Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-08-11 / 32. szám - Heltai Jenő: Álmokháza
ALMOmÁZA Hősi halál... Maximálás ... Eltűnt a rum ... Kenyérjegyek .,, Leszállították a lisztadagot... A német tengeralattjárók statisztikája ... És támadó, türelmetlenkedő hangok: mi lesz, belefáradtunk ... Képviselőházi vita ... Aztán vaskos nagy betűk: Breszt-Litovszk ... Orosz különbéke-tárgyalások... Ismeretlen nevek: Troekij, Lenin ... Visszaadta az újságot. Béke? Hazugság! Szédités! Lesz még egyszer béke a világion? Soha! Hogy is mondta a vak? Az a baj, hogy túlságosan keveset tudunk egymásról. Ha tudnók kinek mi fáj, nem bántanók egymást. Nép és nép között sem más a viszony, mint ember és ember között, az ember igaza igaza az egész emberiségnek is. Ha kiállhatnánk és elkiálthatnók magunkat: ismerjetek meg, ez vagyunk mi, vigyázzatok ránk, mi is vigyázunk majd rátok! De nem lehet. Igaza van a vaknak, valahogyan másként kellene berendezni a világot. Senki sem érzi ezt? Csak ők ketten: dr. Karmel Péter rokkant főhadnagy és Gallusz ur, az O-uccai pirosfüggönyös szalon zongoramestere? Mindenki más számára egyformán rendben van a dolog? Azok számára is, akik a Danubiuszpincében dáridóznak, azok számára is, akiket most cipel hátra hordágyon a szanitéc? És ha egyszer mégis csak elorditja majd magát valaki: elég volt, nem lesz-e rettenetes visszhangja ennek az ordításnak? A kocsi bekanyarodott a Dunapartra, elrobogott a nagy szállók mellett, Budáról feketén ásított át az alagút kitátott, örökké éhes szája. —- Abba kellene betolni az egész világot, azután elül is hátul is befalazni — gondolta Karmel ádáz humorral. Azután nem törődött tovább a világ sorával, a végállomáson leszállt és bement a Danubiuszba. Terka nem volt Angol fotográfia a németek uj óceánjáró gőzhajójáról, a Bremenről, mely mostanában nyerte el a tengerhajózási sebesség nagydiját, a „Kék szalagot“, amit eddig a Mauretania birtokolt. Ke g eny - I r4a:
