Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-06-23 / 25. szám - Szinek formák lengeségek - Bozzay Margit: Az asszonyember
Bois de Boulogne ... Fent ragyogó napsütés, azürszinü ég, halványzöld lombok, lent lassan gördülő, nyitott autók, s az autókban és az ut két oldalán kápráztató színekbe, lehelletfinom semmiségekbe öltözött, kacagó, karcsú nők ... Nők, akik mindig szépek, akik sohasem öregszenek, akik felett nyomtalanul suhant el a háború, s az utána következő szomorú nincstelensége. Nők, akik valamennyien hercegnőknek látszanak, s akik közül az utolsó kis midinett is olyan sikkel, olyan eleganciával hordja sajátmaga varrta tarka selyemruháját, amit nem lehet megtanulni, nem lehet leutánozni. Bois de Boulogne ... Az utjai olyanok, mint a hullámzó, széllengette virágtenger. Ahány nő, annyiféle forma, szin, vonal, tarkaság, elgondolás. Csak egy van, ami közös. Raffinált Ízlés és finomságba, keresett egyszerűségbe takarródzó elegancia... Rengeteg a tarka, virágos aprómintás, nagymintás, csikós, kockás, sötétalapu, világosalapu selyem. De nem egyedül, hanem mindig simával kombinálva. S nagyon sok a sima ruha is. Ezek azonban legalább két színből — rendesen világos és sötét színből összeállítottak — és valami alig látható, finom, hűvös angolosság érzik rajtuk. London és Páris együtt... Az angol előkelőség és a francia charm, a londoni köd és a párisi nyár... A kettő így, együtt, egészen szokatlan, de éppen azért utánozhatatlanul érdekes. Az egyik utfordulónál mély gobelinkékszinü autó. Defektet kapott. A benne ülő hölgy unott közömbösséggel nézegeti a karkötője brilliánsait s a fák üde, hamvaszöld lombját. Mellette hófehér, karcsú orosz agár. Az egész kép igy, tiz lépés távolságból olyan, mint egy finom pasztell... A nő arca, amelyen a finom rúzs és púder alatt is látszik az ápoltság, meleg, eleven virágszinü s az alakján ebben a lusta elomlottságban is látszik az evezőlapát és tenniszrakett gyakori forgatása. Szép, karcsú, izmos, de nem sovány. S a ruhája... Az a bizonyos londoni köd és párisi nyár ... Angol elgondolás, francia szabókézből. Angol egyszerűség, francia könnyedséggel. A szine az, ami az autóé, egy árnyalattal világosabban. Rövid, de térden alul érő szoknya, bő lerakással, csípőnél hozzádolgozott, itt is egy árnyalattal világosabb felsőrésszel, amelyre a szoknya színéből finom intarziát dolgozott a szabó. Az öv a két szin összeállítása, elől finom, kék strasszos csattal. Ezt is csak francia szabó meri... Délelőtti ruhán csillogó csatt, amely úgy hat, hogy nem feltűnő, de finom és elegáns. Ugyanez a csatt ismétlődik a teljesen azonos színű kicsi szalmakalapon s az egészen sima, férfias szabású kabátkán, gomb formájában. Sőt, ez a strassz képezi a kétféle kék bőrből összeállított cipő gombját is. Az egész nő kék ... Tompa, meleg kék, amelyből csak az arca szine válik ki bársonyosan. Most egy másik autó kerül a gobelinkék mellé. Mosolyok, kedves, szép, röpködő szavak. Annak az utasa tarka ruhát visel. Fekete alapon apró, színes virágosat. Crépe-de-chine-ből, színes szegélyezéssel. Hosszú, sálgalléros köpenyt, egybedolgozott, bőven gloknis ruhát, amely kicsi, piros mellény kével készült. Piros a kalap is, egy finom, tarka virágcsokorral. Ez a két nő igy egymás mellett, maga Páris. Jó látni őket. A finom, kikristályosodott eleganciájukat, a szépségüket, a tudatos ruhaviselésüket. Bucsuzkodnak. A két autó két irányba megy. Este, a nagy Operában újra látom őket. A kékruháson most nagy, elmosódó színű, lágyan omló muslinruha van, sima, majdnem testhez tapadó felsőrésszel, amelyről szinte lehelletfinoman hullik alá a két gloknis részből szabott, hátul nagyon hosszú szoknyarész. A cipője, a ruha színében tartva, csontszinü és lila selyem, magas, szögletes sarokkal. A karján csontszinü brokátköpeny, tollgallérral. A másik szintén tarka ruhát visel. Az anyaga puha, valódi selyem, tiszta kézi rajzolással. Különféle kockák, mértani ábrák, szögletek vannak a ruhán, különféle élénk pasztellceruzával rajzolva. Az egész ruha, — amelyen nincs két egyforma szinii és alakú ábra — kissé bizarr és feltűnő, de végtelenül érdekes. S aki