minit most eirre itt-. Tessék? Mit mond? — kérdeztem egyre. — S ő csak mosolyog és beszél. Végre megértem, miről van sízó: — Mess-ze vagyunk még a végállomástól? — Még messze- vagyunk, — s mire kimondom, feje mái’ ismét a váltamra -bukik s tátva felejtett száján éde-s szuszogás bizsereg a fülembe. Mosolyog álmában. — Maga egy kicsit- nehéz! Két három utas nevet. Ne-m baj, gondolom, -csak hadd aludjék ez a szegény automata. — Nagyon elfáradtam, — mondja hirtelen. olyan mosollyal, mintha aiz anyjának mondaná, hogy adjon egy kar-éj liekvároskenye-net. Egyik pillanatról a másikra ébred fel- -és beszél hol érthetően, hol gurgulázó halandsany-eíliven. — Mit csinált egész nap? — Hát... hordtam a csomagokat-, Toltam a tragacsot. Vittem a zsákolt... — s nevet. — Hol vagyunk. — A Rákoisipataknál. Jóízűen mosolyog. — Nagyon álmos vagyok. Elfáradtam. — S megint a vállamon a feje. Alszik. ' A kocsi megáll, egy munkásforma fiatalember odalép az automatához és keményen megrázza a vállát. Az fölugiik, előkot-orjia csomagjait a pa-d alól, szemét dörzsöli a-z öklével-, mint a-z álmos emberek szokták is két három lépést támolyog hustorony-testével a kocsiban. Kinéz az ablakon. Nevet. — Még nem a végállomás... hie-he-he.. Végállomás ... leülök . — igy bukkant fel a zagyva haingárada-tból- egy-két. érthető szó, rámcmosoilyog s visszaül és vállaim-ra -fekteti a fejét. Atlsizik. Még nem érünk a végállomásira., csak közeledünk hozzá is hirtelen talpon van. Az automata most nem álmos- és nem dülöng. Nagy komolyság tükröződik széles- ábrázatán. Hóna alá kapja a csomagokat és amikor a villamos: megáll, köinynyü ugrással a földön tereim. Egy percig még 'látom, amint a sötét külvárosi óceán egy lámpa alatt feltűnik hatalmas alakja, himbálva megy, feje előrebukik és lapátszerü keze tétlenül 1-elóg. Elindul a vacok -felié, reggel ötig halálos-öntudatlan álomra. S elnyeli a keskeny ucca a teherhordó automatát. Összesén tán két mondatot mondott — s mégis láttam, hogy más, mint a ro'botosok. Mert tud aludni és örül annak, hogy alhat... Kodolányi János. A ,.beérkezés“ titkai és a halhatatlanság élettana i. (Az irodalmi híresség mániákusai) Az irodalmi „beérkezés“ dicsőségéről egy zsidó vicc jut eszembe olykor: Idegen városba utazik a zsidó s a hitközségi elnököt keresi. Első hitsorsosát, akivel találkozik, megkérdezi, hol lakik a „rase-kól“. — Az a csirkefogó gazember? — feleli a kérdezett. — Itt és itt. A zsidó elindul a megjelölt, irányban, nem találja, akit keres, hát ismét egy hitsorsosához fordul. — Az a tolvaj betörő, az a sikkasztó, az a hazug? — hangzik a válasz. — Itt és itt lakik. így ismétlődik ez vagy négyszer-ötször. Akit csak megkérdez a zsidó, mind a legrosszabbat mondja a hitközség elnökéről. Nem volt ember a városban, akit annyian szidtak volna, mint ezt. Végre a zsidó rátalál az elnökre, s miután elintézi vele a dolgát, nem állja meg, hogy meg ne kérdezze: — Aztán jár valami fizetéssel ez a rase-kólság? — Nem, dehogy jár, — szól a felelet. — Hát akkor miért vállalja a dolgot?
