Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-06-23 / 25. szám - Heltai Jenő: Álmokháza

Az orosz cári kincsek prágai kiállításáról. A pazar értéktárgyak egyik legszebb csoportja: bárok és renaissance

ezüst edények.

tette üvegszemét, mint valamikor régien, amikor ezzel jutalmazta meg szorgalmamat, továbbá az a Zsuzsanna nevű tót cselédlány, aki leugrott az emeletről, mert lopással gyanúsították. Barátaim és ismerőseim, tiszttársaim és katonák. Halottak fogadták a pályaudvaron, köztük volt a garni szomorú századosa és a csapzott hajú fekete asszony is, leghátul pedig félénken és szemérmesen Fáni nevű enyhén kanosai szakácsnőnk húzódott meg. Most tudtam csak meg, hogy meghalt. Kerestem a kis lányt is. de nem láttam sehol és ez nagy megkönnyebbülés volt szám óimra. Él! Él!

Kedvesen, gyöngéden integettek és én boldogan rohantam feléjük. De akárhogyan rohantam is, a távolság nem fogyott közöttünk. Mennél jobban rohantam, annál gyorsabban húzódtak vissza a márványcsarnok végtelen folyosóin. Ha megálltam, megálltak ők is. így néztük egymást, némán, szomorúan és mégis .mosolyogva és boldogan. Végre megértettem, hogy csak akkor érhetem őket utói, amikor én is halott leszek már, mint ők. Ekkor, mintha csak ezt a ráeszmélést várták volna, egymásután belevesztek a mindjobban növekedő sötétségbe, elhalványodtak és lassan-lassan eltűntek. Mire eljutottam a pályaudvar kijárójához, egyedül voltam.

A kijárónál valami ellenőrféle állt, amikor jegyemet átadtam neki, szalutált. Csak ekkor néztem meg. Csak ekkor vettem észre, hogy ez az ember vak. Csak ekkor vettem észre, hogy ez az ember Gallusz ur.

18.

— dec. 14.

„Azok között a kétségbeesett alakok között, akik Iczky grófnő rulettasztala körül méláznak, kétségtelenül Tollagi ur a legérdekesebb. Tollagi urnák nem ez az igazi neve. Tollagi ur költő, noha ez nem látszik meg rajta. Alacsony, sovány, rendkívül mozgékony, kopasz, öreg emberke, két füle majdnem derékszögben illeszkedik koponyájához. Fáradhatatlanul jiegyezgetli, hogy milyen szám jött ki. Ennek a statisztikának a révén valami rendszert épített föl, azt játsza rendületleniüL Ha nyer, paposán dörzsöli két kezét és megigazítja fekete csontkeretes pápaszemét, ha vészit, az égre néz, szája hangtalanul, mozog, imádkozik. Amikor megérkezek, ott van már, amikor elmegyek, ott marad még. Nem tudom, miikor költ.

Mindenki ingerkedik vele, mindenki csúfolja, lenézi. A nők nem állnak szóba vele.

— Költő ur, tetszett már tenni? — kérdezi olykor a rekedt fekete krupié.

Mindenki röhög. Csakugyan van valami mulatságos abban, hogy ezt a költőt csak az a zöld mező érdekli, amelyre fehér számok vannak festve. Tollagi ur azonban semmivel sem törődik. Neki a játék minden. Ha néha teleszivja magát egy kis pénzzel, félreül egy sarokba és megiszik egy üveg pezsgőt, Ha letör, kölcsön, kér. Engem többször is megtisztelt már bizalmával. Látom, hébe-hóba Iczky grófnő maga is megsegíti egy pár zsetonnal.

Nézem Tollagi urat. Talán csakugyan költő. Valami