Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-07-21 / 29. szám - Heltai Jenő: Álmokháza

A Bremen, a németek uj ötvenezertonnás óriásgőzöse, a napokban készült el. A hajót első utján, amikor tizenkét vontatógőzös segítségével elhagyta a hajógyárat, a sokezerfönyi tömeg lelkesen üdvözölte. A Bremen a világ leggyorsabb és legmodernebb hajója, mellyel Németország vissza akarja szerezni hegemóniáját a tengeri személyszállítás terén.

mikor jön be rajta hermelinkabátjában Terka. Megtanult szeretni és megtanult várni. A pincében ismerősei voltak már. Egy reggel nagy társaságot vitt ki Álmokházába, férfiakat, nőket. Tumma táncolni akart. Valamivics pezsgőt bontott. A ripacsos, borzas énekes a zongorához ült. Álmokházában hosszu-hosszu idő után megint szólt a muzsika. És a nagy szobában megint frakkos urak és meztelen vállu nők táncoltak, mint valamikor Iczky grófnő idejében. Karmel arra gondolt, hogy a kisfiú a szemközt lévő lakás ablakából a függönyön keresztül megint látja az elsuhanó árnyékokat. Öt óra tájban Gallusz ur ment el az ablak alatt. Szöges botja belekopogott a muzsikába. De azután elnémult a kopogás. Karmel tudta, hogy Gallusz ur megállt a ház előtt és ellenséges füllel hallgatja a zongoraszót, találgatja, ki kontárkodik bele a mesterségébe.

Vendégei lassan-lassan hazaszálilingóztak. De Tumora ottfelejtkezett nála. Nem is tudott róla. A fürdőszobában fedezte föl. A lány vizet eresztett a kádba.

Unok hazamenni — mondta és ásított. — Megíürdök és lefekszek ...

Karmel nem törődött tovább, vele. Levetette magát a díványra. Mire a lány visszajött, aludt már. Megint átaludta a napot, este ébredt föl. Amikor a hálószobába benyitott, Tumma fölnézett rá. Nyújtózkodott:

— Mit bámulsz?

Karmel gyűl ölköd ön nézte az ágyat. Eddig Tollagi ur feküdt csak benne. És Tumma. Szemtelenül, közönyösen feküdtek bele, az ágy ágyat jelentett nekik csak, semmi egyebet, ö pedig gyáván, megalkuvón kiszolgáltatta nekik álmainak a szentélyét. Pogányoknak az oltárt.

Olyan furcsa arcot vágott, hogy a lány elnevette magát. Volt egy kis zavarodottság is ebben a nevetésben, az jutott eszébe, hogy idegen lakásban, idegen embernek az ágyában fekszik, holott hazamehetett volna a többiekkel. Ez az ember talán azt hiszi... Nyomban rá is szólt:

— Menj ki! Most nem vagyok csinos.

Karmel rá sem ihederitett a fölösleges magyarázatból kivillanó kis kacérságra. Engedelmesen becsukta maga mögött a hálószoba ajtaját. Tollagi ur vagy Tumma vagy akárki más hajléktalan, részeg, koldus ... mindegy ki virrad meg nála, ki keres oltalmat sorsának a pergőtüze ellen ebben a kavernában. Visszaült az Íróasztalhoz. Fáradt volt, szédült. Egy pillanatig arra gondolt, hogy rettenetes életet él. Hetek óta iszik. Az orvois óvta az italtól. Az orvos ...! Tökéletesen meg is feledkezett róla már. El fog pusztulni. Miért utazott el Terka? Hazajön-e vájjon? És mire hazajön, nem lesz-e késő már? Miért iszik? Az ital nem kell neki. Miért csókolja meg Irént? Irén sem kell neki. Feje búbjáig hazugságban él. A porcéllánaszszony kell csak neki. Terka. Azzal szeretne egyszer még a Szondy-uccában találkozni, úgy ahogy húsz évvel ezelőtt. Egymás szemébe néznének és szótlanul elmennének egymás mellett, mint gyerekkorukban. Akkor eszükbe