Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-08-11 / 32. szám - Wallace, G. H.: Kisértet a hajón
idegeit. — Nem hiszek a gyermekmesék gonosz manóiban —• felelt elfojtott hangon az elnök kérdésére. — Nos, ha ön nem hisz a manókban és Rasselyer- Brown meggyilkolását sem akarja vállalni, akkor mégis csak meg kell valahogy magyaráznia, mint lehetséges az, hogy a holttestet mégis az ön szobájában találták. Száz szempár meredt Lanere, aki szelíden felelt: — Nem tudom megmagyarázni. Az elnök idegesen kopogott ceruzájával az asztalon. — Ez nem felelet. Nagyon sajnálom, de más felvilágosítást nem tudok adni. A vizsgálat folyamán és itt, a tárgyalóteremben már mindent elmondtam, amit az előzményekről tudok. Mr. Rasselyer-Brownt én nem lőttem le. Mikor a fegyvert kirántottam a kezéből és a mellének irányítottam, egyszerre meg'jámborodott, végighallgatta magyarázatomat és mindinkább megnyugodott. Végül is barátságos hangulatban váltunk el egymástól. Ö aludni ment, én az ágy szélére ültem és vetközödni kezdtem. Sejtelmem sincs arról, hogy a szerencsétlenség, hol, hogyan és mikor történhetett meg. S ami a legfőbb, még mostanáig is talány előttem, hogy a hulla hogyan került a körevet alá. Az elnök gúnyosan mosolygott. — Mondom, hogy azok a gonosz manók voltak... A védő paprikavörös arccal pattant föl. A kövér, kis pápaszemes ügyvéd olyan mozgékonysággal látta el tisztét, amely rikitó ellentétben volt testének súlyával és terjedelmével. Egy pillanatig sem ült nyugodtan, közbeszólt, kérdéseket tett föl, a bíróság elnökétől kezdve egész a teremőrig mindenkinek kellemetlenkedett, akinek csak a legcsekélyebb köze volt az igazságszolgáltatáshoz. A védő legelegánsabb kötelességének azt tekintette, hogy az ügyészt állandóan üsse és a birákkal szemben szellemi fölényt fitogtasson. Erre a szokásra legendás híre kapatta el, melynek a legszélesebb körökben örvendett. Ugyanekkor azonban a felbőszített bírák szadisztikus kárörömmel torkolták le védenceit... Most is szikrázó haraggal ront az elnöknek. — Kérem, tessék felhagyni a viccelődéssel. — Az ügyvéd urat rendreutasitom! — Nem vagyunk kabaréban, — dörögte vissza a védő. — Figyelmeztetem az ügyvéd urat, hogy legközelebbi ilyen megjegyzése esetén a legerélyesebb rendszabályhoz fogok folyamodni. A védő mormolt valamit, de aztán elhallgatott. Az ügyész, aki az „Edward“ szó kezdőbetűje alá épp egy kerékpárt rajzolt, úgy vélte, hogy elérkezett az ideje, amikor rajzoló tevékenységét befejezheti s mellékhivatá-. sának is szentelhet néhány percet. — Nyitva volt az ablak? — kérdezte a vádlottól. — Igen. Az elnök közbeveti: — Az ablakon vasrács van. A rács annyira szoros, hogy azon keresztül még egy háromhónapos csecsemő hulláját sem lehetne áteröszakolni. — Mikor Mr. Rasselyer-Brown — az ön állítása szerint —- kiment a szobából, mondja csak, bezárta ön utána az ajtót? — ostromolta Lanet tovább az ügyész. — Nem zártam be. Mr. Rasselyer-Brwn ugyanis előbb, amikor betört a szobába, leszakította az ajtóról a zárat. — A szoba tehát nyitva volt? — csapott közbe a védő. Fölemelkedett helyéről és az esküdtek emelvénye elé lépett: — Uraim, tartsák emlékezetükben, az ajtó nyitva volt. A vádlott tagadólag rázta a fejét. — Mr. Rasselyer-Brown távozása után lecsavartam a lámpát. — Miért tette ezt? —- Mindig sötétben szoktam levetkőzni. — Különös szokás — jegyezte meg az államügyész. A védő megérintette Lane vállát. — Mondja csak, uram, nem lehetséges az, hogy valaki azalatt, amíg ön az ágy szélén ült és vetközödött, észrevétlenül besurrant a szobába és ... — ... és észrevétlenül egy kilencvenkilós súlyos hullát cipelt be, azt észrevétlenül a pamlag alá csempészte és a dolgát jól elvégezvén, fütyürészve gyorsan eltávozott — fűzte hozzá az államügyész. — Átkozottul valószínűtlen, — szögezte le az elnök. A zömök védő hangosan horkant flöil: — Semmiségi panaszt jelenitek be. — Mi miatt? -—- kérdezte az elnök. — Azért, mert a bíróság egyik tagja, az esküdteket befolyásolni próbálja. Az elnök hidegvérrel nyilatkoztatta ki: — Ahelyett, hogy a tanú egyéni benyomásai iránt érdeklődik, szíveskedjék inkább a tényálladékot érintő kérdésekkel foglalkozni. Hogy valaki mit tart lehetségesnek, az a bíróság előtt teljesen lényegtelen. Lane, akit az amerikai perrend értelmében tanúként hallgattak ki abban a gyilkossági perben, melynek vád-lottja volt, a hallgatóság padsoraiban fölfedezte Leuthnert. Arc elkomorodott. Visszaemlékezett kettőjük párbeszédére, melyben a kapitány intette, hogy ne fogadja el Rasselyer-Brownék meghívását —- —■ — A védő újabb kérdése zavarta föl merengéséből. — Amikor a homályban az ágy szélén ült, senkit nem hallott belépni a szobába? — Nem. Az államügyész diadalmasan elmosolyodott. — Az ágy három lépésnyire volt az ajtótól. Az ablakot sürü rács fedi. Ennélfogva a vádlottnak minden körülmények között észre kellett volna vennie, pláne, ha az illető még egy hullát is magával hoz. Abból a tényből, hogy a vádlott a saját tanúvallomása szerint semmi ilyesmit nem vett észre, egész bizonyossággal következik, hogy a hullát nem valami harmadik személy csempészte be. A védő homlokára nehéz izzadságcsepp'ek ültek ki. — ön a lefekvés előtt esetleg nem bóbiskolhatott el néhány pillanatra? — kérdezte a vádlottól. — Nem tudom, nem hinném, — felelt védence bizonytalanul. Az ügyvéd majd, hogy át nem szúrta dühös pillantásával. Elvégre egy intelligens embertől elvárhatta volna, hogy ilyen válaszokkal ne rontsa a dolgát. Hogy védhesse aztán, ha ö maga a legelövigyázatlanabbul rántja le saját magát? Ha az öt érzéke föl nem mondaná a szolgálatot, úgy egy mentökérdésre csak helyes feleletet kellene adnia ... — Talán már csak nem emlékszik arra, hogy ön akkor elaludt? — próbálkozott újból. — Egész biztosan tudom, hogy az egész idő alatt ébren voltam — felelt Lane határozottan. A védő tombolt dühében. (Foly. köv.) Auto-Omnia - Neuman - Kosice Vörösmarty 8 A rcznavai Express Autovállalat Fióktelepe és állomása. Személy és teherszállítás bel és kffllföldre Éjjeli és nappali szolgálat. Autotaxi! Michelin és Matador pneumatik gyári lerakata. Gummivulkanizálás Mindennemű autofelszerelési kellékek. Garage-Box. Benzin. Olaj. Telefon 806
