Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-08-11 / 32. szám - Márai Sándor: Üzletmenet

Egyik csendes budai uccában kinyitottak az elmúlt napokban egy uj postahivatalt. Titokban és sokáig építet­ték, s heteken át izgatottan találgattuk, hogy mi készül, uj kávéház, bankfiók, tejcsarnok, kinek és minek van bá­torsága ezekben az elkedvetlenedett időkben ilyen mel­­lékuccában hosszú fronton, jelentékeny költséggel üzletet nyitni? Egy napon izzadó emberek jelentek meg- s a fris­sen vakolt helyiség fölé odaszögelték a Magy. Kir. Posta címerét. Budán, különösen a kerületben, tagadhatatlanul bizo­nyos izgalmat keltett az uj vállalkozás. A budai ember még fokozottabb mértékben lokálpatrióta, mint a pesti, s a környéken mindenki személye iránti figyelemnek és gyön­gédségnek tekintette a postának ezt az udvariasságát, hogy ezentúl nem kell a Fö-uccára, vagy a Szénatérre szaladgálni az adóhátralékokkal és a Társadalom-biztosító dijaival, hanem kényelmesen, úri módon elsétálhat az em­ber saját külön postahivatalába, ahol személyesen szol­gálják, névszerint ismerik, össze lehet bratyizni a főnök­kel, keresztelőre lehet hívni, udvarolni lehet a postáskis­asszonynak, ami Budán éppen olyan fontos, mint vidéken. Szóval mindenki örült a postának, izgatottan vártuk a megnyitás napját, az építkezés nagyban haladt előre, egy napon társzekerek jelentek meg a hivatal előtt a vadonat­új amerikai irodabútorokat raktak le, végül zöldrefestet­­ték a redőnyöket s éjszakánként nagy lakattal zárták el az ajtót. Rövid idővel ezelőtt a postahivatal annak rendje és módja szerint meg is nyílt, valamennyien közelebb ke­rültünk ezáltal, akik a környéken laktunk, a világ ember-Irta: MÁRAI SÁNDOR lakta vidékeihez, bizonyos értelemben meghosszabbodott az életünk is, mert hamarább kaptuk egy-két kézbesítő­órával a nagyvilág híreit, szóval mindenképpen kellemes izgalmat és érdeklődést váltott ki a Krisztinavárosban az uj hivatal. Nagy balek vagyok, s ezért már első napon, mikor megnyílt, beállítottam, s lehetőleg közönyös arccal, mint­ha nem tudnék semmit s csak véletlenül járnék erre, fel­adtam egy ajánlott levelet. Közben persze feszülten fi­gyeltem és jegyezgettem. A posta ellenségei mondhatnak, amit akarnak, magam is elsárgulta,m az irigységtől, az uj helyiség kápráztató volt. Postahivatalban aranyosabbat, egyáltalán, hivatalban ujszülöttebbett még nem is láttam. A polcok, fiókok, mérlegek, bélyegzők, a vonalzók, nyom­tatványok, a csomagmérleg, a telefonfülke, minden vado­natúj volt, egy postahivatal, amely romlatlanul és ham­vason most került elő a teremtés műhelyéből, az alkotó kezenyoma szüzén látszott még az egészen, kezek, sóhajok, vágyak, elkeseredések és káromkodások nem szennyezték még be ezt a hivatalt, amely úgy tárult szemeim elé, ahogy egy kései jobb korban, szóval, mikor már nem lesz hiva­tal, szépunokáinknak mutogatni fogják a hivatal kicsinyí­tett modelljét, ahogy ma a múzeumokban az éhségtornyok, vagy a Frangepánok kinzókamrálnak rekonstruált mását megbámulni lehet. Ez volt a hivatal, eszményi kivitelben, s egyelőre főként felek nélkül. Csinos, uj munkaruhákban csinos és lámpalázas hölgyek ültek az asztaloknál, a hát­térben üveg mögött látni lehetett a vadonatúj főnököt, egy ápolt és agilis urat, aki kissé sápadtan, de reprezen-Baloldalt: Foch marsall hamvai a párisi Invalidus templomban nyugszanak. Sírja fölé most egy gyönyörű ki­vitelű emléktáblát helyeztek. — Jobboldalt: Cmberto, Olaszország trónörököse, nyíltan szembefordul királyi atyjával, aki szerinte túlsók engedményt tett Mussolininek s ezzel a dinisztiát kompromitálta. ÜZLETMENET

Next

/
Thumbnails
Contents