Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-08-04 / 31. szám - Krónika • Karinthy Frigyes: Hölgyeim és uraim - Egri Viktor: Az énekes madár
KRONIKA „Huzat“ (Walter Fried tréfás rajza.) ezt csak úgy elmondom, mert éppen eszembe jutott, hogy eltűnődjem rajta. Tűnődésemnek semmi eredménye — akinek tetszik, velem tarthat. Égszakadás, földindulás, tűnődj te is pajtás. Mindenki ismeri a bécsi híres óriáskereket, amit a bécsiek — lévén annyira műveletlenek, hogy még magyarul se tudnak — Riesenradnak neveznek. Az éleselméjü olvasó bizonyára eltalálta már, hogy az egy nagy kerék. Igen nagy kerék, az Eiffel-torony után Európa legmagasabb építménye. A küllőjén kocsik lógnak, ezekbe beszáll az ember, a kerék lassan forog, minek következteben az ember felérkezik a tetejébe, aztán megint lecsúszik. A Riesenradot a kilencszáznyolcas kiállításra csinálták. Akkor nagy szenzáció volt. Messze földről jöttek a népek, hogy megcsodálják és kipróbálják. Azóta sok idő telt el. A Nagy Kereket mindenki megunta, mindenki ült már rajta, — mióta a repülőgépet feltalálták, a magasság borzongató csodája sokat veszített érdekességéből. Ma szerelmes párok ülnek fel legfeljebb, hogy egymásból és a világból kiábrándulva érkezzenek vissza a hetedik mennyországból, vagy öreg hivatalnokok, akik ebéd után zavartalanul szundikálni szeretnének egy félórácskát. A bécsi vicclapok rég kimerítettek minden elképzelhető fordulatot és hasonlatot a Riesenraddal kapcsolatban. Bécs úgy érzi, hogy alkotmányában több van egy kerékkel a kelleténél — a Kerék vállakozói is unják a dolgot, több lévén az üzemköltség, mint a bevétel. Próbálták eladni más városoknak, utóbb Amerikának, senkinek se kellett. Jelenleg az a helyzet, hogy a Kereket évek óta kínálják ócskavasnak — semmi egyebet nem kívánnak a vevőtől, minthogy bontássá le és hordássá el. De nem megy az üzlet. Kiderült, hogy a lebontás és elhordatás többe kerül, mint amennyit az építmény anyaga megér. Tehát a Kerék áll a helyén és úgy látszik, állni fog, mig egy mecenáš nem akad, aki megadja neki a kegyelemdöfést. Én ezt csak úgy elmondtam. Én nem célozgatok és nem beszélek jelképekben. Én nem politizálok. Én hive vagyok a fennálló rendszernek. Karinthy Frigyes Az énekes madár Az énekes madárral mostanában gyakran találkozom. Még nem tökéletesen kifejlett példány, az alakja körül ugyan már nincsenek bajok, elég termetes, elég formás, a hasa is egészen énekes madárnak illő, de a hangja még alapos csiszolásra- szorul. Fiatalocska még a madaram, akiről itt szó esik, napközben szorgalmasan tanul és este rádiózik, hallgatja neves kollégáit, a kifejlett és énekérett példányokat. Másnap aztán elmondja, ki mennyit tud, milyen a magas céje, az á-ja és a há-ja, ha történetesen mély színezetű hangról van szó, aminő az övé is. Elmondja azt is, kinek milyen a lélekzetvétele, fejhangja, középhangja és magashangja. Csak egyről feledkezik meg mindig. Hogy aki énekel, az nemcsak a torkát szólaltatja meg, hanem olykor a lelkét is. Lehet ugyanis a magas cét elsikkasztani, de helyébe egy kis lelket hozni. Valami, ami melegít és tággá teszi az ember mellét, ha megüti fülét az ilyen hang. Az énekes madárfiókkal való találkozásaim mindenesetre tapasztalati gazdagodást jelentenek. Tudom például azt, hogy a tegnap szereplő énekesnek menynyi a havi gázsija, milyen szerepeket kap az operában, van-e felesége, gyereke, szeretője és van-e jövője, vagy csak a múlt sikerein tengődik? Jó ezt tudni azért, hogy irigység ne ébredjen az emberben. Csodálok például valakit, végtelen tisztelettel adózom tudásának és végül kiderül, hogy havi gázsija csak 10.000 korona. Nem minden tejfel! A negyedmilliókat ma nehéz megkeresni, kivételes hang kell hozzá és szerencse! Tudom a Piccaver gázsiját, a Jeritzáét, a Német Máriáét, az Anday Piroskáét, a Jergerét, á Slezákét, tudom miért nem enekel többé a Kurz, mi baja a Duhan torkának, miért halt meg oly fiatalon Rózsa, mit kap a kórusvezető, a világító
