Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-06-16 / 24. szám - Laczkó Géza: Aludni!
ALUDNI! IrtarLACZKÓ GÉZA Vénember dolog ez az egész szép-próza. Milyen más húszéves korban verset írni a szabadságról, aztán kimenni a segesvári síkra s rohanó kozák szotnyák lovainak patája alatt meg is halni a szabadságért. Az is férfias mulatság, nevető vagy dühöngő embereket egymásnak ereszteni a színpadon és bozontos ifjúi fejjel hajlongani a rivaldáról a tapsoló nézőtér felé. De mifajta szép-prózás emberek csak bámészkodunk az életben s mire megöregszünk, tele van a fejünk más emberek történetével. Mint a könyvlapok, úgy fordulnak fejünkben idegen sorsok s ami éppen elénk vetődik, esőcseppként mélán kopogó irógépbetükkel papírra vetjük. Ez is egy a sok közül: I. Jucinak hívták. Paraszt volt apja-anyja. Tizenhatéves ragyogó szemében a Kiskunság kék ege csodálkozott eljövendő nagyszerűségek felé, szőke hajában a kun síkság búzatábláinak aranya sárgállott kitudja miféle kacér kaszák alá. Juci libát őrzött, markot szedett, kukoricát hántott és éjszaka nem akart aludni. A csillagokat nézve adlig dudorászott, mig mámoros nem lett a sok danától meg a visszatartott bóbiskolástól 5 fel nem borította ott a kazal tövén a kurta hajnali álom. Hallotta, hogy a városban lámpákkal tűzdelik nappallá az éjszakákat a finom, sima aszfalton: a városi ember lót-fut, aztán mulat s csak késve tér meg aludni. így történt aztán, hogy addigaddig vágyódott Juci a városba, mig egyszer csak nekicihelödött és feljött Pestre szolgálni. Az volt a szerencséje, hogy nem igen tudott főzni, szobalánynak szegődtették el hát rögtön. Kezét igy nem ette meg a mosogatóié, arcát nem párolta pirossá a konyhagöz s el se hízott a szakácsnői külön falatokon. Takaros volt, dolgos, éber, mindenütt is szerették, kiváltkép a férfi emberek, no nem éppen a dolgosságáért. Férfipillantás meg Egy amerikai szépség, aki a hollywoodi szépségversenyen — nen nyert dijat. Miss Yola d‘Avrilt a verseny után lerajzolják. mozdulat útját követve nem volt nehéz rájönni, mi benne tulajdonképpen az érték. Antul rátartóbb lett, hadd veszködjék érte az a kótyonfitty férfinép. Meg aztán könnyű megtanulni kalap, selyemharisnya viselését. A nagyságos asszony is slampois, ha nincs szépen felöltözve. Hát látja őrajta, a Juci lányon valaki, hogy cseléd, ha a nagyságos asszony levedlett selymében, bársonyában, kopogós sarkú kacki cipőjében nekiindul vasárnap délután a ligetnek? Polgárlánynak nézte az az ur is, aki egyszer csak megszólította a Barokaldi előtt, barlangvasutra, meg uzsonnázni hívta s tán harmadik kérdése minden ok nélkül az volt, tud-e táncolni. No iszein, hogy tud-e? Nem hiába laknak az ö falujában svábok is, meg rácok is, tudja ö a csárdást, mégpedig figurásán, a valcert, még a kólót is. Igen finom egy ur volt az az ur, ö tőle tanulta meg gondolkozásban-szóban a városi manirt, mert bizony aztán minden vasárnap délután együtt lógtak ki a lizsébe. A ringlispil úri neve körhinta, az a színes papirszemét meg, amiről a hintáslegény kiáltja: „saláta, gatyamadzag“, a szemesse konfetti, a galandosa meg szerpentin. így művelődik az ember. De nyúlkálásról szó sincs. Vagy tisztességesen viselkedik, vagy ott hagyja. így aztán kitapasztalta, hogy rendes férfiember, veszkődik persze ő is a jány után, de módjával, gálántériával. Mi az a gálántéria? Hát mindaz a disznóság, amit nem mond ki az ember. Kinyílt már a Juci csipája, pardony, a szeme, egy év alatt Budapesten . A finom ur neve János. Král János. De csak nappia. Este Dsidsinek hívják, mert alkalmaztatására nézvést lokál-hivatalnok, táncművész ur. Az kiderült, róla, hogy néki jót akar, de magának is, a rossz csont. Meg is kapta. Úgy, ahogy ígérte neki, azon éjszaka, amikor először léptek fel együtt a lokálban mint ak
