Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-06-23 / 25. szám - Vozári Dezső: Csinosnak mondott zeneértő leány - Lovászy Károly: Becézőnév

merték a valósáaot, amelynek csepü és kóchaj és festékszaaa van, lehellete kénköves füst, kanala a csalogányé, őket nem lehet ezzel az álvalósággal, melyet az emberek színpadon kívül élnek, becsapni. ők tudják, hogy csak a színpad volt valóság, s most, hogy nincs már a biztos színpad a lábuk alatt, minden egyéb valóságot undor­ral utasítanak vissza, mint értéktelen hamisítványt. Egyszer az angyalok is elöregednek, öreg szeráfok lesznek, leülnek e^- fel­hőre és nem zengik tovább senkinek a dicsőségét, — így ülnek a billíárd asztal mellett, s várják az örökévaló­­ság borravalóit, az apró kibicpénze­­ket. Nagyon szeretem őket, mint min­denkit, akinek volt szive és vére és lelke hozzá, hogy az életet valami fö­lösleges dologra pocsékolja el, oda se figyelve és nacodelküen. Márai Sándor. Túl a viharzó vezércikken, túl a vi­lágpolitika zavaros eseményein, túl vér­szomjas leleplezéseken, polémiákon, a vízállás rovatán is túl, egy napilap leg­utolsó oldalán, az apróhirdetések között „gyáros csinosnak mondott zeneértő leánya, aki tekintélyes hozománnyal ren­delkezik, ezen az immár nem szokatlan utón próbál élettársat szerezni magának. Urlovasok előnyben.“ A legszkeptikusabb lélek sem kétel­­kedhetik benne, hogy a gyáros leányá­nak néhány napon belül egész kocsi­rakományt kitevő ajánlatot fog kézbesí­teni a kiadóhivatal s az ajánlkozók nagyrésze urlovasi hajlamait is felfedezi majd magában. Ezen igazán nem fog a dolog megfordulni. Apai gondoktól terhes gyárosok va­lamikor szenzációs házibálokon hajtot­ták fel a nemes vadat, a partiképes fiatalembert, rengeteg költséggel és fá­radsággal kellett összetoborozni azt a hadsereget, melyet ma az érzelem és az ízlés racionalizálásának korában egy-két apróhirdetésre promptul házhoz szállít a posta. Mert akármilyen rombolást is vitt le­gyen végbe az utolsó busz esztendő a lelkekben, nem lehet elvitatni, hogy a konvenció hazugságait és a tradicionális pózokat is lekergette arról a magaslat­ról, melyet ezek régóta a legteljesebb hegemónia jegyében birtokoltak. A ho­zományvadász, aki regényes szerelmet miméit a gazdag nagyiparos leánya iránt, elvesztette a talajt lábai alól, sze­gény ördög, leálcázott figura! El kellett pusztulnia, mert hazudott ama orgona­­virágszagu epocha szükségletei szerint, mely behunyt szemmel ment el az élet nem mindig szalonképes igazságai mel­lett, mert romantikus és érzelgős volt, elérhetetlen fényeket űzött, mig csak meg nem botlott saját árnyékában s mindörökre el nem vágódott. Bizony mondom, aki ma hozományra pályázik, annak szenvteleniil ki kell állnia a porondra s após-, anyós- és feleségjelölt kritikus pillantásainak ke­reszttüzében kell előadnia, mit tud nyújtani és milyen ellenszolgáltatást kí­ván. Azt a rengeteg úriembert, akik az üz­leti szabályok pontos betartásával teszik meg majd ajánlatukat a gyáros csinos­nak mondott, zeneértö leányának, senki­­sem fogja gyanúsíthatni íftzal, hogy a szerelemben balszerencse üldözte őket. A legrosszabb, amit mondhatnak róluk, hogy élhetetlenek voltak és tehetségte­len üzletemberek. Már tudniillik, ha nem sikerül. Ámde, — szerencsére — nemcsak az eszkimók, a fókák is szaporodnak; sok gyáros van, mindnek több leánya s ki nem mondaná őket csinosnak, arról már nem is szólván, hogy a zenéhez mindegyikük külön-külön jobban ért, mint a komor Beethoven