Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-01-27 / 4. szám - Heltai Jenő: Álmokháza (3)
Almok Háza Regény — irta: HELTRI 3ENÖ — Drága. Ezért kap egy csókot. — Nem... Nem ... De a védekezés gyönge volt. Egy pillanatra elcsöndesedett minden. Nehéz sóhaj reszketett csak a levegőben, amikor a férfi elvette végre száját az asszony szájáról. — Most már menjünk haza — könyörgött a nő. — Zsófika, nem ... ne menjünk még ... Nem lehet ezt igy... Még, ha akarnám is, akkor sem mehetünk most... Messze vagyunk a lakásától, hol kapunk kocsit ebben az átkozott időben? ... Drágám, egyetlen szerelmem! Hát nem jó itt, kettesben ... senki sem tud róla ... senki sem fogja megtudni... Zsófika! Édes baba! Jöjjön! Vetkőzzön le! Hiszen egészen átázott... — Nem vetkőzök! — Engedje meg, hogy én levetkőztessem... Lassan, csókok közt... legalább a köpönyegét, a kalapját... — Nem engedem meg. Nem engedek meg semmit... Nemi Ne csókoljon. Nem kell. Elég volt. Haza akarok menni... Most már határozottan, ellenségesen tiltakozott. A férfi, türelme fogytán, ingerült lett: — Ne mókázzon, Zsófika. Nem gyerek maga. Az az asszony, aki az udvarlójával a garniba megy ...-—- Nem mentem. Becsalt. Megtévesztett... Hangosan, élesen feleseltek. A férfi hamarabb észbekapott: — Csöndesebben, Zsófika! Vékony a fal... — Annál jobb! — Annál jobb? Megállj, befogom a szádat!... Karmel valami zuhanást hallott, dulakodás lármáját. Aztán megint Zsófika fuldokló fenyegetőzését: — Ha nem ereszt el, olyat sikitok, hogy összeszalad a szálló. Egy pillanatra megint csend lett, a férfi alkalmasint megszeppent és abbahagyta az ostromot. Kérlelni kezdte az asszonyt: — Zsófika, ne haragudjon!... Hiszen úgy szeretem ... az vette el az eszemet, az a nagy szerelem... Az asszony nem felelt. Csöndesen sirt. —- Nem is felel? — kérdezte a férfi, kétszer is, de egyszer sem kapott rá választ. Az asszony sirása hallatszott csak. A férfit elöntötte a düh. — Mit sir? Nem történt semmi és nem is fog. Nem is tudom, minek vagyok még itt? A sirás egyszerre abbamaradt. Az asszony ijedten kérdezte:-— Elmegy? — El én. Látja, a kalap már a fejemen van... Jó éjszakát! — Nem kisér haza? Itt hagy? Egyedül, idegen helyen, ebben a zugszállóban? ... — Itt hagyom, Zsófika, nem kísérem haza... Isten látja telkemet, nem vagyok rossz fiú, de unom már ezt a komédiát. Négy nap óta szaladok maga után és maga csak hiteget... kár az időért. Jobb lesz nekünk többé nem találkozni... Az asszony kurtán, gőgösen rávágta: — Igaza van. Menjen csak nyugodtan. A férfiban mégis fölébredt valami jobbérzésféle. Egy kis hallgatás után azt kérdezte: És maga? — Velem ne törődjön! — No jöjjön, hazakisérem... Nem jön? Megint makacskodik? ... Az asszony nem felelt. Forgách Ildikó, Prága. <Divald felv— Zsófika! — Nem ismerem magát. Egyedül is hazatalálok... Nem félek. — Jó éjszakát! A férfi megfordította a kulcsot a zárban és bevágta maga mögött az ajtót. Mire Karmel fölugrott a konyak mellől és kinyitotta szobájának ajtaját, eltűnt már a folyosó kanyarodójában. Karmel egy pillanatig sem gondolkozott, megnyomta a kilincset és benyitott Zsófikához. Zsófika háttal ült az ajtónak. Hátra sem nézett, amikor az ajtó kinyílt, nem is gondolhatott mást, mint azt, hogy Bandi visszajött. Karmel fölkorbácsolt vágyakozással, a konyak gőzében, egy pillanatig némán nézte Zsófikát, aki mindkét könyökével az asztalon, fejét két tenyerében hajtva, dacosan hallgatott. Úgy ült ott, kockás ál-angol köpönyegben, kis kalappal a fején. Karmel csak hamvásszőke haját látta. — Zsófika! — súgta rekedten, alig hallhatóan. Az asszony ismeretlen hangot hallott. Fölugrott és gyorsan megfordult. Szeme tágranyilt a rémülettől, amikor a félkezü, elnyűtt kátona sápadt arcát, ijesztően csillogó szemeit meglátta. Megkapaszkodott a székben, halkan fölsikoltott: — Jézus, Mária, ki az? — Az urad, Zsófika. 6. Zsófika eltakarta kezével az arcát. Egy pillanatra ellenőrzés nélkül elhitte, hogy csakugyan az ura áll előtte, valami csoda révén itthon termett, fölfedezte a vendéglőben, utána jött a szállóba. De nyomban eszébe jutott, hogy az ura kisbajuszu, zömök, szőke, kövérkés ember, ez meg magas, szikár, fekete. De a nevén szólítja és tegezi.
