Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-08-11 / 32. szám - Kosáryné Réz Lola: Az elbizakodott asszony

riadjon reá, elszoritotta az asszony szivét egy pillanatra. Az anyóka most rátekintett. Sűrű, ősz szemöldöke volt, szúrós szeme és egészen fogatlan szája. — Csak a fiacskámat el ne varázsold, — gondolta magában, — inkább velem tégy, amit akarsz. De hogy jókedvűvé tegye ezt a különös öreg asz­­szonyt, akiről most már a lelke ellenőrizhetetlen mélyében meg volt győződve, hogy titokzatos hatalmú valaki és hogy biztosítsa a jóakaratát, hirtelen felállott és odaszólt a szürkekalapos, szürkekabátos, szürkeke zityüs öregnek: — Tessék. Az öregasszony szúrós szeme felvillant. Bizonyosan fájt a lába. A mesebeli füves tündérnek is fájt, amint ha­zaért, mókus-szolgái szaladtak eléje a papucsával. így volt a mesében. — Köszönöm, — mondta valószinütlenül vékony han­gon, kifurakodott az emberek közül, elégedetten forgoló­dott egy kicsit a hely körül, aztán felült iá padra és mo­solygott. Lábai nem értek egészen a földig. Az asszony láthatta, hogy még a hócipője is szürke. Más nem viselt már hócipőt. — Bizonyos, hogy tündér vagy boszorkány, vagy ilyesféle, — gon­dolta jókedvűen, elképzelte, ho­gyan fogja elme­sélni a kisfiának, milyen különös ö­­reg nénit látott a villamoson. És most egyszerre még sokkal job­ban érezte magát, mint az előbb, mert eszébe ju­tott, hogy ,a villa­moson öt bizo­nyosan mindenki r okons zenv esnek találja, amiért fel­állt és átadta he­lyét az öregnek. Felállhatott vol­na más is, a ciga­­rettás fiatalem­ber vagy a mé­regzöldsapkás asszony, vagy az inasfiu, aki mel­lette ült. De ezek nem álltak fel, csak ő, egy csino­san öltözött fiatal uriasszony. Mi­lyen szép tőle! Elégedettség volt a szivében, e­­légedettség volt az arcán. És a­­mint mégegyszer odatekintett a szürkeruhás öreg­re, észrevette, hogy az még min­dig őt nézi a szú­rós szemeivel és mintha titokzato­san mosolyogna magában. Weekend a magasban. (Moholy-Nagy művészi felvétele.) —■ Most bizonyosan valami jót kivan nekem hálából, —■ gondolta s akármilyen bohó volt is a gondolat, jól esett neki, hogy ez a kívánság teljesülni fog. De vájjon jóakaratu tündér-e? Jót kiván-e a jóért? Hátha rosszat? ... Nem gondolkozhatott tovább. A megállón annyi em­ber szállt fel a kocsiba, hogy lélegzeni is alig birt. Lábujj­hegyre állt az asszony, hogy kissé magasabb legyen s az előtte szorongó hölgy kalapjának merev dísze ne dörzsölje az orrát. De hiába volt minden és hiába próbált oldalt for­dulni, vagy helyezkedni, egészen oda volt szorulva egy férfi mellére, —■ legalább gondolta, hogy férfi, mert még hátra sem nézhetett. Ha a villamos kanyarodott, az egész embercsomag hátradőlt kissé, mint a könyvek a polcon, ha egyet kivesz az ember; ha hirtelen megállt, mindenki előrebukott volna, ha lett volna helye, hogy leessen. Fo­gódzkodni sem lehetett. Az asszony tűrte és még mindig nagyon jól érezte magát, mert arra gondolt, hogy most a szegény öreg anyó­kának kellene itt préselődnie a kíméletlen emberek között. Kissé különös érzés volt ugyan, hogy úgy odasimuljon egy férfihez, mint egyik zsebkendő a másikhoz a szekrényben, de ha körülnézett, láthatta, hogy valamennyien ilyen hely­zetben vannak és egészen közömbös arcot csinálnak, mintha észre sem vennék. És sok villamos járt a városban, ;a sok villamoson sok ember s azoknak sem volt kényel­mesebb helyük bi­zonyára. így hált teljesen közöm­bös arcot csinált ö is, egészen ad­dig, mig .a villa­mosvezető hirte­len le nem féke­zett egy mellék­­uccából kirobogó kocsi előtt s az asszony a férfi karjai között é­­rezte magát a kö­vetkező pillanat­ban, annyira, hogy a lélegzete érte oldalt az ar­cát. — Bocsánat, — hebegte az asz­­szony elvörösöd­ve, igyekezett új­ra megállni a sa­ját lábán és hát­ranézett önkénte­lenül. Abban a pilla­natban, mintha villamosütés érte volna, visszafor­dult s sápadt lett az arca, merev a tekintete. A férfi is elfor­dult, a másik ol­dalra nézett, ahol

Next

/
Thumbnails
Contents