Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-06-23 / 25. szám - Szász Zoltán: Őnagysága sirfeliratot keres

Baloldalt: Tauber Richárd, a világszerte ismert német kamaraénekes, aki néhány hét előtt hordszéken érkezett Pöstyénbe, ahol az iszapkura máris talpraállította. Képünk a művészt dr. Schmidtnek, pöstyéni kezelőorvosá­nak, valamint sógorának kíséretében ábrázolja. — Jobboldalt: Kostyák József, a köztársaság egyik legjobb hosszutávfutója, aki legutóbb Pozsonyban és Bécsben fölényesen győzött. Zsakettek, cilindere« uraik, kissé sötétes szinü, de azért minden komorságtól ment eleganciáju dámák. Alig külön­bözött a társaság egy lakodalmi felvonulástól. Aminthogy mi is a különbség egy lakodalom és temetés közt? Mind a kettő hűhó egy fekvőhely körül. Megérkeztünk a sírhelyhez. Még csak egy bekeresz­­tezett gyepágy volt ez. A nő ott járt-kelt, nézelődött, moz­golódott a sírhely körül, mintha egy fürdőszobában mér­legelné, hogy hova jön a medence s hova a tükrösszek­rény. De azért őszintén meghatódott. — Jöjjön, sétáljunk egy kicsit köröiskörül, nagyon érdekes felírások vannak. Rögtön reá is mutatott egy la­tinra: •— Mit jelent az. Ennek a hossza jó volna. — „Legyen meg a te akaratod”, — fordítottam le. — Nem, az neim jó. Valami illetlen ember még valami gúnyos megjegyzést tehetne. Nézzünk csak másokat. Bejártuk a temetőkertet. Sírkőtől sírkőhöz mentünk. A nő minden másodiknál megállt, olvasta a felírást, ha idegennyelvü volt, leforditatta. Egyre több tetszett meg neki. — Ezeket fel kellene írni, — szólt. — Jó, majd felirom, — szóltam kissé unottan. S elő­vettem a noteszemet. így mentünk tovább, ö kíváncsian keresgélve, én je­gyezve. Ahogy kihallgatáskor a tiszt nyomában az őrmes­ter. Hallgattuk a sírkövek jelentéseit, kihallgatást adtunk a halottaknak. Keresztény temető volt, köröskörül mint bóditó tik-, kadtkelyhü szellemi virágok az ujtestamentum végtelen bánatosságu, ujjongó bizakodásu, megadásos elöm’é t és ö.nkivületes rajongást lehellő igéi .Jézus bánatos férfias­sága, vérző sebajkai, leroskadó teteme kőben, képben és szóban álltak sorfalat. Akárcsak férje, a nő is felnőtt korában kereoztelkedett meg. Jézus, az evangéliumok, az egész ujtestamentum né­mileg uj volt számára, legalább is nem gyermekkori em­lék, olyasvalami, mint a gimnazisták számára a modern irodalom, vagy a legújabb történelem, amit nem taníta­nak, vagy rövid néhány mondatban intéznek el az isko­lában s ami ép azért ingerlőbb, izgatóbb, mikor aztán az életben előtárul. Önagysága számára Jézus Krisztus mo­dern irodalom volt, mint az érettségizett diák számára Raul Valéry vagy Ady Endre. Zsidónak megmaradt, de társadalmilag. Minden iránt érdeklődött, ami csak róla szólt: Le kel­lett fordítanom — szerencsére csak latinból — egy fél tu­cat bibliai idézetet, meg kellett magyaráznom egy csomó evangéliumi példázatot, a Veronika kendőjéről szóló legen­dát s néhány eseményt a szentek életéből. Müveit: égem súlyos próbára volt téve, de a megfelelő elszántsággal ki­vágtam magam. Mikor visszatértünk az autóhoz, már né­hány lap a noteszemben tele volt sírfeliratokkal. Az igazit, a teljésen kielégítőt azonban nem találtuk meg. Az egyik gyönyörű volt, de nem illett a boldogult személyére, a másik illett reá, de viszont önagysága ma­gára nézve kínosnak tartotta. Az egyik tulhosszu volt, a másik tulrövid. Szerencsére az utolsó percben felöt'ött egy ízléses, díszített sírkő. Mit jelent: „sic transit, glória mundi”. „így múlik a földi dicsőség.” Felkiáltott. — Nagyszerű, ez lesz a jó. Megfelelő hosszú, nincs A losonci ref. teológia lelkészavató ünnepsége a losonci ref. templomban. Bartók Béla kárpátaljai püspök imát mond. (Halász Gyula amatörfelvétele, Losonc.)

Next

/
Thumbnails
Contents