Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-08-18 / 33. szám - Heltai Jenő: Álmokháza
A walesi herceg a magyar cserkészek táborában az angliai nagy nemzetközi cserkészünnepség alkalmával. vágjon? Elfelejtette már, hogy együtt voltunk gyerekek a Szondy-uccában? Bolond maga? Szeretem a bolond szerelmest, de az ostobától irtózok. Nem látja, hogy vigyáznom kell magamra? Ha Zürichből és Bécsböl üzenni tudtam magának, innen is tudok majd. Várjon! Eddig azt ígértem csak: viszontlátásra! Ezt az ígéretemet beváltottam. Máskor talán majd többet is Ígérek. Türelem! Karmel röstelkedően hajtotta le fejét, arcán azonban megjelent már a vigasztalódás derűje. Torkának igaza van: ostoba volt. De Terkának meg kellene értenie azt is, hogy nem szabad őt azzal a mértékkel mérni, amellyel az eféle frakkos fölmentettet, vagy Wax urat méri. Ezek egy pillanatra sem zökkentek ki régi életükből, megszokott formaságaikból, ezekre nem lövöldözött ellenséges repülő, ezek két’karral ölelnek ma is. És míg mentegetni próbálta magát, tökéletesen megfeledkezett arról, hogy Terkának is van egy kis háborús múltja: másfélévi börtön Tesohenben. Odaát asztalt bontottak, a két lány kifelé indult Waxszal és két fiatalemberrel. Amikor asztala előtt elvonultak, Terka rámosolygott és kezét nyújtotta. — Hogy van? Mennyi 'titkos kérdés ebben a két közömbös kis szóban! —■ Jól, nagyon .jól, — felelte Karmel. Ugyanannyi titkos vallomás a kurta feleletben: nem fáj már, rendben van minden, megértettelek, bízok benned, hiszek neked, boldog vagyok, hogy itt vagy, köszönöm, hogy rámmosolyogtál és megszorítottad a kezemet, szeretlek. (Folyt, köv.) mentett. Ki is az? Tudta a nevét, egy párszor találkozott vele már a pincében, együtt ittak, szervusz, öregem! Miért nem gondolt akkor arra, hogy ennek a fiúnak a fronton kellene lennie? Miért nem adta át helyét neki? Tudnia kellene, mindenkinek tudnia kellene, hogy az hely őt illeti meg csak, Terka mellett neki van csak helye! Sápadtan, mereven bámult maga elé. Ugyanaz a dühítő, vad. indulat zakatolt benne, amely Winterék vacsoráján szállta meg először: féltékeny volt. Minduntalan elhatározta, hogy nem néz Terkára, inkább azt a sváblbogarat nézi a falon. Azután ráeszmélt arra, hogy gyerekes dacoskodása nevetséges. Három évig volt a fronton! Ivott. És amikor poharát visszatette az asztalra, tekintete átsiklott a szomszédba. De mindig csak Tumma ingerkedő tekintetével találkozott. Ez az átkozott fekete boszorkány figyelte és mulatott rajta. Minek ül még itt? Mire vár? Nincs ennek értelme. Fizet és elmegy, ennél okosabbat nem tehet. Mai. estéjét elrontotta. Nyomban hívta is a főpincért és megrendelte a második palack pezsgőt. Akkor végre elkapta Terkának a tekintetét. Valami anyáskodó megrovás volt ebben a tekintetben, amit egy kis mosolygás enyhített. Terka alig észrevehetőn csóválta fejét és Karmel megértette, hogy azt mondja: — Bolond! Miért nem ült le hozzánk? Azt képzelte, hogy amikor maga belép, fölkelek, a nyakába ugrok és osszecsókolom? Nem emlékszik már arra, hogy Írtam magának Zürichből. Bécsböl. Senkinek, csak magának. Még Tummának se. Ennek a csinos, frakkos fölmentettnek se. írtam: sokszor üdvözli Terka, viszontlátásra, Terka. i'íért írtam? Azért,-hogy maga ilyen mérges és sötét arcot
