Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-08-18 / 33. szám - Heltai Jenő: Álmokháza

Szép álmokat!

ték. Terka elutazott Zürichbe.

Hányszor fog még elutazni? És hány Wax úrral, hány müncheni festővel, hány berlini gyárossal és hány más olyan emberrel, aki nem dr. Karmel Péter? Egyetlenegyszer találkozott Terkával, Mit tud róla? Semmit.

Elnevette magát, egy kicsit keserűen, egy kicsit kacérkodón, magát kelletve: dehogy házasodik meg, kinek kell az ilyen félkezü nyomorék! A két asszony meleg tekintettel simogatta, Irén megenyhülten mosolygott, hálás volt Karínéinak azért, hogy mégis eljött, büszkélkedett vele Klári előtt. Klári idegesen nevetett, térde véletlenül súrolta Karmolt és amikor Karmel elszántan odaszoritotta térdét az övéhez, nem húzta vissza. Karúiéiban hirtelen föllobbant a mérges jókedv, eszébe jutott, hogy két szeretője között ül, az egyik tegnap volt nála, a másiknak intenie kell csak és három év után holnap megint az övé es itt ül a két nyugodt férj, dr. Ádámcsutka és Pofa Szakái és egyik sem tud semmiről. Nusi hiányzik csak a társaságból, Nusi meg az ura. Miért nincs itt! Ezt szeretné még megérni, összegyűjteni a három Wetter-lányt Álmokíázában, egyszerre mind a hármat férjestül, gyerekestül, mindenestül egy nagy családi vacsorán. A második fogás után fölállna és felköszöntené a szeretőit, a három férjet, az összes gyermekeket, mindenekelőtt az övét: ifjabb dr. inter Aladárt, azután agyonütne mindenkit és rájuk ■gyújtaná a házat, ha ugyan előbb őt nem ütik agyon. Aztán jöhet Terka Pécsből.

Sokat ivott, magával vitte a többieket is. Az üvegereskedő lassan elálmosodott, de az ügyvéd bírta az italt, pezsgő megoldotta nyelvét. Kérdezősködött. Szóba hozta a Szondy-uccai házat. Karínéi nem bírt magával. Ki kell mondania Torkának a nevét. Régóta fogtogatta ez a név, az volt az érzése, hogy megful, ha Irén előtt nem villantja meg, közönyösen, ártatlanul, de mégis gonosz célzással, mint valami homályos fenyegetést. Emlékezett arra a játékra, amelyet ugyanebben a szobában játszott el Irénnel, amikor a férj jelenlétében a gyerekről beszéltek. Kiváncsi volt, hallott-e dr. Winter Aladár arról, hogy följár a játékoduba, megtalálta Zsandár Marit meg a leányát és megtudta mindazt, amit az ügyvéd elhallgatott vagy ravaszul elkent. Nem volt számára titok többé, miért volt dr. Winter olyan szűkszavú akkor, amikor kérdezősködött. Csak azért is szóbahozta őket. Nyugodtan, vakmerőén beszélt a Ferencköruti rulettodu rejtelmeiről és közben nemcsak az ügyvéd ádámcsutkájának nyugtalan játékát kémlelte, kajánul gyönyörködött az emlékcsiklandozta asszonyok zavaros, furcsa nevetésében is. Mi mindent jelentett mindnyájuknak ez a lakás! És valamennyiük között egyedül ö tudta a többinek a titkát is. Rá-rátapintott ezekre a titkokra, játékos kegytelenséggel, mint valami gonosz démon, örült az alig észrevehető kis megrez,zenéseknek és dr. Winter Aladár jól fegyelmezett vergődésének. Az üvegkereskedő, akit a dolog nem érdekelt, csöndesen elbóbiskolt, néha horkant föl csak egy-egy hangosabb szóra. Ö pedig fensőségének és hatalmának elragodó érzésében mámorosán mind féktelenebbül csapongott. Kimondta Torkának a nevét.

Irén összevonta szemöldökét.

— Látszik, hogy három évig a fronton volt — mondta bosszankodó nevetéssel. — Mert különben tudná, hogy