és a dühös Wagner Richard együttvéve. Tehát csak türelem, mindenkire sor keiül, kisérjék, kérem, figyelemmel az apróhirdetési rovatot s Írják szorgalma­­• san az ajánlatokat „Bazsalikom“ és „Souvenir“ jeligére a kiadóba. Az az „immár nem szokatlan ut“ sok akadályon vezet keresztül s aki ezen az utón vándorol, sok tüske és kavics seb­zi fel talpát, de a cél oly rózsaszínűén integet a távolban; ki sajnálná a fáradt­ságot? És ami még vigasztalóbb: urlovasok előnyben! Vozári Dezső. Minden embernek van becézőneve. Attól kezdve, hogy a cuclit a kis férfi szájába dugják, mindaddig, amig le nem szögezik a koporsóját, folyton becézik. A dédelgetés fokmérője éppen olyan, mint a hőmérő. A becézőnév, mint hi­ganyoszlop, ide-oda ugrál és hosszabb vagy rövidebb, aszerint, hogy milyen a dédelgetés hőfoka. A becézőtabellát éppúgy össze lehet állítani valakinek az életéről, mint akár a láztáblát a betegség folyamatáról. — Az csak egyszerűen és közönsége­sen: Árpád. Az apa dühösen néz az anyakönyvve­zetőre és becsapja az ajtót a következő, félig még a hivatalos szobában is hall­ható megjegyzéssel: — Juszt is Árpádka! II. Árpi. Telnek, múlnak az évek. A szülői ház­nál vendégek sereglenek össze. A mama mazsolás kuglófot szeletel és közben je­lentőségteljesen jelenti a jelenlevőknek: — Árpi letette az érettségit! III. Árpuka. Árpi jó állásba jut. A cégfőnöknek ő a kedvence. Egy lányos mama szemet vet rá: — Árpuka! Legyen szerencsénk hol­nap délután ötkor teára! IV. Árpuci. Ötórai -tea. A mama bemutatja a leá­nyát Árpukának. De Árpukának nem tetszik a leány. Egy másik tetszik, aki ott ül vele szemben. Először csak sze­mez vele. Később már lábbal is beszél­getnek az asztal alatt. Ötórai tea után este félnyolckor a sötét lépcsöházban együtt mennek lefelé. Elcsattan az első csók. A leány boldogan rebegi: — Árpuci... V. Árpili. Az előbbi ügyből természetesen há­zasság lesz. Árpuci szorgalmasan dolgo­zik. Egyszer kimenőt kap. Árpuci a sza­bad éjszakáját a „Kanári Kabaré“ sze­­paréjában tölti. Egy mélyen dekoltált művésznő a fülébe súgja: — Árpili. . . VI. Árpiiméi. Árpili autót vesz. Azon robog minden este a Kanáriba. A művésznőt egy este nem találja ott. Beteg. A barátnője je­lenti. A barátnője csinos nő. És kedve­sebb is. Oly szépen tudja mondani: — Árpilinci... VII. Árpácska. A jóbarát megszólal: — Árpácska, adj kölcsön száz pengőt. VIII. Árpács. Telnek, múlnak a hónapok. A mű­vésznő levelet ir: Nézze Árpács! Ennek nincs semmi értelme. Megígér­te, hogy Nizzába visz. Úriember tartsa be a szavát. Füredre nem megyek. Ott fürödjön csak maga, egyedül. IX. Árpa. A klubban nem akar megkezdődni a játék. A nagy, gömbölyű asztal mellett csak pár játékos lézeng. Társadalmi pro­blémákról beszélgetnek. Az egyik hir­telen félbeszakítja a vitatkozást: — Apropó! Hallottátok? Árpa eladta az autóját? X. Árpád. Rendőrség. Második emelet. Egy mar­kos detektív most csapta be az ajtót. Kiviil szemfüles riporterek hallgatóz­nak. Belülről egy érdesen érces férfihang hallatszik: — Árpád! Vallj be szépen mindent! Hová tetted a másfélmilliárdot, Árpád? Nincs tovább. Lovászy Károly. Csinosnak mondott zeneértö leány Becézőnéo íme egy becézőtabella, amely híven mutatja a becézőnév fokozatos fel- és lefejlődését: 1. Árpádka. A kis férfi megszületik. Az apa bol­dogan rohan az anyakönyvi hivatalba és bediktálja a legfrissebb honpolgár ne­vét: — Sas Árpádka... — Ilyen név nincs, — morogja mo­gorván az anyakönyvvezetö. — Hát?

Next

/
Thumbnails
Contents