hordja, az tudatában van ennek. Ehhez szabja a lépéseit, a mozdulatait, a fejtartását, sőt ilyen bizarr a parfőm is, amely körüllengi. Nagy, vörös tolllegyezőt használ és vörös-fehér estiköpenyt. A cipője fehér selyem, vörös, szintén szögletes sarkokkal. Ahogy a páholy mély vörös keretében egymás mellett ülnek, hátuk mögött a két vakító ingmellü férfival, most is az egész Párist adják. Az egész Párist, kultúrájával, szépségével, gazdagságával, múltjával és jövőjével együtt... Az asszonyember Ezer, tízezer, vagy százezer esztendő óta két határozott cél két életlehetőség állott a nő előtt, amelyből vagy az életfelfogása, a vérmérséklete, a vagyoni és társadalmi viszonyai, vagy a reá kényszeritett idegen akarat befolyása alatt kellett választania. Vagy feleség és anya lett vagy — szerető. Vagy a feleség kötelessége, a gyermekek nevelése és a háztartás adott szilárd nyugvópontot, eirkölcisi és anyagi alapot az életének, vagy tisztán csak a szerelmi képességeire támaszkodva próbálta jól-rosszul elérni azt, amit maga elé tűzött. Ez a két életlehetősége volt a nőnek, s ebből a kettőből kellett választania. A választás a legtöbb esetben nem is volt nehéz. A nevelés már megadta az impulzust hozzá, s ami még hiányzott, azt pótolta a szülői hatalom, a rokonság jóakarata tanácsai és a lehetőségek, amelyek akár az egyik, akár a másik oldalon kínálkoztak. Módfelett kényelmes volt ez az évezredek óta törvénnyé vált szokás, mert nem állította súlyosabb életproblémák elé a nőt, akinek nevelése, tudása többször nem is terjedt túl ennek a két életlehetőségnek a határain. Tudott főzni, tudott háztartást vezetni, tudott gyermeket nevelni, tudott szeretni. Tudott rabszolgája lenni a férfinak, akit mellé állított az élet. Ez a két életlehetőség kellemes volt, s a hosszú évezredek alatt annyira beidegződött a férfiba, hogy még ma is — a legritkább esetek kivételével — csak ennek a két típusnak a létjogosultságát tudja elismerni. Nem akarja elfogadni, — hiszen ez a saját életproblémáját tenné nehezebbé —- hogy az életkörülmények és a fejlődés után sóvárgó női lélek kényszerítő összetalálkozása folytán egy olyan aszszonytipus fejlődött, amellyel szemben ő sem állhat meg ott, ahol eddig állott. Nem tudja elhinni, hogy van nő, aki megunta a rabszolgaságot, vagy aki leszállt a trónról és nem akar engedelmeskedni, de nem akar uralkodni sem. Nem tudja beleélni magát, hogy a nő ember akar lenni, vele egyenlőrangu, egyforma kötelességekkel és az életnek egyforma teherviselésével. Ezzel a harmadik típussal a nő elérte azt, amit elérhetett. Kitermelte magából a férfival egyenlő értékű — asszonyembert — a férj pedig megmaradt ott, ahol évezredek óta volt. Megmaradt, mert azt hiszi, hogy ennek az önálló gondolkozásu, szellemileg melléje kerülő asszonynak éppen olyan szuverén uralválogathatott a város sok-sok száznyi, sőt ezernyi kulturéhes népe. Krausz Bélának nem kétszáz, legalább kétezer ember előtt kellett volna beszélnie s ezek mindegyikének tiz más embernek elmondania a ma este hallottakat, hogy legalább húszezren halják, élvezzék, tanulják meg azokat a bölcs, ész- és célszerű dolgokat, melyeket Krausz doktor egy rövid előadás keretébe szorítva, mindnyálunk okulására ma este elénk tálalt. Hallgattuk, figyeltük, tanultunk tőle. Sokat, okosat, hasznosat. Nem célom, sem feladatom előadása tárgyát, bár szűkre szabott keretben is ismertetnem, hiszem, hogy lapjaink széles terjedelemben közölni fogják azt, jól esik azonban arra az osztatlan figyelemre, példa nélküli nagy érdeklődésre rámutatnom, mellyel szakértő, laikus, — férfiak és nők, — fiatalok, öregek érdekesen tanulságos előadását hallgattuk, figyeltük, tanulságait elménkbe zártuk. Boldog leszek, ha legközelebbi utam folyamán a francia tenger közeli Montpellier-ben kiszállva, Franciaország egyik legkiválóbb orvosegyetemének szorgalmas hallgatójával, ifj. Krausz Bélával közölhetem: — Gratulálok apád újabb sikeréhez, büszke lehetsz id. dr. Krausz Bélára, a praktikus mütőorvosra, a teoretikus tudósra, a fiának kitűnő nevelést biztositó szülőre. (Eperjes, 1929 junius 8.) Hungariicuis Viatoir. Színek formák lengeséaek
